2024. április 20., szombat

Egy véradó három életet is menthet

A járványügyi intézkedések biztonsági előírásait tiszteletben tartva zajlanak a véradási akciók

A kivándorlás, illetve a lakosság létszámának csökkenése miatt megcsappant Topolya községben is az aktív véradók száma, ennek ellenére mégis kielégítő a számuk. Egy véradó akár három emberi életet is megmenthet, ezért ezekben a koronavírussal terhelt hétköznapokban fokozott szükség van a helytállásukra, nyilatkozta Kospenda József, a Vöröskereszt topolyai községi szervezete közgyűlésének elnöke.


- A véradási akciókra nem vonatkozik a gyülekezési létszámkorlátozás, de természetesen az előirányozott egészségügyi előírások mentén bonyolítódnak le Topolya község 7 helyszínén. Azt tudni kell, hogy a kivett vér azonnal steril tárolóba kerül, és nem érintkezhet külső tényezőkkel. Topolya községben a Szabadkai Vérátömlesztő Osztály munkatársai, illetve Gunaras és Bajsa esetében az újvidéki Vérátömlesztő Intézet mozgó laboratóriuma érkezik az önkéntes véradási akciókat lebonyolítani. Köszönettel tartozunk azoknak a falvakban tevékenykedő önkénteseinknek, akik előkészítik a véradásra a helyiségeket, Bajsán például uzsonnáról is gondoskodnak – hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.

- Sajnos a tavasszal kialakult kényszer iskolai szünetben több, a középiskolásokat megcélzott megmozdulásunk kimaradt, így az idei évre 21 akciót sikerült lebonyolítani, amelyek alkalmával 475 véradó jelentkezett. Közülük 431 egyénnek volt lehetősége vért adni, 21 liter vér gyűlt össze, illetve 16 új véradó jelentkezett. Ez kevés az eddigi évekhez képest, viszont azt tudni kell, hogy ezt a számot befolyásolja, hogy a középiskolások részére eddig nem tudtuk megszervezni az akciókat, illetve vitathatatlan tény, hogy a lakosság csökkenése is közrejátszik – hangsúlyozta Kospenda.
- Ugyan a nyári hagyományos fogadás a véradók tiszteletére elmaradt, de Topolya napja alkalmából Szatmári Adrián községi elnök jelenlétében sikerült köszönteni az aktív, és a tiszteletbeli véradóinkat. Kiosztottuk a jubiláló községbeli véradóknak járó elismeréseket, egy 100-szoros, öt 75-szörös, öt 50-szeres véradót, illetve a tizenkettő 35-szörös véradót jutalmaztunk meg. Az idén a nagyobb közösségi rendezvények híján ezen a rendezvényen jutalmaztuk a topolyai véradókat külön, a falvakban pedig a véradási akciók alkalmával kézbesítjük a díjakat – hallhattuk a Vöröskereszt közgyűlésének elnökétől, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy ki adhat vért.

- Minden humánus, egészséges, krónikus betegségtől mentes, 18. évét betöltött embernek 65 éves korig lehetősége van önkéntesen vért adni, ezzel segítő jobbot nyújtani beteg embertársai felé. A véradás háromféle módon történhet: háromhavonta 450 milliliternyi vér adására van lehetőség, illetve ettől függetlenül 15 naponként vértrombocitákat is adhat a polgár. Illetve azon egyének is tudnak vért adni, akik átestek a Covid-19 fertőzésen, és megfelelő mennyiségű antitesttel rendelkezik a vérük. A vérvétel előtt tesztelik az illető vérének vastartalmát, és egy esetleges vírusos fertőzöttséget kiszűrő kérdőívet kell kitöltenie a Vöröskereszt önkénteseinek segítségével – tette hozzá Kospenda József, mint ahogy azt is, hogy a véradásra jelentkezőnek díjmentesen lemérik a vérnyomását, megvizsgálják a szívét, a tüdejét.

- Aki először érkezik vért adni, annak megállapítják a vércsoportját. A vér további elemzését speciális laboratóriumokban végzik el, és ha valamilyen súlyos elváltozás tapasztalható, akkor arról utólagosan értesítik az egyént. Az elemzés alkalmával, mielőtt a vér további feldolgozásra, vagy felhasználásra kerülne, kiszűrik a vírusos-bakteriális fertőzöttségét – mondta el beszélgetőtársunk, de hozzá tette, hogy ilyen problémára ritkán akadnak rá a laboratóriumokban, hiszen azok az egyének, akik tudatában vannak valamilyen megbetegedésüknek, eleve nem jelentkeznek véradásra.
Azt is megtudtuk, hogy egy számítógépes prezentációt állított össze a Vöröskereszt szakszolgálata, és a véradási akciós bizottság. A középiskolai osztályokban biológiaórán, illetve osztályfőnöki órán kerül majd az őszi szünet után bemutatásra a véradást népszerűsítő-tájékoztató összeállítás.
- Ezzel is szeretnénk őket felkészíteni a korosztályt célzó november 26-ai véradási akciónkra. Ezenkívül még további hat akció lesz Topolyán, Gunarason, Bajsán, majd az idén Pacséron fejezzük be a véradások sorát – ismertette Kospenda József, és elmondta azt is, hogy a Vöröskereszt önkéntesei részére hamarosan egy online szemináriumot szerveznek.
A Vöröskereszt rajzpályázatára az általános iskolás diákok december 1-éig adhatják át a munkákat, véradási akciókra való meghívók tervezetét várják.