2021. szeptember 16., csütörtök

Egyre több fiatal EU-szkeptikus?!

Szerbia lakosságának többsége szerint nincs szükség a NATO-tagságra

A lakosság fele támogatja Szerbia eurointegrációját, azzal, hogy a 18 és 29 év közöttiek, illetve a 60 éven felüliek többsége szerint Szerbiának nem kellene az Európai Unió tagállamává válnia, hangzott el a Belgrádi NATO hét – ezek vagyunk mi elnevezésű nemzetközi konferencián.

Mint arra az N1 Televízió a FoNet hírügynökségre hivatkozva rámutat, a lakosság háromnegyede szerint az országnak meg kell őriznie katonai függetlenségét, vagyis nem támogatja a NATO-hoz való csatlakozást.

Ivo Čolović, a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) képviseletében a konferencián elmondta ugyanakkor azt is, hogy a CeSID által végzett közvélemény-kutatás során, amikor 800 polgár véleményét kérték ki ezekben a kérdésekben, a megkérdezettek 14 százaléka pozitívan vallott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) való együttműködésről.

Čolović párhuzamot vont a lakosság iskolázottsága és nézetei között és kiemelte, mivel Szerbiában a lakosság kétharmada csupán általános iskolai végzettségű, többet kellene a lakosság ezen rétegével foglalkozni, hogy megértsék, mit jelent az ország számára a NATO-val való együttműködés.

Carmen Romero, helyettes NATO-szóvivő a konferencián kiemelte, Szerbia fontos a NATO számára, illetve a NATO is fontos Szerbia számára. Belgrád és a katonai szövetség célja is a biztonságos Nyugat-Balkán megteremtése.

Gordana Čomić emberi- és kisebbségjogi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter rámutatott, szükség van Szerbia és a NATO együttműködésének erősítésére és bátorítására. Közölte, az ország készen áll arra, hogy a Partnerség a békéért programon keresztül ez az együtműködés meg is valósuljon. Kiemelte ugyanakkor, noha Szerbia fenntartással tekint a katonai szövetségben való tagságra, sok területen adottak az együttműködési lehetőségek.

Čomić kiemelte, Szerbiában sokszor azonosítják a NATO-t az Egyesült Államokkal, és ennek alapján formálják véleményüket is. Reményét fejezte ki, hogy az USA a jövőben sem fogja jelentősebben megváltoztatni Szerbia iránti viszonyát. Számításai szerint a NATO szerepe megnő és a Nyugat-Balkánra még jobban kiterjeszti jelenlétét, ám szerinte a szervezetnek a járvány miatt is más szerepet kell vállalnia. A NATO-nak szerinte nagyobb figyelmet kell szentelnie a régió biztonságára, és az emberi jogok tiszteletben tartására is.