2024. március 29., péntek
ÚSZÁS

Jöhet a csúcskísérlet (?)

Szabó Szebasztián 100 méter pillangón egy ötödik, 50 gyorson pedig egy harmadik helyet szerzett a budapesti Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszóliga (ISL) tizedik mérkőzésének tegnap délutáni első összecsapásán. Az Aqua Centurions 24 éves klasszisa a 100 pillés helyezését tekintve ezúttal némileg talán elmaradt a várakozásoktól, az időeredményei azonban így is kiválóak. Egyértelmű, hogy jelenleg fantasztikus formában van, s nem kizárt, hogy ma 50 pillangón akár a világrekord is összejöhet neki – mint ismeretes, a múlt héten mindössze 11 századdal maradt el szám 21,75-ös világcsúcsától.

A magyarok közül még Burián Katalin és Verrasztó Evelyn szerepelt hétfő délután, előbbi 200 háton lett 7., utóbbi pedig 200 vegyesen ért hatodikként a falhoz. Mindketten az Aqua Centurions színeiben versenyeznek idén.

Az első napot követően a Cali Condors az első helyről várja a folytatást, megelőzve az LA Current, a London Roar és Aqua Centurions gárdáját.

A múlt hét végéhez hasonlóan ezúttal is dupla fordulót rendeztek, a kilencedik összecsapás első versenynapjára tegnap délelőtt került sor, ebben a párharcban az Energy Standard vezet a Tokyo Frog Kings, az Iron és a Toronto előtt. Az Iron magyar úszói közül Lobanovszkij Maxim 50 gyorson egy 2. helyet szerzett, Hosszú Katinka 200 vegyesen a 4. helyen végzett, Verrasztó Dávid 400 gyorson 6., 200 mellen pedig 7. lett. Az Energy Standard színeiben versenyző Jakabos Zsuzsanna 400 gyorson az 5., 200 háton pedig a 7. helyen csapott célba.

Az alapszakasz utolsó két fordulója ma délelőtt, illetve délután folytatódik.