2024. április 18., csütörtök

Őáltala, Ővele és Őbenne

Felszentelték a Szabadkai Egyházmegye új püspökét

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT tekinthető meg.

A járványügyi intézkedések miatt hívek nélkül szentelték fel az új szabadkai megyés püspököt, Slavko Večerint, aki ezen a poszton Pénzes Jánost váltja, aki több mint harminc éven keresztül vezette a Szabadkai Egyházmegyét.

Slavko Večerin a püspöki széknél (Gergely Árpád felvétele)

Slavko Večerin a püspöki széknél (Gergely Árpád felvétele)

A felszentelés ünnepe pénteken este énekes dicsérettel kezdődött, majd szombat délelőtt a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban a bevezető szertartással kezdetét vette maga a felszentelés, illetve az új püspök beiktatása. A főszentelő tisztségét Német László, nagybecskereki megyéspüspök és a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke töltötte be, míg a társszentelő Pénzes János, nyugalmazott szabadkai megyés püspök és Đura Džudžar, a bácskeresztúri Szent Miklós Görögkatolikus Eparchia püspöke volt. Maga a szentelés a jelölt, Slavko Večerin bemutatásával kezdődött, majd latin, horvát és magyar nyelven felolvasták a kinevezési okmányt.

Ezt követően Német László fordult a püspökjelölthöz, és elmondta, hogy a kinevezése egy ajándék Istentől, amely új kihívásokat jelent a püspöknek, és az ezeknek való megfeleléséhez arra van szükség, hogy erősödjön a látása, a hallása és a szíve – a látása, hogy lássa a fájdalmat, bizonytalanságot, az örömet, a hallása, hogy meghallja a ki nem mondott gondolatokat, és a szíve, hogy teljes odaadással tudjon odafordulni minden hívéhez. A jelölt ígérete és a litánia után a főszentelő elmondta a felszentelő imát, majd sor került a fej szent olajjal való megkenésére, az Evangéliumos könyv átadására, illetve a püspökjelölt megkapta a püspöki gyűrűt, a mitrát, a pásztorbotot, majd elfoglalta helyét a püspöki trónon, amit tapssal ünnepeltek a jelenlévők. Az áldozást már az új püspök celebrálta.

A befejező szertartás részeként a püspököt köszöntötték. Az egyházi vezetés részéről Suriani Luciano, apostoli nuncius, a püspökök nevében Stanislav Hočevar, belgrádi érsek és metropolita, a papok nevében Fazekas Ferenc, a horvát hívek képviseletében Katica és Pavao Ivanković, míg a magyar hívek nevében Kolb Magdolna és János köszöntötte Slavko Večerint. Utóbbiak örömüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az új püspök elfogadta az új kezdet kihívását, valamint megköszönték a korábbi püspök munkáját. Végezetül az újonnan felszentelt püspök két társszentelő püspök kíséretében megáldotta a székesegyházban lévőket.

A rendezvényen a meghívott egyházi személyek mellett a világi vezetés és a kulturális élet képviselői voltak jelen. A hívek a médián keresztül követhették az eseményeket. Az ünnepségen közreműködött Kornelije Vizin orgonán, valamint a Szabadkai Filharmónia Kamarazenekara.

A székesegyházban lévők a püspökszentelés alkalmából egy füzetet kaptak, amelyben egyebek mellett az új püspök címerét is bemutatták. A címer alján olvasható a Per Christum et cum Christo et in Christo jelmondat is, amely jelentése: Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban, vagyis ismertebb formában Őáltala, Ővele és Őbenne.