2024. április 19., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Nem bírt egymással a Liverpool és a City

Németországban még mindig a Bayern az úr – Új sztár van Madridban
De Bruyne elhibázott büntetője (Fotó: Beta/AP)

De Bruyne elhibázott büntetője (Fotó: Beta/AP)

Nyílt sisakos küzdelmet láthattunk a Premier League 7. fordulójának vasárnap esti rangadóján a Manchester City és a Liverpool csatáján. Jürgen Klopp már a kezdő tizenegy felállításával üzent Pep Guardiolának. A Vörösöknél felvázolt csapatnál támadóbb szellemű együttes nem futhatott volna ki a gyepszőnyegre: Mané, Szalah és Firmino mellett a remek formában futballozó Diogo Jota is helyet kapott a kezdőben, így a címvédő egy 4–2–4-es vagy 4–2–2–2-es formációval küzdött. A vendégek ennek megfelelően nagy iramban is rajtoltak, már az első percben veszélyeztették a City kapuját, a vezetést pedig a 13. percben szerezték meg. A jogosan megítélt büntetőt Szalah értékesítette. Nem örülhettek sokáig a ’Pool-szurkolók, ugyanis a City már a 30. percben egalizált. Egy szép akció végén Gabriel Jesus lőtt a rivális kapujába. A találkozót alapjaiban megváltoztathatta volna a 42. percben befújt büntető – ezúttal a másik oldalon. A kék mezesek közül a magabiztos belga, Kevin de Bruyne állt oda a fehér ponthoz, és nézett farkasszemet Alisson Beckerrel. Nem tudni, a brazil hálóőr hogyan bűvölte el a vörös hajú középpályást, de De Bruyne még a kaput sem találta el, így maradt az 1:1. A szünet után mintha átértékelték volna kezdeti terveiket a vezetőedzők, és visszafogottabb produkciót vártak el játékosaiktól. A párharcok legtöbbje a középpályán zajlott, sőt, az ellenfél tizenhatosági feltolt presszing is egyre kevesebbszer jelentkezett mindkét oldalon. A második 45 perc nagyobb helyzet nélkül múlt el, s a találkozó egészét tekintve igazságos döntetlen született. Az már más kérdés, hogy ezzel inkább a Liverpool járt jól, mert Guardiola fiai továbbra is a PL mezőnyének közepén tanyáznak.

A másik manchesteri gárda, a United úgy játszott, mintha az életük múlt volna rajta. Ha az nem is, Solskjær munkája talán igen, és a Vörös Ördögök megtáltosodtak: Rashfordék 3:1-gyel elhozták a három pontot az Everton otthonából. Frank Lampard Chelsea-je is folytatta remek teljesítményét, a londoni kékek 4:1 arányban lesöpörték a Sheffieldet a térképről. A West Ham–Fulham mérkőzés 1:0-val zárult, de a forduló legérthetetlenebb mozdulata mégis ehhez az összecsapáshoz kapcsolható: a Fulham a bírói ráadásban rúghatott büntetőt, a fekete-fehérek játékosa pedig úgy gondolta, ez a legjobb pillanat a panenkázásra. A tizenegyes kimaradt, a csapat kikapott…

Angol bajnokság, a 8. forduló: Brighton–Burnley 0:0, Southampton–Newcastle 2:0, Everton–Manchester United 1:3, Crystal Palace–Leeds 4:1, Chelsea–Sheffield 4:1, West Ham–Fulham 1:0, West Bromwich–Tottenham 0:1, Leicester–Wolverhampton 1:0, Manchester City–Liverpool 1:1.

1. Leicester

8

6

0

2

18:9

18

2. Tottenham

8

5

2

1

19:9

17

3. Liverpool

8

5

2

1

18:16

17

4. Southampton

8

5

1

2

16:12

16

5. Chelsea

8

4

3

1

20:10

15

6. Everton

8

4

1

3

16:14

13

7. Crystal Palace

8

4

1

3

12:12

13

8. Wolverhampton

8

4

1

3

8:9

13

9. Aston Villa

6

4

0

2

15:9

12

10. Arsenal

7

4

0

3

9:7

12

11. Manchester City

7

3

3

1

10:9

12

12. West Ham

8

3

2

3

14:10

11

13. Newcastle

8

3

2

3

10:13

11

14. Manchester United

7

3

1

3

12:14

10

15. Leeds

8

3

1

4

14:17

10

16. Brighton

8

1

3

4

11:14

6

17. Fulham

8

1

1

6

7:15

4

18. West Bromwich

8

0

3

5

6:17

3

19. Burnley

7

0

2

5

3:12

2

20. Sheffield

8

0

1

7

4:14

1

A következő fordulóban (november 21., 22.): Newcastle–Chelsea, Aston Villa–Brighton, Burnley–Crystal Palace, Fulham–Everton, Liverpool–Leicester, Manchester United–West Bromwich, Wolverhampton–Southampton, Tottenham–Manchester City, Sheffield–West Ham, Leeds–Arsenal.

