2024. március 29., péntek

Kintről befelé messzire látni

Bűn József az adahatári tanyavilágról mesél

„Azt hiszem, minden adahatári lakos és innen elszármazott ember hálával tartozik Bűn Józsi bácsinak azért az áldozatos munkáért, amit az adahatári közösségért tesz.” (Pap Márton)

Amikor ezt a bejegyzést elolvastam a Facebookon, annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy elhatároztam, felkeresem Bűn Józsi bácsit, és beszélgetek vele. Bevallom, én csak Józsinak szólítom, hiszen gyermekkorom óta ismerem őt. Most mégis úgy éreztem, számtalan kérdésem lenne hozzá.

Az én nagyszüleim és szüleim Adahatáron éltek, sőt én is ott születtem. Sajnos, a sors úgy hozta, hogy mi egyik tanyáról a másikra vándoroltunk. Pár évig Bűn József birtokán húztuk meg magunkat. Nem, nem, ő nem az a Bűn József, akivel beszélgetni fogok! A tanyatulajdonos az ifjabb Bűn József édesapjának a testvére volt. A még iskolás Józsi a nyári szünetek nagy részét a nagybácsijánál töltötte kinn, a tanyán. Itt találkoztam vele először, és amikor a húgommal délutánonként kitereltük a jószágokat a tarlóra, a zentai srác is velünk tartott.

Most itt ülök Józsival szemben, aki azóta férj, apa és nagyapa lett. Egy kérdésre már régen szerettem volna választ kapni tőle, s most itt az alkalom.

Mire emlékszel az adahatári tanyavilágban eltöltött nyarakból? A pávára, az istállóban sorakozó fecskefészkekre? Nagybácsid harmonikajátéka felcsendül-e néha a füledben? Gyakran olyan szomorú dallamokat játszott, hogy elsírtam magam, pedig én voltam a leghűségesebb hallgatója.

– Mi Zentán éltünk, édesapám géplakatos volt, de a földjeink kinn maradtak Adahatáron. Nem túlzás, de szinte mindennap kimentünk lóval, kocsival. Rozmaringnak hívták a lovunkat. Ilyenkor nagybátyáméknál szálltunk meg. Csakhogy ő fiatalon meghalt. Harmonikás volt, fölkapott parasztzenész. Névnapokon, lakodalmakban muzsikált. Bennem leginkább a cséplések emlékei maradtak meg. Behordtuk a gabonát a szérűre, az apámét is, meg Józsi bácsiét is, majd asztagba raktuk. A gépészek már előre úgy időzítettek, hogy itt éjszakázzanak. Előbb mi a két hatalmas eperfa alját felsöpörtük, fellocsoltuk, majd zsákokat terítettünk le. Míg vacsoráztak, a nagybátyám a ház elé ült muzsikálni. Előfordult, hogy a gépészek hajnalban mentek tovább, mert addig tartott a nótázás. Korán megismerkedtem a paraszti munkával. Ekézés közben vezettem a lovat. Az árpát és a zabot kézzel vágtuk. Apám kaszált, anyám verte a markot, én meg teregettem vagy bőgőztem. Emlékként maradt meg, hogy amikor már csak egy-két suhintás volt hátra, apám azt mondta: ezt meghagyjuk abraknak a Szent Péter lovának. Ezt ilyen formában azóta sem hallottam. Emlékszem még életem legnagyobb zivatarára. Hirtelen éjszakai sötétség lett, és olyan villámlás, hogy cikáztak, szaladgáltak a villámok a tarlón. Mi épp a jószágokat őriztük, de ijedtünkben lehasaltunk a földre. Mire feltápászkodtunk, jószág sehol. Sírva mentem be a tanyára, de ott azzal vigasztaltak, hogy ez semmi, fiam, ha megéheznek, majd bejönnek.

A városban fejezted be a középiskolát, majd egyetemre kerültél. A foglalkozásod választásába beleszólt-e valamennyire a tanyasi életben szerzett tapasztalat?

– Az alsó osztályt a Jézus Szíve-templom melletti kis Dózsában kezdtem, de a nyolcadikat már a nagy Dózsában fejeztem be, majd gimnáziumba iratkoztam. Innen apám géplakatossága vitt tovább. Újvidéken a gépészeti egyetemre jelentkeztem. Diplomaszerzés után tizenöt kérvényt írtam, hogy vegyenek fel gyakornoknak, de mivel nem voltam még katona, mindenhonnan elutasítottak. Majd elvittek katonának. Amikor hazajöttem, csoda történt. Három napra rá jött a TAMP küldönce, hogy hívat az igazgató, mert munkába állhatok náluk. Innen indult a karrierem. Lassan a községi ifjúsági szövetség elnöke lettem, majd elkalandoztam a politikában. Apámnak kevés intelme volt, de az egyik így hangzott: fiam, minden lehetsz, csak politikus ne. Ugye, én rá is hallgattam apámra! (Nevet.) Közben községi elnöknek választottak, de amikor átadtam a helyem az utódomnak, megfogadtam, hogy elég a politikából. Más irányba fordultam. Új munkahelyet választottam. Egyszer csak elérkezett a nyugdíjba vonulásom ideje is. Azóta kutatgatok, írással foglalkozom.

