2024. április 20., szombat
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Címvédés Hispániában

Késhegyre menő hegyi szakasz után dőlt el a járvány miatt hosszúra nyúlt kerékpáros szezon utolsó háromhetese, egyben utolsó versenye, a Vuelta. A szombati etap a Covatilla 12,5 kilométer hosszú emelkedőjének tetején ért véget, ahol az utolsó változásokra volt lehetőség az összetettben. A piros trikós Primož Rogličék meglehetősen sokáig kontrollálták a Covatillát, és a legmeredekebb részeken nem is tudták zavarba hozni a Jumbo-Vismát. Az első számú kihívó, a 45 másodperces hátrányban levő Richard Carapaz csak két kilométerrel a cél előtt indította nagy támadását, amelytől a fordítást remélte, de már kevés terepe maradt hátránya ledolgozására, és csak az időkülönbség felét tudta eltüntetni, így a célba érve a szlovén ünnepelhetett. A napot egyébként a második szakaszát nyerő francia Gaudu húzta be a nap szökéséből. Roglič Roberto Heras 2005-ös győzelme óta a Vuelta első címvédője lett, és abban a tekintetben is maradandót alkotott, hogy 13 év óta az első, aki egy évben nyert meg egy Grand Tourt, valamint egyet az öt kiemelt egynapos (Monumentum) közül, hiszen egy hónapja diadalmaskodott a Liège–Bastogne–Liège-en.

Tegnap a Madridban befejeződő utolsó szakaszon szokás szerint a sprintereké volt a főszerep, a fővárosi hajrát a 9. etapon is leggyorsabb Pascal Ackermann nyerte meg.

Végeredmény, 17. szakasz (Sequeros–Alto de la Covatilla, 178,2 km): David Gaudu 4:54:32 óra, Gino Mäder +28 mp, Ion Izagirre +1:05 perc, David de la Cruz a. i., Mark Donovan +1:53 perc stb. 18. szakasz (Hipódromo de la Zarzuela–Madrid, 139,6 km): Pascal Ackermann 3:28:13 óra, Sam Bennett, Max Kanter, Jasper Philipsen, Jasha Sütterlin a. i. stb. Az összetett végeredménye: Primož Roglič 72:46:12 óra, Richard Carapaz +24 mp, Hugh Carthy +1:15, Dan Martin +2:43, Enric Mas +3:36 perc stb.