2024. április 18., csütörtök

Szent Istvántól a szabadkai villamosig

Irodalmi-zenés összeállítás a Lányi Ernő IME szervezésében

Vissza(előre) tekintés címmel tartottak vasárnap estefelé pódiumműsort a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben. Mint ahogyan a Nekünk sokat jelent alcím is utalt rá, az elmúlt évek műsoraiból válogatott az Argaro együttes, amelynek tagjai Jónás Gabriella és Molnár Zoltán színművészek, Miklenovics Aranka versmondó, Szabó Róbert zeneszerző, zenész és Torok Orsolya énekes, népzenész. Többek között Szent István intelmei, balladák hangzottak el, felidézték a világháború borzalmait és az ’56-os forradalom részvevőinek hősiességét. Ady Endre alakját és költészetét is a pódiumra varázsolták. A menni vagy maradni évtizedek óta húsbavágó realitás tájainkon, Molnár Zoltán e témakörről egy műsort is készített, amelynek bemutatója és 50. előadása is a Lányi IME színpadán volt. Most ebből az összeállításból Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című verse hangzott el. A rendezvényen egyebek mellett felcsendült Szabó Róbert Szabadkai villamos című szerzeménye is.

A rendezvény alaphangulatához igazodott a művelődési egyesület Veronika népdalkörének fellépése, amelynek tagjai az Isten áldd meg a magyart kezdetű palóc népéneket és Bogdán József Ima a déli végeken című versét adták elő, Szöllősy Vágó László, a Lányi IME egykori művészeti vezetője megzenésítésében.

A műsort, amelyet a tartományi művelődési, valamint oktatási titkárság támogatott, a járványügyi helyzet előírásaival összhangban szervezték meg.