2021. szeptember 28., kedd

Mese a Hús bukásáról

Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol a Balkánon egy ország, amely a roskadásig megterített asztalairól volt híres. Messze földről jártak csodájára az emberek annak a hihetetlen étel- és italmennyiségnek, amelyet az Ünnepek országának lakói a kockás terítőikre halmoztak. Sokaknak az is hihetetlen volt, hogy a házigazdák a legegyszerűbb hétköznapokon is annyi finomságot tudtak a vendégeik elé varázsolni, amely sok helyütt csak hónapok alatt került volna asztalra. Az ünnepek alkalmával pedig már a Vendég sem fért el a legkülönbözőbb rántott, grillezett és pácolt ínyencségektől, amelyek előtt kénytelen volt magába tömni az előételként kínált kolbászt, disznósajtot és füstölt falatokat. A gazdag menük főszereplője pedig mindenhol és mindenkor a Hús volt.

A híres vendégfogadókat az sem térítette el a dőzsölés hagyományától, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az Ünnepek országában kétszer annyit költenek az emberek élelemre, mint a szomszédos Nagy Unióban. A birodalom szakemberei ugyanis kikutatták, hogy míg területeiken a családok a kiadásaik 12,1 százalékát költik a betevő falatokra, addig a jóval szegényebb szomszédaik költségeik 24,2 százalékát képesek élelmiszerre „herdálni”. Az ünneplők szokásait a Nagy Uniós szakik olyan kifejezésekkel szerették volna mérsékelni, melyek szerint a birodalom „28 tagországában átlagban a bruttó hazai termék 6,6 százalékát tették ki az ételre és italra költött tételek, a balkáni országban viszont ez az arány 16,4 százalékra rúgott”.

(Illusztráció - Pixabay.com)

Mit tudták azonban a híres vendégfogadók, hogy mi a GDP! Nem is érdekelte őket. Büszkék voltak arra, hogy alulfizetett, szegény sorsú polgárokként is képesek évi szinten 926 eurót költeni arra, hogy a kockás terítőkön egy tenyérnyi hely sem maradjon a felhalmozott ínyencségek között. Így aztán a birodalmi vezetők is kénytelenek voltak az Ünnepek országának adományozni „a kontinens eszem-iszom rekordere” címet.

A kitüntetésnek a Hús szolgái örültek a legjobban, hisz az általuk dédelgetett álom egyre terebélyesedett: folyamatosan szaporodtak a juhok, birkák, marhák, borjak, malacok és disznók. Mind arra vártak, hogy az oly nagyrabecsült Hússá változzanak. Szolgáik pedig szorgalmasan eleget tettek az elvárásoknak, és rendszeresen ellátták az immár közkincsként emlegetett Hússal a dőzsölni vágyók konyháit. A szívélyes vendégfogadók egyre többet vásároltak belőle, a sokasodó Vendégsereg pedig annyit ehetett, amennyit csak nem szégyellt.

A mese azonban nem lenne mese fordulat nélkül. Nem telt el ugyanis sok idő, és a világot ellepte a hírhedt gonosz: a Korona. Jött, tarolt, és maradt. Már a híre is akkora volt, hogy az emberek bezárkóztak otthonaikba, rettegve bámulták az új hatalom terjedését, és csak arra tudtak gondolni, hogy a jó szerencse révén elkerülje házukat még a Korona fuvallata is. Ettek, amit ettek, ittak, amit találtak, az ünneplésre pedig még gondolni sem mertek.

A Hús pedig egyre csak szaporodott. Szolgái már azt sem tudták, mit kezdjenek a temérdek mennyiségű közkinccsel. Eljött az a pillanat is, amikor a raktáraik már nem bírták el a folyamatosan gyarapodó eleséget. Hosszas mérlegelés után mind olcsóbban és olcsóbban kezdték el kínálni portékáikat. Az előbb 10, majd 15 százalékos kedvezmények odáig vezettek, hogy a bárányhús élősúlyáért már csupán 220–230 dinárt fizettethetnek kilogrammonként, a malachúsért hónapok óta csak 200 dinárt tudnak elkérni, a kereskedők pedig még 1,8 eurós áron is nehezen értékesítik a hízómarha kilogrammját. És még így sem sikerül eladniuk az egykoron oly közkedvelt és nagyrabecsült Húst. Pedig lassan már kevesebbért kínálják, mint amennyibe belekerült a sok jószág ellátása.

És nem csak a szegény termelő bámulja tehetetlenül a marháját. Panaszkodnak a vágóhidak, a kereskedők és a nagy húsüzemek is: forgalmuk csökkenése ugyanis elérte a 25 százalékot. Senki sem vásárol már egész sült bárányt vagy malacot – mondják a vendéglátók. Az emberek immár beérik pár kilogramm hússal is. Hisz a Vendég otthon marad. Nélküle pedig már az ünnep sem igazi. Nincs szükség többé a Húsra a kockás terítőn. Az állatok pedig majd lassan kivesznek.