A bajorokkal nem lehet…

A dortmundi Borussia megráncigálta az oroszlán bajszát, de a sárga mezesek végül simán kikaptak a címvédő és rekordbajnok müncheni Bayerntől a Bundesliga szombati játéknapján. Igaz, mindezt a 3:2-es végeredmény nem feltétlenül igazolja, de az 1:0-s BVB-vezetés után a bajorok magasabb fokozatba kapcsoltak, így Lucien Favre együttesének nem sok keresnivalója akadt a második félidőben. Hansi Flick bőrgatyásai Alaba révén még az első félidőben egalizáltak egy gyönyörű szabadrúgásgóllal, de a fordulás után szinte azonnal betalált Lewandowski, a hajrában pedig Sané 3:1-re alakította az állást. A dortmundiak reményeit közvetlenül a rendes játékidő letelte előtt Håland tartotta életben. A végjátékban a bajorok még egy tizenegyest is rúghattak, de a müncheniek lengyel csatára ezt kihagyta. A Leipzig most könnyedén diadalmaskodott a Freiburg vendéglátójaként, ezzel Gulácsiék visszaelőzték a Borussiát a tabellán. A Bundesliga 7. játéknapjának legmeglepőbb eredményét a berlini Union 5:0-s győzelme jelentette, a fővárosi gárda az újonc Bielefeldet küldte padlóra.

A fordulóban a Mainz–Schalke kiesési rangadón előbbi csapat megszerezte idei első pontját, a gelsenkircheniek pedig harmadik döntetlenjükkel „máris” három egységgel állnak az utolsó előtti pozícióban.

Német bajnokság, a 7. forduló: Werder–Köln 1:1, Augsburg–Hertha 0:3, Mainz–Schalke 2:2, Leipzig–Freiburg 3:0, Stuttgart–Frankfurt 2:2, Union–Bielefeld 5:0, Borussia (D)–Bayern 2:3, Wolfsburg–Hoffenheim 2:1.

1. Bayern

7

6

0

1

27:11

18

2. Leipzig

7

5

1

1

15:4

16

3. Borussia (D)

7

5

0

2

15:5

15

4. Union

7

3

3

1

16:7

12

5. Leverkusen

6

3

3

0

10:5

12

6. Wolfsburg

7

2

5

0

7:5

11

7. Borussia (M)

6

3

2

1

9:8

11

8. Stuttgart

7

2

4

1

13:9

10

9. Werder

7

2

4

1

9:9

10

10. Augsburg

7

3

1

3

9:10

10

11. Frankfurt

7

2

4

1

10:12

10

12. Hertha

7

2

1

4

13:13

7

13. Hoffenheim

7

2

1

4

11:12

7

14. Freiburg

7

1

3

3

8:16

6

15. Bielefeld

7

1

1

5

4:15

4

16. Köln

7

0

3

4

7:12

3

17. Schalke

7

0

3

4

5:22

3

18. Mainz

7

0

1

6

7:20

1

A következő fordulóban (november 21., 22.): Bielefeld–Leverkusen, Borussia (M)–Augsburg, Bayern–Werder, Hoffenheim–Stuttgart, Schalke–Wolfsburg, Frankfurt–Leipzig, Hertha–Borussia (D), Freiburg–Mainz, Köln–Union.