Sokszor láttad az adahatári sáros utakat, a pocsolyában elakadt lovas kocsikat. Láttad az iskola omló falait, miután se tanító, se diák nem járt már oda. S egyszer csak betonutat ígértél a tanyák lakóinak, majd azt meg is valósítottad. Hogyan tudtál nekik ebben segíteni?

– Az adahatári tanyavilág mostoha rész volt. Ahogy én nevezem: a világ vége. Távol esett a középkori utaktól, így a Likasi vagy a Tornyosi úttól. A határrendezés és az államosítás után kezdtek falvakba csoportosulni az emberek. A tanyákról egyfajta elvándorlás történt. Kisebb települések jöttek létre, mint például Törökfalu. Lassan felgyorsult az élet, a bicikliket felváltotta a motorkerékpár, majd az autó. Kezdték a városból művelni a földeket. A tanya régen önellátó volt, csak sóért és petróleumért mentek a városba. A szőlőt is azért termesztették, hogy a rossz tanyasi vizet ihatóbbá tegyék. Egy érdekesség: Adahatáron 1987-ben negyvenkét agglegény élt. A lányok elmenekültek, ők pedig nem hoztak máshonnan feleséget, de maradtak a föld, a tanya miatt. Az útépítéssel kapcsolatban voltak kezdeményezések már előbbről. A zombori olajgyár termékéhez a legjobb minőségű napraforgót Adahatáron termelték, ezért a zomboriak kezdeményezték egy felvásárló és sajtoló központ kiépítését. Feltételük az út kiépítése volt csupán, de ezen meg is bukott a napraforgó-feldolgozó üzem felépítése. Már akkor kezdtek az emberek úgy gondolkodni, hogy innen el kell költözni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nálam az útépítés gondolata egy gyermekkori élményből fakad. Egyszer apámmal a Gyömrey úton jöttünk be a városba, és amikor elértük a Vujity-partot, majd a Kalocsa-völgyet, akkora felhőszakadás lett, hogy a víz a kocsi alsó deszkájáig ért, a ló pedig kóválygott benne. Akkor arra gondoltam, hej, ha lenne itt egy jó út. Az útépítés valójában akkor kezdődött, amikor községi elnökké választottak. Igaz, hogy a megbízatásaim alatt kissé hűtlen lettem Adahatárhoz. Kevesebbet jártam ki, inkább a tanyasiak jöttek be hozzám. Így történt, hogy egyszer csak egy küldöttség érkezett Adahatárról, hogy elmondják, felsőbb intézkedések miatt be akarják záratni az adahatári iskolát. Nem lehetne tenni ellene valamit? Rád is haragszunk, mondták, te is közülünk való vagy, és elfeledkeztél rólunk. Idő kellett, de lassan elkészültek a műszaki dokumentációk. Így 1988-ban megtörtént maga az útépítés, amiben addig senki sem hitt, így 1988. június 18-án nagy csinnadrattával már az új betonút átadására is sor került. Hogy miért is nem ment ez addig? Mert a városból néztek a tanyára: hova vezet, miért is építsük. De ha kintről néztünk befelé, akkor messzire lehetett látni. Így az őslakosok maradtak a tanyákon. A munkanélküliség egyik „haszna”, hogy az iskolát végzett fiatalok visszatértek a gyökerekhez, mert így megoldódott a lakásproblémájuk, várta őket a föld, a szülők. Lehet, hogy túlzok, de a fiatalnak már csak a traktorba kellett beülnie.

Az Adahatár név előtt volt-e más elnevezése is ennek tanyavilágnak? Mekkora területet értünk alatta?

– Egyszerűen pusztának nevezték, középjárásnak, szállásföldeknek, a nyugatabbi részt hívták Göböljárásnak. Itt a marhákat legeltették. A göböl hízásra fogott szarvasmarhát jelentett, elsősorban meddő szarvasmarhát vagy kiselejtezettet. Valamikor a zentai község az adai határt érintve – innen az Adahatár név is – átnyúlt a Csikéren túli területekre is, így összesen 65 000 katasztrális holdat tett ki. Ma a község területe csak 50 000 katasztrális hold. Adahatár szavazói listáján jelenleg hetven polgár van bejegyezve.

