2024. március 29., péntek
NŐI EB-SELEJTEZŐ

Szerbia kijutott a tornára

Matematikailag is biztosította szereplését a jövő júniusi, francia–spanyol közös rendezésű női Európa-bajnokságon Szerbia válogatottja, miután a selejtezőben négyből negyedik mérkőzését is megnyerte az E jelű kvartettben. Marina Maljković lányai Törökországban favoritként léptek pályára, ám a házigazda nem adta könnyen a bőrét, kiélezett utolsó percek után végül hosszabbításra mentett (63:63). Mint kiderült, az ötperces ráadás sem volt elég a döntéshez, sőt, még a szerbeknek kellett kapaszkodniuk, hogy újabb öt perc következhessen (73:73). Ebben már nem hibáztak a lányok, a 25 pontos, honosított amerikai Yvonne Anderson vezetésével 10:1-es futást produkáltak, amivel pontot tettek a találkozó végére (76:83). A kvalifikáció februárban folytatódik, a szerbek számára már tét nélküli összecsapásokkal.

Magyarország a H jelű háromtagú csoportban Hollandiával játszott, a járvány miatt Szekszárd helyett Amszterdamban, ahol ráadásul a vírus és egyéb személyes okok miatt több alapember nem léphetett parkettre. A meccs borzasztóan indult a magyar lányoknak, a második negyed során hússzal is égtek (13:33), ami után csodával határos módon a negyedik negyed elején fordítottak (55:54), a hajrá azonban a hollandoknak sikerült jobban (63:68). Székely Norbert tanítványai számára az utolsó, februári, Szlovákia elleni meccs lesz a sorsdöntő, de a kijutás már nem csak a magyarokon múlik. A csoportelsők mellett az öt legjobb csoportmásodik vehet részt a kontinenstornán.

Női Eb-selejtező, 4. forduló, E csoport: Törökország–Szerbia 63:63, 2 h. u. 76:83. A sorrend: Szerbia 8, Litvánia (–1) és Törökország (–1) 4, Albánia (–2) 2 pont. H csoport: Magyarország–Hollandia 63:68. A sorrend: Hollandia 5, Magyarország 4, Szlovákia (–1) 3 pont.

EUROLIGA

A Real Madrid túl erős

Korai, viszonylag komoly előnyt (38:27) engedett ki, végül 73:67 arányú vereséget szenvedett el a Crvena zvezda a Real Madridtól az Euroliga 8. fordulójában, a piros-fehérek ezzel 3/5-re rontották mérlegüket, amivel a 18 csapatos bajnokság 13. helyén állnak.

Euroliga, a 8. fordulóban: Crvena zvezda–Real Madrid 67:73, Panathinaikosz–Efes 77:80, Bayern–Valencia 90:79, Lyon–Zenit 53:66. Az élcsoport: Barcelona 14, Bayern 12, Olimpiakosz, CSZKA és Žalgiris 10 pont stb.

ABA-LIGA

A Partizané a derbi

Idegenben gyűrte le (75:82) a Cibonát a Partizan a regionális ABA-liga 7. fordulójában, amivel a belgrádiak folytatták sikeres sorozatukat, a bajnokságban utóbbi öt meccsükből négyet behúztak. A fekete-fehérek az utolsó negyed elején döntötték el a találkozót, amikor percek alatt 15 pontos előnyt (65:80) alakítottak ki, a Cibona innen már nem tudott felállni.

ABA-liga, a 7. fordulóban: Cibona–Partizan 75:82, Mornar–Primorska 87:66, Mega–Krka 71:70. Az élcsoport: Crvena zvezda (–1) és Mega 12, Mornar (–1) és Partizan 11 pont stb.