Félix varázsolt

A madridi Atlético vetett véget a Cadiz fantasztikus idegenbeli, öt meccse tartó győzelmi szériájának. Diego Simeone együttese rendkívül könnyedén, 4:0-val hozta a kötelezőt az eddig kiválóan teljesítő kiscsapat ellen. A Matracosoknál kialakulóban van talán nemcsak Spanyolország, de Európa legjobb támadóduója: a Barcelonától megszerzett Luis Suárez a fiatal portugállal, João Félixszel kiegészülve fantasztikus párost alkot. Az Atléti félidőnként 2-2 gólt rúgott: az első játékrészben Félix és Llorente talált be, a másodikban Suárez és ismét Félix. A csíkos mezesek tartják a lépést a legnagyobbakkal, idén ráadásul a bajnokságban a legkevesebb kapott gól mellé elegendő rúgott gól is társul. Az egyik lehetséges rivális, a Barcelona 5:2-vel felülmúlta a Betist a La Liga 9. fordulójában. Ronald Koeman meglepőt húzott a kezdővel, hiszen Lionel Messi csak a cserepadon kapott helyet. A katalánok így sem kerültek nagy gondba, mert Dembélé és Ansu Fati jól teljesítettek, a fordulás után pedig már a hatszoros aranylabdás argentin is varázsolt: Messi 45 perc alatt két gólig és egy gólpasszig jutott. A gránátvörös-kékek rossz hírt is kaptak a lefújás után: a még mindig csak 18 éves Fati lesérült, egyes hírek szerint legrosszabb esetben akár több hónapot is kihagyhat.

A listavezető Sociedad tegnap sem aprózta el a dolgokat, így a baszkok – bár több meccset játszottak a gigászoknál – továbbra is a tabella élén tartózkodnak. A Valencia–Real Madrid derbi lapzárta után ért véget. A királyiaknál egészen biztosan nem lépett pályára Eden Hazard és Casemiro, ők ugyanis pozitív koronavírustesztet produkáltak, és megkezdték kötelező karanténjukat.

Spanyol bajnokság, a 9. forduló: Elche–Celta 1:1, Huesca–Eibar 1:1, Barcelona–Betis 5:2, Sevilla–Osasuna 1:0, Atlético–Cadiz 4:0, Getafe–Villarreal 1:3, Sociedad–Granada 2:0.

1. Sociedad

9

6

2

1

20:4

20

2. Villarreal

9

5

3

1

13:9

18

3. Atlético

7

5

2

0

17:2

17

4. Real Madrid

7

5

1

1

13:5

16

5. Granada

8

4

2

2

9:11

14

6. Cadiz

9

4

2

3

8:10

14

7. Betis

9

4

0

5

12:17

12

8. Barcelona

7

3

2

2

15:8

11

9. Getafe

8

3

2

3

8:9

11

10. Elche

7

3

2

2

7:8

11

11. Sevilla

7

3

1

3

7:6

10

12. Osasuna

8

3

1

4

7:8

10

13. Athletic

7

3

0

4

6:7

9

14. Eibar

9

2

3

4

6:9

9

15. Valencia

8

2

2

4

11:13

8

16. Alavés

8

2

2

4

6:9

8

17. Celta

9

1

4

4

6:15

7

18. Huesca

9

0

6

3

7:15

6

19. Levante

7

1

2

4

7:12

5

20. Valladolid

8

0

3

5

5:13

3

A következő fordulóban (november 20., 21., 22., 23.): Osasuna–Huesca, Levante–Elche, Villarreal–Real Madrid, Sevilla–Celta, Atlético–Barcelona, Eibar–Getafe, Cadiz–Sociedad, Granada–Valladolid, Alavés–Valencia, Athletic–Betis.

Botladozik az Öreg Hölgy

Hiába vezetett Cristiano Ronaldo góljával szinte a mérkőzés végéig a Juventus a Lazio ellen, a rómaiak Caicedo 96. minutumbeli találatával otthon tartottak egy pontot. A negyedik döntetlenjét elkönyvelő Öreg Hölgy szerencséje, hogy a rivális Inter is csak remizni tudott az Atalanta ellen (1:1). Az idén eddig meglepően jól muzsikáló Sassuolo 0:0-t játszott az Udinesével, így a zöld mezesek továbbra is veretlenek a Serie A-ban.

A listavezető Milan lapzártánk után lépett pályára. Ibraék a hét közben az El-ben a Lille-től elszenvedett csúfos, 3:0-s vereséget tehették jóvá.

Olasz bajnokság, a 7. forduló: Sassuolo–Udinese 0:0, Cagliari–Sampdoria 2:0, Benevento–Spezia 0:3, Parma–Fiorentina 0:0, Lazio–Juventus 1:1, Atalanta–Inter 1:1, Genoa–Roma 1:3, Torino–Crotone 0:0.

