2024. március 29., péntek

További szigorítások várhatóak Szerbiában

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

A köztársasági válságtörzs mai ülése után hamarosan várható, hogy közzétegyék a legújabb intézkedéseket, melyek – tekintettel a járványhelyzet romlására – minden bizonnyal szigorításokkal járnak. A válságtörzs tagjai úgy hagyták el a Szerbia Palotát, hogy nem nyilatkoztak a sajtónak. A Szerbiai RTV értesülése szerint a délutáni órákban a szerb kormány közleményt ad ki a mai ülésen meghatározott szigorító intézkedésekről.

Mivel napok óta ugrásszerű fertőzés-növekedést jegyez az ország, az elhunytak számát illetően pedig kimondottan gyászos napot írtunk, várható, hogy ezúttal valóban bejelentenek újabb korlátozásokat – legalábbis ezt latolgatja a sajtó, és ezt erősíti néhány szakember nyilatkozata is. A Blicnek dr. Ivana Milošević, a fővárosi Fertőző Osztály igazgatóhelyettese megerősítette, hogy az intézmény túlzsúfolt, a helyzet nem sokáig tartható.

Nem hivatalos értesülések szerint a várható intézkedések között szerepel majd a kávéházak, a klubok, egyáltalán a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási ideje, illetve azok bezárása.