2024. április 16., kedd

Aláírta a koalíciós szerződést a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt

Aláírta a koalíciós szerződést a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség.

A Tanjug beszámolója szerint a megállapodás értelmében a két politikai párt a jövőben is együttműködik majd, továbbá meghatároztak azokat a közös célokat is, amelyek az elkövetkező időszakban fontosak lehetnek. Aleksandar Vučić kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy aláírhatta ezt a koalíciós szerződést, és elmondta, hogy Pásztor István és a Vajdasági Magyar Szövetség nem csak partnere, de barátja is Szerbiának.

Pásztor István Facebook-oldalán számolt be az eseményről. A VMSZ elnöke szerint a koalíciós szerződés aláírásával a vajdasági magyarság prioritásai és érdekei a kormánykoalíció érdekeivé válnak. A VMSZ ezt óriási eredményként éli meg, hiszen nyitottságot és őszinte együttműködési készséget jelent. 

Pásztor hozzátette: „Kijelenthető, hogy a szerződésben foglalt programpontok teljes egészében a vajdasági magyar közösség fejlődését és az itt élő emberek életminőségének javítását szolgálják."