2024. március 28., csütörtök

A megtörhetetlen Gorka

Gorka Géza életmű-kiállítása a budapesti Kieselbach galériában

A nyári szabadságom elején egy szakmai szervezetet kívántam meglátogatni Budapesten, a galériák sokaságáról ismert Falk Miksa utcában. Sajnos nem volt szerencsém, a vírushelyzet miatt zárt ajtókat találtam a hivatalban. A Körút felé haladva kis zománcozott állatfigurákat fedeztem fel az egyik galéria ablakaiban. Általános iskolai rajztanárként szokásom volt ujjaimmal benyomkodni, és végtagokat formálva egy darabot kihúzni a nedves agyaglabdából, a tanítványaim kedvenc állatait megformálni, majd első égetés után zománccal bevonni. Idővel ezek az állatszobrocskák megszaporodtak, és én is a műtermem ablakába helyeztem őket. Ez a véletlen hasonlóság elegendőnek bizonyult figyelemfelkeltőnek, ébresztőnek. Hiszen ott álltam a Kieselbach galéria bejáratánál, a kiállítás pedig egy nagy hírű keramikusnak, Gorka Géza emlékének lett szentelve. A kiállítás teljes címe: A megtörhetetlen Gorka – Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében.

A galéria helyiségeibe belépve nagyszerű látvány fogadott. Óriási, íróasztal nagyságú könyvkupacok a művészről, az óriási üvegasztalok és polcok pedig roskadásig megrakva alkotásokkal. Ráadásul színek szerint kupacokba gyűjtve, több teremben. A galéria egész berendezése, az üvegasztalok, a polcok, a külön e célra befestett szobák, a falakra kasírozott rengeteg fotó és szöveg mind azt a benyomást keltette, hogy világszínvonalú az elénk tárt művészet, de nemcsak az, hanem maga a kiállításrendező galéria is. Micsoda meglepetés a koronakrízis idején! Honnan ez a szárnyaló színvonal?

Képzőművészként időnként magam is bele-belekontárkodom a kerámia készítésébe és tervezésébe. Az idén elvégeztem egy háromnapos korongozási kurzust, úgyhogy van némi rálátásom a szabályos edények létrehozására. Érdekes, hogy Gorkánál rögtön látszott, csak nagyon ritkán tervezett különálló váza-, tál- vagy tányérformákat. Műveiben legtöbbször a használati tárgy és a szépen mintázott szobor fúzióját, művészi összekapcsolását figyelhetjük meg. Látható a tervezettség, a véletlenek és estlegességek kizárása. Ebből is következtethetünk kiemelkedő művészi kvalitásaira. Stílusára jellemző a 20. század húszas-harmincas éveit meghatározó art déco (avagy az arts décoratifs). Művein a magyar népművészet motívumainak gazdag tárházát vonultatja fel. A habán kerámia továbbfejlesztésével is foglalkozott.

A bejárattól balra rengeteg életrajzi információt talál a látogató. Mint a múzeumokban megrendezett kiállításokon, itt is az életrajzi eseményeket időrendben, pontokba szedve találhatjuk meg. Gorka Géza a felvidéki Nagytapolcsányban született 1895-ben, és Verőcén hunyt el 1971-ben. Iskolai tanulmányait Nagytapolcsányban és Trencsénben végezte. Festőnek készült, de Mezőtúrra kerülve Badár Balázs népi fazekastól elsajátította a fazekasmesterség alapjait. Önkéntesként részt vett a Tanácsköztársaságban, tiszti rangot kapott. Későbbi élete során nem volt már büszke ezekre az eseményekre. Még akkor sem (Rákosi-, Kádár-korszak), amikor kifejezetten az előnyére váltak volna ezek az adatok. Valószínűleg elég nagy művésznek számított már akkor, és nem volt szüksége ezekre a „jó pontokra”. Vagy talán emberi belátása vezette?

1919 és 1921 között Németországban, Leutkirchenben és Karlsruhéban képezte magát tovább. Hazatérve, 1922-ben Badár Balázsnál dolgozott Mezőtúron. A habán kerámia továbbfejlesztésével is foglalkozott. 1923-ban Nógrádverőcére költözött, és megalapította a Keramos Részvénytársaságot, amely a magyar népművészeti hagyományok alapján modern díszkerámiát gyártott. Az üzem műszaki vezetője lett, majd megalapította saját verőcei műhelyét. 1928-tól kezdve rendszeresen állított ki. 1933-ban részt vett a milánói iparművészeti triennálén, ahol ezüstérmet kapott. A harmincas évek egyik legtöbbet kiállító művésze volt, szinte minden jelentősebb tárlaton megjelent (1934-es brüsszeli, 1937-es párizsi és 1939-es New York-i világkiállítás).

1935-től kialakult műveinek sajátos stílusa. Egyre több és bonyolultabb máztechnikát alkalmazott. A népi fazekashagyományok továbbvitelével művein megszaporodtak az erdélyi, felvidéki és habán díszítőelemek. A harmincas évek végén ónmázas, habán stílusú kerámiákat is készített.

1943–45 között Losoncon megalapította a Nógrádi Palóc Háziipari Műhelyt. 1945-ben műhelyét és kerámiagyűjteményét pótolhatatlan veszteség érte. A háború után a budapesti Zsolnay gyárban funkcionális tárgyakat, valamint egyedi műveket is készített.

A szocialista államosítás után visszatért Verőcére, ahol egyébként 1923-ban telepedett le feleségével, és haláláig öt évtizeden át dolgozott. Egykori otthona és műhelye 1972-től múzeum, ahol külön egységet alkot a Verőcén található Gorka Géza-kerámiagyűjtemény.

„Gorka Géza a 20. század első felében élt magyar keramikusok egyik legjelentősebb alakja volt Gádor István és Kovács Margit mellett. Gorka munkásságának jelentősége, hogy közös nevezőre hozta a kerámia tradicionális örökségét saját individuális alkotóerejével. Sőt mi több, képes volt a népművészet hagyományán túllépve, az archaikus formaképzéshez visszanyúlni és azt modern felfogással egyesíteni” – olvashatjuk a Wikipédia és az Art-Portal oldalain.

A kiállítás felvillanyozott és lenyűgözött. Egymás után háromszor is megnéztem, és az egyik legszebb nyári emlékem maradt. A Munkácsy- és Kossuth-díjas magyar keramikus, érdemes művész – Gorka Lívia keramikusművész édesapja – megoldásai eredetiek, egyszerűek és tökéletesek. Tevékenységét sokan méltatták. Van, aki alkotásait Kodály Zoltán művészetével veti össze.