2024. április 19., péntek

Tiltakoztak a törvénymódosítás ellen

Míg a képviselők a köztársasági parlament épületében a lakosság fertőző betegségekkel szembeni védelméről szóló törvény módosítását vitatták meg, mintegy száz fős tömeg gyűlt össze az épület előtt, hogy az eljárás ellen hangot emeljen.

A tüntetők közül senki sem viselt maszkot, ezzel is kifejezve az óvintézkedések törvényes keretek közé helyezése iránti ellenérzéseiket.

Az N1 értesülései szerint aláírásgyűjtés folyt a kötelező védőoltás bevezetése ellen, és tiltakoztak a zárt térben kötelező maszkviselés rendelete miatt is.

A tüntetők a törvény módosítását feleslegesnek és alkotmányellenesnek titulálták, követelték a kormányfő és az államfő lemondását.

Mint ismeretes, a parlament csütörtökön elfogadta a járvány elleni védelemmel foglalkozó törvény módosítását, jogi keretek közé helyezte az orvosi ajánlásokat, s a törvény értelmében komoly pénzbírsággal büntethetők azok, akik nem tartják be az  óvintézkedéseket.