2024. március 29., péntek

Befejeződött a közös járdaépítés

Adán a II. helyi közösségben körülbelül 800 méternyi járda épült a lakosság közreműködésével

Már hét éve sikeresen zajlik az adai II. helyi közösség területén a közös járdajavítás a lakossággal, amihez a helyi közösség biztosítja a sódert és a cementet, a lakosok a saját házuk előtt elvégzi a munkálatokat, vagyis kibetonozzák a járdát. Varga Elfride helyi közösségi titkár elmondta, hogy az idén szeptember elsején írták ki a járdajavításra a pályázatot, amelynek köszönhetően megközelítőleg 800 méternyi járdaszakaszt betonoztak ki. A beruházásra a helyi közösség 800 000 dinárt költött, amelyből biztosították az alapanyagot a régi téglajárdák helyett új betonjárdák építésére, illetve a megrongálódottak újjáépítésére.

– A pályázatra ezúttal 47 kérelmet nyújtottak be, és mindenkinek sikerült biztosítani alapanyagot a háza előtti szakaszra egy méter szélességben a betonjárda megépítéséhez. A legkisebb mennyiségű sóder 1 köbméter volt, a legnagyobb 2,5 köbméter a szükséges cementtel. Az idén legnagyobb számban a József Attila, az Ady Endre, a Đuro Đaković és a Karađorđe utcából pályáztak. Emellett egy-két kérelmezőnk volt a Dózsa György, az Október 8. és a Svetozar Marković utcából. A Sidro egyesületnek pedig 6 köbméter betont adtunk a székházuk körüli terület kibetonozására, illetve sódert és cementet az egykori Obnova-irodaház előtti járda újjáépítésére is. A járványhelyzet miatt nem tudtuk áprilisban kiírni a pályázatot, hanem csak szeptember elsején. A lakosoknak legkésőbb ezen a héten kellett volna végezniük a munkálatokkal, de szinte mindenhol már jóval korábban kibetonozták a járdaszakaszokat – közölte a helyi közösségi titkár, aki hozzátette, hogy jövőre szeretnék ismét áprilisban kiírni a pályázatot, ha ezt a körülmények lehetővé teszik.