2024. március 29., péntek

Harc a maffia felszámolásáért

Aleksandat Vulin belügyminisztert bízták meg a szerbiai maffia felszámolásával. Azt mondja megtiszteltetés, hogy a maffia elleni háború élén állhat, bár tisztában van vele, hogy ezzel önmagát és a családját is veszélybe sodorja, de ezt a kockázatot vállalja, azért, hogy a szerbiai polgárok békében éljenek.

A belügyminiszter kiemelte továbbá, hogy a rendőrséggel együtt igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a bűnözők életét annyira megnehezítsék, amennyire csak lehet. Az elsődleges cél a kisemberek védelme és az utcai bűnözők, a kábítószerárusok és az uzsorások lekapcsolása. Az idén csaknem hét tonna különböző kábítószert sikerült lefoglalnia a rendőrségnek, amivel szinte megdöntötték az eddigi éves rekordot.

A belügyminiszter elmondta továbbá, hogy nagy gondot okoznak még a koszovói albán bandák, akik Közép-Szerbia területén lopják a fát. Ezek a bandák fel vannak szerelve korszerű eszközökkel, drónokkal, modern gépekkel és fegyverekkel és többször is a rajtuk ütő rendőrökre lőttek.