2024. április 19., péntek
NAGYSZÜNET

A távoktatás előnyei

Bár váratlanul ért minket tavasszal a teljes átállás a távoktatásra, de a lehetőségek, amelyeket most a kényszer miatt mindenkinek alkalmaznia kell, már évek óta rendelkezésünkre álltak. Mostanra már nagyjából minden iskola és tanár megismerhette az ő diákjaira, tantárgyára alkalmazható eszközöket, elsajátíthatta az oktatás digitális formáit. Ebben a furcsa helyzetben mi, tanárok is próbára vagyunk téve a 21. század egyik legfontosabb készségének alkalmazásában, amire a diákjainkat is nevelnünk kellett már egy ideje: ez a rugalmasság, az ismeretlen helyzetekhez való alkalmazkodás készsége. Tudom, hogy nem minden tanár tud hatékonyan megbirkózni ezzel a feladattal, és sokszor a diákok ügyesebbnek bizonyulnak e téren náluk. Nagyon sokszor hallom szülők és diákok panaszát amiatt, hogy a legtöbb tantárgyból csak megkapják a diákok a leírt vagy fénymásolt, esetleg prezentációba szerkesztett tananyagot, és azt kell megtanulniuk/bemagolniuk. Ez sajnos arról tanúskodik, hogy tanáraik nem értik, hogy a digitális oktatás az valami egészen más, mint a hagyományos. Valójában már az úgynevezett hagyományos vagy tantermi oktatásban is régen elavult az anyag kiadása, megtanulása, visszaadása rendszer. A digitális oktatás lényege a változatosság, személyre szabás, a diákokra bízott kutatómunka, a kommunikáció új módjainak alkalmazása.

Számomra izgalmas és érdekes feladat volt, és még mindig az, hogy kikísérletezzem a lehető leghatékonyabb formákat, módokat. A lehetőségek száma szinte végtelen. Tavasz óta sok új dolgot próbáltam ki. A minden szakterületen veszélyként ránk leselkedő kiégés ellen is jót tesz az, hogy most egészen más módon lehet és kell dolgoznunk. Sok pozitív élményem volt az elmúlt időszakban, nemcsak a diákok érdeklődése, eredményei miatt, hanem amiatt is, hogy a saját tantárgyammal kapcsolatban számomra is új, érdekes forrásokat találtam. A legutóbbi pozitív tapasztalatom, hogy egy tanegységgel kapcsolatban találtam az interneten képzőművészettel, történelemmel, filmművészettel és természetesen irodalommal kapcsolatban cikkeket, előadásokat, filmeket, oktatóvideókat, dokumentumfilmeket, és úgy állítottam össze a feladatokat, hogy mindenki választhatott érdeklődési köre szerint ezek közül. Természetesen minden anyaghoz állítottam össze feladatokat, amelyeket pontoztam. Arra is lehetőségük volt, hogy csak kérdésekre válaszolnak, vagy esszét írnak egy-egy kérdés, téma alapján. Így azt is megtanulhatják, hogy fel tudják mérni, meg tudják ítélni, milyen mélységben, milyen módon tudnak irodalomból foglalkozni egy kérdéssel, hiszen nyilvánvaló, hogy nem érdekel mindenkit egyformán minden. Fontos, hogy egyrészt tiszteletben tartsuk a diákok képességeit, érdeklődési körét, másrészt tanítsuk őket arra is, hogy tisztában legyenek saját képességeikkel. Minden nagyobb tematikus egységet úgy osztályozok, hogy több feladatból gyűjtenek pontokat, és amikor elérkezik az adott időszak vége, akkor a pontok alapján kapnak osztályzatot. Ebben az egységben többen is jóval túlteljesítették a maximális ponthatárt, amiből arra következtetek, hogy ők is érdekesnek találták a téma ilyen módú többféle megközelítését.

A másik friss pozitív élményem pedig az, hogy amikor betegség miatt nem tudtam bemenni órát tartani, megtehettem azt, hogy nem kértem helyettesítést, mert minden osztállyal, ahol tanítok, meg tudtuk oldani az összes órát, és dolgoztak anélkül, hogy fizikailag jelen lettem volna. Minden órára rögzítettem a magyarázatomat egy-egy témával kapcsolatban, csoportfeladatokat is adtam, és megbíztam egy-egy tanulót, hogy ő legyen a „segédem”, akinek elküldtem minden utasítást, és az alapján levezényelte az órát. A csoportfeladatok megoldásait be kellett küldeniük az online tantermünkbe, így pontozni is tudom az órai munkájukat. Kivétel nélkül minden osztály dolgozott, a „segédeim” ügyesen levezették az órákat. Ez persze nemcsak nekem nagy öröm és eredmény, hanem nekik is, hiszen megélték, hogy önállóan is végig tudtak vinni egy-egy projektet.

Természetesen sok munka van azzal, hogy a távoktatásban valóban eredményesen tudjunk dolgozni, de a diákok figyelme, érdeklődése, együttműködése kárpótol a befektetett időért, energiáért.