2024. március 28., csütörtök

Visszaléptek a rendezéstől a norvégok

A koronavírus-járvány miatt visszalépett a december 3-án kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság lebonyolításától a társrendező Norvégia.

A döntésről hétfőn, 17 nappal a rajt előtt számolt be a skandináv ország sportági szövetsége azután, hogy múlt pénteken Erna Solberg norvég miniszterelnök kijelentette, nem támogatja, de nem is tiltja meg a sportesemény lebonyolítását.
A torna a tervek szerint december 3. és 20. között a dániai Herningben és a norvégiai Trondheimben zajlott volna, a dánok ugyanakkor jelezték, ha Norvégia visszalép, ők akár önállóan is megrendezik. A magyar válogatott Trondheimben szerepelt volna a csoportkörben Szerbia, Horvátország és a világbajnok Hollandia társaságában.
A szervezőknek most azt kell megoldaniuk, hogyan tudják az összes Eb-meccset Dániában megrendezni. A dánok közölték, kedden tájékoztatást adnak az európai szövetségnek (EHF) a lehetőségekről.
Az EHF múlt pénteken azt jelentette be, hogy legkésőbb kedden délelőtt megszületik a végső döntés az Európa-bajnokság megrendezéséről, amelyen 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának. A koronavírus-járvány miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül.
Dán sajtóhírek szerint az új helyszín Kolding lesz.
"Mindannyian minden követ megmozgattunk abban a reményben, hogy Norvégiába hozhatjuk az Európa-bajnokságot, de itt az ideje elfogadni, hogy mi nem alkalmazhatjuk a Dániában érvényes irányelveket" - mondta Kare Geir Lio, a Norvég Kézilabda Szövetség (NHF) elnöke.
Október végén derült ki, hogy a koronavírus-járvány miatt a vártnál is drasztikusabb szabályokat fogalmaztak meg a norvég hatóságok: amennyiben egy játékos tesztje pozitív eredményt hoz, azonnal karanténba küldik a csapatát, sőt azt a válogatottat is, amellyel legutóbb játszott. Vagyis egy eset miatt két együttes számára érhet véget a kontinensviadal. Az NHF azóta benyújtott egy átdolgozott koronavírus-protokollt, amelyet azonban nem hagytak jóvá.
Kare Geir Lio úgy fogalmazott, mindenkit mélyen lesújtott a hír, aki a torna sikeres megrendezéséért dolgozott, de természetesen tiszteletben tartják a döntést, a norvég hatóságokat pedig "a fertőzések elleni védekezés világbajnokaiként" jellemezte.
Per Olav Hopsö, a helyi szervezőbizottság vezetője kijelentette, hogy a helyzet fényében bölcs és helyes döntés született. Így vélekedett Abid Raja kulturális és esélyegyenlőségi miniszter is, aki hozzátette, a sportág iránt érdeklődőkhöz hasonlóan ő is azt szerette volna, ha az Európa-bajnokságot az eredeti tervek alapján bonyolítják le, de a norvégiai járványhelyzet nem teszi lehetővé az ilyen események megrendezését.
Danyi Gábor, a magyar válogatott társkapitánya az M4 Sport esti, Kézilabda Magazin című műsorában elmondta: kollégájához, Elek Gáborhoz hasonlóan egyértelmű véleménye és szándéka, hogy szeretnének dolgozni, és kihasználni ezt az időszakot, hiszen a legfontosabb cél a márciusi, győri olimpiai selejtezőtorna.
"Nagyon szeretnénk, ha meg tudnánk mutatni magunkat, ám sajnos vannak helyzetek - ilyen a mostani is -, amikor nem mi alakítjuk a sorsunkat, de próbáljuk kihozni belőle a legjobbat. Úgy készülünk, hogy mindenképpen szeretnénk együtt dolgozni" - szögezte le Danyi Gábor.
A magyar női válogatott idén még egyetlen mérkőzést sem játszott. A tervek szerint a nemzeti csapat az Európa-bajnokság előtt Svédországgal találkozik két felkészülési meccsen a Göteborgtól északra fekvő Trollhättanban, november 28-án és 29-én.