2022. január 27., csütörtök

Facsemetéket ültettek Zentán

Őshonos fákkal növelik a zöldterületek nagyságát a községben

Homolya Ákos
Homolya Ákos

Mint azt Homolya Ákos, a községi tanács városrendezéssel megbízott tagja elmondta, péntek délelőtt ötszáz facsemetét ültettek el, amelyekből kétszáz a város közterületein kapott helyet, a többi háromszázat pedig a falvak között osztották szét. A városban a faültetés célja a kivágott fák pótlása, a falvakban pedig a zöldterületek növelése, de mindezek mellett az oktatási intézményekre is gondoltak:

– A Petőfi Sándor Általános Iskola például jelezte, hogy egy végéhez közeledő akciójuk során az iskola területének zöldítésén és fásításán dolgoznak. Hat darab facsemetét kértek tőlünk, amit meg is kaptak. A tornyosi helyi közösség is jelezte, hogy a helyi általános iskolának adnának néhány facsemetét, hogy az iskola területén ültethessék el őket. Az önkormányzat igyekszik figyelmet fordítani a zöldfelületek karbantartására és ápolására, illetve lehetőség szerinti bővítésére. A külföldről érkező turisták mind elcsodálkoznak azon, hogy a belvárosunk milyen szépen fásított. Sok fa azonban elöregedett, néhányukat biztonsági szempontok miatt ki is kell vágni, hiszen veszélyeztetik a körülöttük álló lakóépületeket és az embereket. Ezeket a beteg vagy veszélyes fákat folyamatosan távolítjuk el, a helyükre pedig újakat ültetünk.

A most megkezdett folyamatot folytatni is szeretnék. Nemcsak Zenta községhez tartozó, hanem más községek területén lévő, parlagon álló területeket is beültetnének, hogy ezzel növeljék a fával borított területek nagyságát.

Kérdésünkre Homolya Ákos elmondta azt is, hogy a szervezés során mindvégig szem előtt tartották a térség jellegzetességeit, és ezzel összhangban elsősorban őshonos fafajtákat ültettek:

– A falvakban főként tölgycsemetéket ültettünk, a város területén pedig alacsony növésű, szép lombossá terebélyesedő fákat. Mivel ezek nem nőnek túlzottan magasra, nem veszélyeztetik a lakóépületeket vagy a vezetékeket, de eközben szép, dús koronával rendelkeznek. Ezzel a megoldással szem előtt tartjuk a biztonságot, és a város látképét is javítjuk. Ilyen például egy bizonyos meggyfafajta, a gömbakác vagy az oszlopos tölgy.