2024. március 29., péntek
ADAI KÖNYVTÁR

A naptárra 228 pályamunkát küldtek be

Alkalmi kiállítás a könyvtár előtt

Alkalmi kiállítás a könyvtár előtt

A Szarvas Gábor Könyvtár idén ötödik alkalommal hirdeti meg a községbeli általános iskolás tanulóknak a könyvtár napja alkalmából a hagyományos Könyvtár-naptár című képzőművészeti pályázatát, amelynek hétfőn volt a rendhagyó eredményhirdetése. A pályázatra 228 alkotást küldtek be adai, moholi, törökfalui és völgyparti kisdiákok, akiknek a munkáit a járványhelyzet miatt a könyvtár kirakatában, illetve az épület előtt állították ki, ahol megtekinthetők az alkotások. A beérkezett pályaművekből a Barna Kolozsi Valéria képzőművész, könyvtárigazgató vezette zsűri 12 alkotást választott ki a könyvtár 2021-es naptárára, illetve két különdíjat osztott ki. A kiválasztott munkák egy-egy hónapot jelképeznek a naptáron, amely szerdától már megvásárolható a könyvtárban. A járványügyi helyzet miatt a díjakat, valamint a részvételért járó köszönőleveleket a könyvtár szerdán eljuttatja az adai, törökfalui és völgyparti Cseh Károly és a moholi Novak Radonić Általános Iskolába.

A pályázat nyertesei: január – Miklós Tamás (Ada), február – Ódri Noel (Völgypart), március – Szécsényi Ádám (Ada), április – Kaszás Szintia (Ada), május – Luna Pejić (Mohol), június – Ambrus Levente (Ada), július – Berec Helga (Mohol), augusztus – Kaszás Arnold (Mohol), szeptember – Nenad Stojanović (Mohol), október – Huszák Tamara (Mohol), november – Kecskeméti Anna (Törökfalu), december – Antal Virág (Ada). Különdíjban részesült Döme Petra és Bajúsz Viola (Ada).