2024. március 28., csütörtök

Negyedmillió védőmaszk az anyaországból

A szabadkai magyar főkonzulátus kínai gyártású védőmaszkokat tartalmazó adományt adott át a Caritasnak

A Szabadkai Egyházmegye Caritas jótékonysági szervezetének elnöke, ft. Paskó Csaba és igazgatója, Ricz Gábor szerdán 250 ezer védőmaszkot vett át Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának munkatársaitól a kelebiai templomkertben. A védőmaszkok egy magyarországi magánvállalkozó adományaként, a magyar kormány közvetítésével jutottak el a szervezethez. Az átadón jelen volt Csallóközi Eszter főkonzul és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi parlament elnöke.

Pásztor István a sajtónak nyilatkozva megköszönte az adományt.

– Minden segítség jól jön, mert akármennyire is szeretnénk látni a fényt az alagút végén, még mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy védekeznünk kell, sőt, úgy tűnik, mind jobban kell védekeznünk. Ebből a szempontból ez a negyedmillió maszk, amelyet a magyar kormánynak és Frank Liunak köszönhetünk, mindenféleképpen fontos. Fontos az is, hogy a Caritas befogadta ezt az adományt, mert ez lehetőséget ad arra, hogy a legrászorultabbak is maszkokhoz jussanak és védekezni tudjanak. Elkészült az adomány felhasználási terve. E szerint körülbelül 40 ezer emberhez tudjuk eljuttatni az adományt azokon a csatornákon keresztül, amelyeket a Caritas működtet. Ez nem az első és nem is az utolsó, magyarországi forrásokból érkező adomány, amelyből a vajdasági magyar közösség illetve Szerbia részesül. Már a tavasz folyamán a központi egészségügyi ellátórendszerbe egy nagyon jelentős magyarországi támogatás érkezett. Napokon belül érkezni fog a zentai kórház számára tíz olyan betegkövető monitor, amelyek lehetővé teszik, hogy nemcsak a járvány idején, hanem azt követően is a kórház betegellátási szintje magasabb legyen, mint amilyen most – nyilatkozta a VMSZ elnöke, és hozzátette, hogy a védőmaszkok értéke körülbelül 3 millió dinár.

Újságírói kérdésre Pásztor István röviden az aktuális járványhelyzetet is értékelte.

Pásztor István, Ricz Gábor, Paskó Csaba és Csallóközi Eszter (Fotó: Gergely Árpád)

Pásztor István, Ricz Gábor, Paskó Csaba és Csallóközi Eszter (Fotó: Gergely Árpád)

– Meglátásom szerint mindenki igyekszik betartani azokat az ajánlásokat, amelyeket a kormányzat és a szakértők fogalmaznak meg. Folyamatos a helyzethez való alkalmazkodás és az új kapacitások előkészítése. Nekem úgy tűnik, hogy mindenki projekciókban gondolkodik. Azt próbálja végiggondolni, hogy mi várható az elkövetkező hetekben, hónapokban. Ebben nagy segítséget nyújt a környező országok tapasztalatainak elemzése, mert csak fáziseltolódások vannak, de ugyanazok a jelenségek, folyamatok vannak jelen minden országban. Úgy látom, hogy a szerbiai egészségügy jelentős forrásokat mozgósít meg. Sok új betegágy előkészítése is megtörtént, de az lenne a legfontosabb, és mindenkit erre szeretnék kérni, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél kevesebben kerüljenek abba a helyzetbe, hogy kórházi ellátásra szoruljanak, mert az egészségügyi személyzet számán és teljesítőképességén egyetlen kormányzat sem tud változtatni – mondta a VMSZ elnöke.

Az adományozó személyéről Csallóközi Eszter, a szabadkai magyar főkonzulátus főkonzulja adott részletesebb tájékoztatást.

– A magyarországi Pápai Hús Kft. tulajdonosa, a Chi Fu Investment Group elnöke, Frank Liu úr – aki magyar állampolgár is – Magyarország és a határon túli magyar közösségek barátjaként a súlyosbodó koronavírus-járványra való tekintettel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével 250 ezer védőmaszk adományozásával kíván hozzájárulni az eredményes vajdasági egészségügyi védekezéshez, bízva abban, hogy a felhasználók a maszk viselésével megelőzhetik a vírusfertőzést – nyilatkozta a főkonzul.

A Caritas legfőbb célja, hogy a védőmaszkok a legrászorultabbakhoz jussanak el. Erről Paskó Csaba mondta el a részleteket.

– A Caritas a katolikus egyház egyik legnagyobb jótékonysági szervezete. Úgy gondolom, a feladat testre szabott. Minket kértek meg arra, hogy a védőmaszkokat juttassuk el a rászorulóknak. Ezek a védőmaszkok, ha valamikor, akkor most tesznek jó szolgálatot. Elsősorban az egyházakon keresztül – ideértve a testvéregyházakat, a református és evangélikus egyházat is – szeretnénk eljuttatni az adományt, és a mi 84 plébániánkat szeretnénk megszólítani. Egy plébániára körülbelül ezer maszkot szeretnénk eljuttatni, így hatékony módon kerül az adomány a legrászorultabbakhoz, hiszen vasárnapról vasárnapra, istentiszteletről istentiszteletre találkozunk ezekkel az emberekkel. Ezenkívül szeretnénk az önkormányzatoknak is juttatni az adományból, hiszen a következő lépésben ők találkoznak a legtöbb emberrel, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget, a Magyar Nemzeti Tanácsot, a Vajdasági Magyar Szövetséget is megszólítjuk, hiszen ők is ismerik azokat a helyeket, ahova el lehet juttatni ezeket a maszkokat – mondta a Caritas elnöke.