Említs néhány családnevet, amelyek hallatán Adahatárra gondolhatunk. Én még emlékszem a Sutus-tanyára, és soha nem fogom elfelejteni a Csicsman nevet sem. Ő volt a tanyavilág kovácsa. Ismertem Papokat, a húsos Pista bácsit, ő vágott hetente disznókat szétmérésre, Novákékat, akiket csak úgy emlegettek, hogy a Sitíték. De laktak arra Bóbányok vagy Bóbánok is? Hogy is van ez?

– Az 1700-as évek második felére tehető a magyarság visszaköltözése ezekre a területekre. A visszatelepülők állattenyésztésből éltek. Ezekben az években szabad földfoglalás volt. Amennyi az állatok legeltetéséhez kellett, annyit foglaltak el. Terményfelvásárlás nem létezett, viszont a jószágot elhajtották a szegedi vásárra, ott el tudták adni. Így rájöttek, hogy a növénytermelésben is van pénz. Eddig külterjes állattenyésztés folyt, de lassan beszorulnak az istállóba. Én különbséget teszek a szállás és a tanya között. A szállás ideiglenes lakóhely, viszont a tanyán élő családok már megtermelnek maguknak minden szükséges élelmet. Lassan generációk élnek így együtt. Így van a Bilicki családnál is, ahol már az ötödik generáció tagjai születtek ugyanazon a tanyán. Jellemző erre a vidékre a Barsi név, a Miklósok, akiknek Tápai a ragadványnevük. Tóth Vince bácsit pedig mindenki csak Sutusként ismerte. Olajsajtolója volt, satuja. Talán így lett ő a Satus vagy egy ferdítéssel a Sutus. Tudunk Bóbánokról és Bóbányokról! Ők még ma is erősen tiltakoznak, ha valaki eltéveszti a vezetéknevüket. Meg lehetne még említeni a Jankovicsokat, a Kazinciakat, akiknek egyik leszármazottja emeltette a Kazinci-keresztet, mert megfogadta, ha a világháborút túléli, egy keresztet emeltet a tanya közelében. Aztán a Hortiak, Bűnök, később Bókáék, Huszákék, Tóth Szegediék, és sorolhatnám. Talán ezek a családnevek ismétlődtek leggyakrabban több generáción keresztül is.

Tudom, hogy kutatod Adahatár múltját. Több írásodat is olvastam. Nagyon meglepett néhány esemény, amiről eddig nem is hallottam. Többek között a szélmalom közelében álló kereszt története nyűgözött le.

– Adahatárnak mindig is az iskola és az otthon volt a központja. Fontos csomópontnak számított még a Szenttamási és a Karjad határrészről vezető út találkozása, s ebben a csücsökben állították fel a Bóbány-keresztet. 1881-ben emeltették a Bóbány fivérek. Ennek közelében épült a Bóbány-szélmalom is, bár nem tudni pontosan, melyik készült el előbb. Ez több gazdát váltott, majd, amikor feljöttek a kalapácsos darálók, a szélmalmot félig lebontották, leszerelték a vitorláit. Egy idő után új épületet akartak a kalapácsosnak. Falat vertek, s ehhez a földet a kereszt közeléből bányászták. Ott találtak gyerek- és felnőttcsontokat, valamint koporsómaradványokat is. Valószínű, hogy a tömegjárvány idején nem volt hova temetni a halottakat, és a kereszt mégis egy kegyhelynek számított. Lehet azonban, hogy előbb temettek oda, s aztán állítottak keresztet. Ezt nem tudni pontosan. Például az 1831-es kolera idején akadt olyan nap, hogy Zentán nyolcvanhét temetést is feljegyeztek.

Kutattál, anyagot gyűjtöttél, majd összeállítottál egy érdekfeszítő ismertetőt az iskolával kapcsolatban is. Iskolás koromban még az Ady Endre nevet viselte a tanintézmény, és Sőregi Teréz Jolán tanítónő, mindannyiunk Joli tanító nénije oktatott bennünket. Aztán több névváltoztatáson esett át az iskola, és új tanítók követték egymást.

