2024. március 28., csütörtök

Téli szünet, de mikor?

Korábban már írtunk arról, hogy Branko Ružić oktatási miniszter szerint egyelőre kielégítő a járványhelyzet a szerbiai iskolákban, ennek ellenére elképzelhető, hogy az ország egész területén egyszerre tartják meg a téli szünetet. 

A B92 portál értesülései szerint az egészségügyi válságstáb most egy olyan ajánlást készül benyújtani, amely lehetővé tenné, hogy ne december 23-án kezdődjön a téli szünet, hanem már december 18-án. Vajdaság területén a tanulóknak a most érvényben lévő iskolai naptár szerint december 23-tól január 18-áig tartana a téli szünet, Szerbia egyéb részein pedig két részben (december 31. és január 8., valamint február 1. és 16. között) lenne téli szünet. A járványhelyzet miatt elképzelhető, hogy a tanulók az egész ország területén egyszerre, és az eddig előírt dátumnál korábban mennek el a téli szünidőre. Egyes hírek szerint még az sem elképzelhetetlen, hogy a diákok egész januárban pihenhetnek.

Szintén az oktatáshoz kapcsolódó hír, hogy hétfőtől az intézmények minden nap jelentést adnak a fertőzöttek számáról, ezeket az adatokat pedig az Oktatásügyi Minisztérium továbbítja a válságstábnak.