2024. április 16., kedd

Egyéni és közösségi érdek

Bognár Pásztor Hajnalka: Minden alap megvan a jó és minőségi áru előállítására

Bognár Pásztor Hajnalkát a Mezőgazdasági Szakszolgálat agronómusaként ismerhették meg a mezőgazdasággal foglalkozók, 2019 októbere óta pedig a Szabadkai Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagjaként tevékenykedett. A júniusi választásokat követően, az új városi vezetés megalakulása után megerősítették posztjában. Ennek apropóján beszélgettünk vele.

Jelenleg milyennek látja Szabadka mezőgazdaságát, különös tekintettel a kisebb területen gazdálkodókra?

– A kistermelők a szántóföldi növénytermesztésben ma már nem rúghatnak labdába. A kisebb területen gazdálkodók egyre inkább az intenzívebb termelési formák felé fordulnak, gyümölccsel, dísznövényekkel, gyógy- és aromanövényekkel, vagy fóliasátras termesztéssel foglalkoznak, amivel reményeik szerint nagyobb haszonra tehetnek szert. Nagy számban vannak olyanok is, akik kis területen többféle növényi kultúra termesztésével foglalkoznak, és ők szezonálisan a termelői piacokon értékesítik az árujukat. A gyümölcstermesztők esetében ki kell emelni az almatermesztőket. Az almát tárolni is lehet, és nagy szükség van a szövetkezésre, hogy a termelők együtt tudjanak megjelenni a piacon, és ne kelljen eltűrniük a viszonteladók hóbortjait. Úgy gondolom, hogy szükség lenne arra, hogy edukáljuk a termelőket a szövetkezés szükségességéről, illetve a meglévő szövetkezetek erősítéséről. Ezt régóta hangsúlyozom, hisz az egyéni érdeken felül a közösségi érdek is érvényesülne. Az alma mellett egyéb gyümölccsel is többen foglalkoznak, például őszibarackkal, szilvával, kajszival, az utóbbi időben pedig növekedett a cseresznyével betelepített terület is. A termelés nem okoz gondot a termelőinknek, de az értékesítésben van hova fejlődni. Minden alap megvan a jó és minőségi áru előállítására. Én a szövetkezésben és a civil szervezetek tevékenységében látom a lehetőséget a falvak fejlesztésére.

Mi a helyzet az állattenyésztéssel?

– Az állattenyésztésben végbemenő változások az ország agrárpolitikájától függenek, és nagy hatással vannak rájuk a különféle támogatások. A nagyobb farmok még mindig jelen vannak Szabadkán. Számomra újdonságnak számít a juh- és kecsketenyésztés, ami egy újabb trendnek tűnik, és természetesen új tudást igényel.

A mezőgazdasági és környezetvédelmi titkárság foglalkozik az állami földek bérbeadásával is. Jelenleg mekkora területtel rendelkezik a város?

A gyümölcstermesztők szövetkezése javítana a termelők piaci helyzetén (Fotó: Gergely Árpád)

A gyümölcstermesztők szövetkezése javítana a termelők piaci helyzetén (Fotó: Gergely Árpád)

– Összesen körülbelül 11 500 hektár bérelhető állami föld található az önkormányzat területén. Az állami földekkel a Mezőgazdasági Minisztérium megbízásából foglalkozunk. A bérbeadásnál a jószágtartók élveznek előnyt, és ők több évre is bérbe vehetik a parcellákat Az önkormányzat területén van néhány olyan rész, ahol több bérelhető földterület található, Békovánál, Ludas és Palics környékén, Tavankútnál, Kelebiánál és Nagyfénynél. A parcellákat megpróbáljuk úgy kiosztani, hogy a gazdák a farmjaikhoz közel eső parcellákat kapjanak. Természetesen ez nem mindig lehetséges, így sajnos nem tudjuk mindenki igényeit kielégíteni.

Milyen támogatásokkal igyekszik a titkárság javítani a gazdák helyzetén?

– A programunkban minden évben szerepel a mezőgazdasági jellegű rendezvények támogatása. Ez elsősorban civil szervezeteknek szól, és a rendezvények fókuszában egy-egy mezőgazdasági termény, általában az adott településre jellemző termény szerepel. Ez már egy bejáródott támogatási forma, a civil szervezetek tudnak róla, és általában be is tudjuk tölteni a kvótát. Emellett kamattámogatási programunk is van a termelők számára, viszont erre az utóbbi időben nem igazán jelentkeztek a gazdák. A kereskedelmi bankoknak ma már olyan kedvező hitelcsomagjaik vannak, amelyekkel tudnak segíteni a gazdáknak. Az az összeg, amit mi tudunk biztosítani, viszonylag alacsony, és általában a kistermelők veszik igénybe, például a szaporítóanyag beszerzése alkalmával. Emellett a Mezőgazdasági Minisztériumnak folyamatosan vannak pályázatai, csakúgy, mint a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnak, illetve vidékünkön a Prosperitati Alapítványnak is nagy szerepe van a termelők támogatásában.

A közeljövőben milyen terveik vannak?

– A közeljövőben intenzíven fogunk foglalkozni az állati tetemek elszállításával. Tervben van egy objektum felépítése, ahová begyűjthetjük az állati tetemeket, ahonnan azokat elszállítják a megsemmisítő üzembe, Inđijába. Reméljük, hogy ez jövőre elkészül. Az ügy érdekében már tettünk konkrét lépéseket, és meg is érkezett a kamion, amivel szállítjuk a tetemeket. Szeretnék együttműködést kialakítani a növényvédelmi előrejelző szolgálattal, hogy legalább a honlapunkon megjelentessük az aktuális témákat. A termelőknek azt is tudniuk kell, hogy az ajtónk nyitva áll előttük, és ha valakiben kérdés merülne fel, nyugodtan felkereshet bennünket.

A titkárság hatáskörébe tartozik a környezetvédelem is. Ezen a területen milyen feladataik vannak?

– A környezetvédelmi osztálynak sok olyan megbízása van, amely a külső szemlélő számára láthatatlan, viszont fontos dolgokról van szó. Ez általában a Környezetvédelmi Minisztérium által elrendelt munkákat jelenti, például a levegő- vagy a vízminőség ellenőrzését. A helyi közösségeket járva szembesültünk az illegális szemétlerakók problémájával. Ha ezek állami területen alakultak ki, azokat a köztisztasági vállalattal szanálni tudjuk, de a privát parcellák esetében nem igazán tudunk mit kezdeni. Vannak olyan szennyezett területek, amelyek problémájára nehéz megoldást találni. Ilyen terület az egykori Zorka gyár helye. Ennek revitalizálása vagy rekultiválása igen költséges lenne, de fontos, hogy rendbe tegyük, mivel a területen évekig a környezetre káros tevékenység folyt. Különböző vegyi anyagok jutottak a levegőbe, a talajba, és nem tudjuk, hogy ott milyen károkat okoztak. A felmerülő környezetvédelmi problémákra sokszor nehéz megoldást találni, mivel a törvények nincsenek összehangolva, a Környezetvédelmi és a Mezőgazdasági Minisztérium közötti kommunikáció is nehézkes. A terveink között szerepel a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés. A költségvetésünkben szeretnénk eszközöket biztosítani a támogatásukra, hisz van számos olyan terület, ahol hasznos tevékenységeket tudnak végezni.