– Adahatáron 1870-ben indult az első iskola. A Fajka-tanyán béreltek tantermet, pontosabban istállót alakítottak át. Még az év szeptemberében be is indult a tanítás. Kutatásaim szerint Soltész József volt az első tanító. Ő indította el a felnőttoktatást is. Nem lehet tudni, hol állt ez a Fajka-féle iskola, de gyorsan alkalmatlanná vált a tanításra, így átköltöztették idős Papp Pál tanyájára. Ez a tanyahely még mindig megvan. Az 1880-as évek elején a község megvásárolt hat placcot iskolaépítés céljára. Adahatáron is megvettek 1100 négyszögöl területet. 1883-ban csak két iskola épült fel: a tornyosi és az adahatári. Az adahatári építkezésnél rossz volt a föld minősége, és sajnos bocskorral verték a falat, azaz taposták, így gyorsan romlásnak indult az épület. 1885-ben újra kijavították, és ebben az épületben ekkor indulhatott meg a tanítás a már említett építészeti hibák miatt. Igaz, hogy 1992–93 között volt egy megszakítás, így a tanulóknak Felsőhegyre kellett járniuk. Akkor én már a vámon dolgoztam, de lépéseket tettem az adahatári iskola megmaradásának érdekében. Azt az ígéretet kaptam, hogy ha papíron tíz diákot be tudunk íratni az első osztályba, akkor kap az iskola pénzt a működtetésére. Nem volt elég diák, de néhány hatévest a pszichológus bevonásával még be tudtunk iskolázni, persze a szülőkkel is letárgyaltuk ezt az egész dolgot. Így az iskola 2004-ig működött. Sokat köszönhetünk Sőregi Teréz Jolán tanító néninek, aki negyven évig dolgozott kinn, s aki betegség miatt soha nem hiányzott. Utána a tanítók már váltogatták egymást. Megtörtént, hogy autót béreltünk az egyik szolgáltató vállalattól, s a tanító naponta azzal járt ki. A szülők összeadták a pénzt benzinre, ők javították az autót is. 2013-ban ünnepelte az iskola a megépítésének 130. évfordulóját, amikor egy gyermekrajzot is kaptam ajándékba, amelyre a kisdiák egy Fityót is ráfestett.

A tanyasi fiatalok felkarolták az iskola, a kultúrotthon (ma is a Szövetkezeti Otthon felirat díszeleg rajta), a bolt, a kocsma sorsát, és összefogással rendbe hozták ezeket az épületeket is. Ma van iskola-, tanya-, bolt- és kocsmamúzeum, szerveznek tanyasi napokat, hagyományápoló farsangi jelmezbálokat, egyéb ünnepségeket.

– Megalakítottuk a tanyabarátok egyesületét, és szerettük volna átvenni gondozásra az iskolát és a többi épületet is. De olyan jogi akadályba ütköztünk, hogy senki sem tudja kibogozni. Mi igyekszünk földművelési, háztartási és egyéb eszközöket begyűjteni, és az iskola mögötti Bóbán-tanyán majd kiállítani. Ennek az udvarán még áll egy búbos csirkeól. Kúpszerű, és az oldalán botokat dugdostak át, hogy éjszakára a szárnyasok fel tudjanak szállni rá a pocok vagy a róka elől. Oázist szeretnénk kialakítani. A tanyavilágot már nem lehet megmenteni, de egy-egy szeletét igyekszünk kimenteni az utókor számára.

Most milyen írásos anyagon dolgozol?

– Mindig érdekel valami. Jelenleg A tanyasi és kültelki iskolák 150 éve Zenta községben címet viselő témához gyűjtöm az anyagot. Megjelent méltatásokat böngészek, helytörténeti anyagokat bújok, saját kutatásaimat nézem át újra.

Ha azt kérdezné valaki tőled, hogy miért is látogasson ki Adahatárra, mit ajánlanál neki?

– Attól is függ, ki milyen tartalmat keres. Áprilisban kétszínű a határ: zöld és fekete. A Vígh-tanyáról gyönyörű látvány nyújt ilyenkor az egész Adahatár. Sok tanyahely van még, hatalmas fákkal megjelölve. Az iskola-, a bolt- és a kocsmamúzeum is látogatható. Az ünnepségekre pedig várják a látogatókat. Fontos elmondani, hogy az adahatári iskolának meg egyáltalán Adahatárnak van egy gyöngyszeme. Nem azért, mert én voltam az egyik fő szervező, de arról van szó, hogy 1992-ben elkezdtünk egy gyerektábort működtetni az iskolánál. A második csoportot én vezettem, és a Tomboló nevet választottuk magunknak. Alapvető koncepcióm az volt, hogy a gyerekeknek kinn, Adahatáron legyen egy olyan pozitív élményük, vagy több, amit ha nem jöttek volna el a táborba, nem élhették volna meg. Lehet, hogy sosem. Egy váltásban százötven gyerek is táborozott. Vendégeket hívtam: testépítő világbajnokot, a gyerekek tapogatták, olimpiai érmes birkózót, tűznyelőt, az autóiskola minden évben kijött. Ott mindenki megtehetett egy kört, persze vele volt a szakoktató is. Délelőtt ismeretterjesztő előadásokat tartottunk, este diszkót. A felnőtteknek, a szülőknek külön lakodalmas zene mellett sátoros bált szerveztem.

Tartalmas és érdekfeszítő beszélgetésünk után erőt, egészséget kívánok, hogy minél előbb kezünkbe vehessük legújabb adahatári kutatásai eredményeit. Várom, mert tudom, sok új érdekességre bukkanok majd a sorok olvasása közben.