Az emberi szervezetet különböző részek alkotják, amelyek egymás között összekapcsolódnak, együttműködnek egy nagyobb, közös cél érdekében, az őket egységként és magasabb rendű céljaira használó lélek szolgálatában. Ennek a tökéletesen megkomponált rendszernek a harmóniája, vagyis az egészség megbomlása akkor következik be, amikor az összhang átmenetileg vagy véglegesen felborul. Ezen összeomlásnak egyik lehetséges oka, amikor valamelyik sejt a határain túl kezd terjeszkedni és kiszorítja a többi, tőle különböző sejtet. Ezt az orvosok daganatnak hívják, a társadalom rendszerére átértelmezve pedig intoleranciának nevezhetjük, amely akár gyűlölethez is vezethet.
A civilizáció szervezete is a különbözőségek együttműködésén, az egymást kiegészítő sokféleségen alapul. A természet rendszerét vizsgálva ugyanezen folyamat meglétét tapasztalhatjuk, hiszen az egymás mellett élő különféle nemzetségek, fajok és fajták ugyanúgy kiegészítik egymást és megadják környezetünk sokszínűségét. A világ rendszerének normális működéséhez is elkerülhetetlen a változatosság, hiszen példaként a monokultúrás földművelés a talaj és a termények minőségi romlásához, valamint a fajok kipusztulásához vezethet, az emberek mononézetének következménye pedig az erőszak és a zsarnokság lehet.
Az emberiség esetében a látszólagos egyformaság ellenére, csodálatosan különfélék vagyunk és nincs két egyforma személy. A másság okát elsősorban nem a külső jegyekben, hanem a belülről induló egyéni törekvésekben kell keresnünk.
A civilizációnk szerves részéhez tartoznak az egyének és a társadalmi csoportok közötti különbségek. Az emberi képességek sokfélék, változatosak vagyunk, ezzel járulunk hozzá, hogy a társadalom változó és egyben színes is legyen. Ha a kérdést az oktatás szemszögéből vizsgáljuk, óhatatlanul felmerül az együttnevelés, az integráció és az inklúzió, ennek kapcsán pedig a másság elfogadásának problematikája. A pedagógusokkal szemben elvárás, hogy a tanulók közötti eltéréseket elfogadják. Fontos szempont, hogy jelen legyen a nyitottság, az empátia, a tolerancia és a pozitív, elfogadó szellemű hozzáállás. A pedagógus munkája során kulcsfontosságú szempont, hogy a gyerekek otthonról magukkal hozott értékeit, normáit, szokásait megóvja, megtartsa és erre épüljön a tanítás és a nevelőmunka. Sok esetben előfordulhat, hogy az átlagosnál alacsonyabb képességű gyermek kerül az iskolába. A beazonosítás, a címkézés a hátrányos helyzetű tanuló számára azért fontos, hogy a képességeinek megfelelő oktatásban részesüljön. Más oldalról viszont a „fogyatékos”, „specis” és ehhez hasonló megbélyegzés miatt előfordulhat, hogy a hátrányos helyzetű tanulót nem fogadják be iskolatársai. A sajátos nevelési igényű tanulók megítélése a pedagógus szemszögéből attól függ, hogy az adott tanár milyen iskolában tanít és volt-e már ilyen gyermekkel tapasztalata. Az elfogadás és tolerancia témájához szorosan kapcsolódik még a multikulturális nevelés gyakorlata. A pedagógusok nagy része példaként a roma tanulók jelenlétét nagy kihívásnak tekinti. Ugyan nyílt rasszizmussal a legtöbb esetben nem lehet találkozni, viszont rejtett előítéletekkel annál inkább. Ez a jelenség a mindennapi élethelyzetekben, az utcán, a buszon, a vásárlás során is tapasztalható. Gyakran megfigyelhető, hogy a különböző kultúrák találkozásánál a másik csoport tagját illetlennek tartják, mert az nem úgy viselkedik, ahogy azt az első csoport saját tagjaitól elvárja. Azáltal, hogy egy idegen nem a másik által megszokott elvárásoknak megfelelően reagál, elbizonytalanítja az első csoport tagjait, akik így az idegenekkel szemben tartózkodóvá és gyanakvóvá válnak. A tolerancia hiánya és az előítéletek gyakran az ismeretlentől való félelemből fakadnak. Stephanie Dowrick ausztrál írónő szavaival élve: „A tolerancia leginkább azt az elkötelezettségünket fejezi ki, hogy senkinek az életét nem tartjuk előbbrevalónak a másikénál.”
