2024. március 29., péntek

„Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!”

„Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: »Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!« Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: »Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!« Az okosak ezt válaszolták: »Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!« Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: »Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!« De ő így válaszolt: »Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!« Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!”

Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban a tíz szűz példabeszédét olvastuk. Hogy érthetővé váljon számunkra ez a történet szükséges, hogy figyelembe vegyük a benne szereplő jelképeket. A főszereplő a vőlegény, aki különös módon viselkedik: éjfélkor érkezik, nincs hangos kísérete, és ahelyett, hogy örülne a reá várakozóknak, keménynek és kérlelhetetlennek mutatkozik. A vőlegény Krisztust jelképezi. A menyasszony és a tíz szűz az egyházat jelenti. A Szentírás sokszor használja a vőlegény menyasszony képet Isten és az ember kapcsolatára. Isten olyan meleg és bensőséges kapcsolatot akar minden teremtményével, mint a vőlegény és a menyasszony titokzatos személyes kapcsolata. Szent Pál a következőket írja erről: „Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Ef 5, 25–28). Pál apostol gondolatmenetéből kitűnik, hogy Krisztus gondozza és szereti az Egyházát, mint Vőlegény a jegyesét, vagy mint férj a feleségét. Ezért mivel mi alkotjuk az Egyházat, amely Krisztus misztikus teste, annak tagjai vagyunk, így hát úgy kell mindig önmagunkra gondolnunk, mint Krisztus jegyesére. El vagyunk jegyezve örökre szeretetből a keresztségben Krisztus vére által. Tehát mindörökre Krisztushoz vagyunk kapcsolva. És ez jó hír, mert így van örök életünk, ami még nem teljesedett be, de már úton vagyunk feléje. A példabeszédben a menyegzős lakoma képe az örök boldogság hangulatát jelenti. Az égő lámpások a virrasztás, a felkészültség állapotának jelzői. Az a tény, hogy a vőlegény váratlanul érkezik, arra utal, hogy a Krisztussal való találkozásunk, azaz halálunk pillanata bizonytalan, és arra is utal, hogy nem tudjuk az Ő dicsőséges eljövetelének időpontját, amikor mindenkit színe előtt áll majd a végső ítéletkor. Ezért mondja Jézus, hogy „Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!” A virrasztás egyfajta lelki aktivitást jelent. Készen állok lelkileg minden nap, hogy Jézussal találkozzam. Olyan vagyok, mint egy házigazda, aki őrzi a házát. Szó szerint házat őrzünk, hiszen imádságainkkal a Szentlélek templomát vigyázzuk. A virrasztás tehát azt jelenti, hogy vigyázom magamat a bűntől, körültekintő és figyelmes vagyok a lelki életemben. Odafigyelek magamra, de nemcsak magamra, hanem a másikra is, akik ott vannak körülöttem, akik éppen segítségemre szorulnak. Egyszóval meglátom a jót tenni a hétköznapi feladataim teljesítése közben. Isten akarata szerint élek. A virrasztás azt is jelenti, hogy reggelenként az ember áttekinti napját, Isten előtt megfontolja, hogy mi lehet számára kísértés, vagy alkalom a jó cselekedetre, esténként pedig a lelkiismeret-vizsgálatban megkérdezi magától, sikerült-e a jó tetteket megvalósítania, a rossznak ellenállnia. Bűnünk belátását bánatnak, az erkölcsi sikereken érzett örömet pedig Isten iránti hálaadásnak kell követnie. A megkeresztelt és a megbérmált ember ebben az isteni erőtérben él, amely segíti őt az állandó lelki készületben. Az őskeresztények is ebben az előkészületben éltek. Készültek Jézus második eljövetelére és készen voltak a halálra is, hiszen üldözték őket. Tele voltak vágyakozással, hogy Jézussal találkozzanak. Bennünk meg van az a vágy, hogy az Úrral találkozzunk? Ugyanaz a vágy, ami az apostolokban is megvolt? Vagy úgy gondoljuk, hogy az életünkben úgysem történik semmi, még nem következhet be a vég, még nem következhet be a halálunk, még nem történhet meg Jézus dicsőséges eljövetele. Ha így gondoljuk, akkor hasonlítunk azokhoz, akik a balga szüzek táborába sodródnak és elhanyagolják vallásukat, nem törődnek Istennel, és nem törődnek azzal, hogy elalszik hitük pislákoló lángja. Félő, hogy ha a halál ilyen állapotban találja ezeket az embereket, akkor Isten örök igent mond lelkük sötétségére, amelyet szabadon választottak maguknak. Jézus ma arra figyelmeztet minket, hogy az okos szüzek, a virrasztó, az Istent kereső és a megtérést naponta gyakorló emberek példáját kövessük. Ő nem parancsol, hanem féltő szeretettel kéri tőlünk, hogy Isten útmutatását követve készüljünk a halálban megnyíló örök életre.
Ámen.

(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)