2024. március 28., csütörtök

Tűz ütött ki egy hongkongi lakóépületben, többen bennégtek

Legalább hét ember vesztette életét Hongkongban, tizenegyen pedig megsérültek egy lakóépületben pusztító tűzben, amely vélhetően az épületben található étteremben keletkezett - közölték hétfőn helyi hivatalos források.

A Kowloon-félsziget zsúfolt, boltokkal és üzlethelyiségekkel tele negyedében vasárnap este csaptak föl a lángok. A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint az épületben nem volt beépített oltóberendezés, többen pedig az étterem konyhájának a hátsó részében rekedtek. A halottak közt van egy nyolcéves kislány is.
Az étteremben a tűz keletkezésének idején hindu vallási ünnepséget és egy születésnapi összejövetelt is tartottak. Feltételezések szerint az égő gyertyák lángra lobbantották a hangszigetelést. A hindu diváli ünnepének egyik hagyományos eleme a mécsesek gyújtása, ezért elképzelhető, hogy ez okozhatta a tüzet, jóllehet a pontos okot még nem tudni.
Hétfő reggel a helyszínre látogatott Carrie Lam hongkongi kormányzó is, és részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak.
A baleset miatt sokan felhívták a figyelmet a világ egyik legnagyobb népsűrűségű területének számító Hongkongban található régi - és ezért tűzvédelmi szempontból aggályos - épületekre. Noha a hongkongi vezetés az elmúlt években szigorított a tűzvédelmi szabályokon, sok közülük még mindig nem biztonságos.