1. Milan

6

5

1

0

14:5

16

2. Sassuolo

7

4

3

0

18:9

15

3. Roma

7

4

2

1

16:11

14

4. Juventus

7

3

4

0

15:6

13

5. Atalanta

7

4

1

2

18:14

13

6. Inter

7

3

3

1

16:11

12

7. Napoli

6

4

0

2

14:7

11

8. Verona

6

3

2

1

8:3

11

9. Lazio

7

3

2

2

11:13

11

10. Sampdoria

7

3

1

3

11:11

10

11. Cagliari

7

3

1

3

14:15

10

12. Fiorentina

7

2

2

3

10:12

8

13. Spezia

7

2

2

3

11:15

8

14. Bologna

6

2

0

4

11:12

6

15. Parma

7

1

3

3

8:13

6

16. Benevento

7

2

0

5

10:20

6

17. Torino

7

1

2

4

12:16

5

18. Genoa

7

1

2

4

7:15

5

19. Udinese

7

1

1

5

6:11

4

20. Crotone

7

0

2

5

6:17

2

A következő fordulóban (november 21., 22.): Crotone–Lazio, Spezia–Atalanta, Juventus–Cagliari, Fiorentina–Benevento, Verona–Sassuolo, Inter–Torino, Roma–Parma, Sampdoria–Bologna, Udinese–Genoa, Napoli–Milan.

Nyolcgólos döntetlen a Ligue 1-ben

Gólgazdag mérkőzéseket láthatott a Ligue 1 közönsége a 10. fordulóban. A Brest 3:2-re legyőzte az Európa-ligában jól teljesítő Lille-t, az Angers 5:1-gyel kiütötte a Nimes gárdáját, a Lens–Reims párharcon pedig nyolcgólos döntetlen lett a végeredmény. A Reims ugyan előbb hátrányba került, de végül már 4:2-re is vezetett, amikor a 90. és a 92. percben Sotoca duplázott a Lens színeiben, ezzel pontot mentve csapatának. A PSG ugyan két vereséggel indította a szezont, de azóta szárnyal Tuchel legénysége. A párizsi kirakatcsapatnak mindegy, hogy koronavírus vagy sérülések akadályozzák a keretet a kiteljesedésben, a francia élvonalban megállíthatatlannak tűnnek. A most is tartalékosan pályára futó fővárosi címvédő Kean találatával és Di María duplájával 3:0-val elintézte a táblázat bronzérmes pozíciójában tartózkodó Rennes együttesét.

A Niko Kovač irányította Monaco hektikus produkciója egyelőre az ötödik helyre elég. A hercegség csapata 2:1-re legyőzte a Nice-t a 10. fordulóban.

Francia bajnokság, a 10. forduló: Strasbourg–Marseille 0:1, Bordeaux–Montpellier 0:2, PSG–Rennes 3:0, Brest–Lille 3:2, Lens–Reims 4:4, Lorient–Nantes 0:2, Metz–Dijon 1:1, Nimes–Angers 1:5, Nice–Monaco 1:2.

1. PSG

10

8

0

2

26:3

24

2. Lille

10

5

4

1

17:7

19

3. Rennes

10

5

3

2

18:14

18

4. Marseille

9

5

3

1

12:8

18

5. Monaco

10

5

2

3

17:14

17

6. Montpellier

10

5

2

3

16:13

17

7. Nice

10

5

2

3

15:12

17

8. Angers

10

5

1

4

15:20

16

9. Metz

10

4

3

3

11:8

15

10. Lyon

9

3

5

1

15:9

14

11. Lens

8

4

2

2

14:14

14

12. Bordeaux

10

3

3

4

9:11

12

13. Brest

10

4

0

6

15:22

12

14. Nantes

9

3

2

4

11:13

11

15. St.-Étienne

9

3

1

5

9:13

10

16. Reims

10

2

3

5

16:18

9

17. Lorient

10

2

2

6

12:17

8

18. Nimes

10

2

2

6

10:19

8

19. Strasbourg

10

2

0

8

10:19

6

20. Dijon

10

0

4

6

5:19

4

A következő fordulóban (november 20., 21., 22.):Rennes–Bordeaux, Monaco–PSG, Brest–St.-Étienne, Marseille–Nice, Nantes–Metz, Dijon–Lens, Montpellier–Strasbourg, Reims–Nimes, Angers–Lyon, Lille–Lorient.