2021. április 21., szerda

Az országgyarapítás története

Botlik József új könyvéről I.

Botlik József tudósi, történetírói pályáján már sokszor bizonyította a határon túli magyar közösségek iránti elkötelezettségét, évszázados kisebbségi történetük eseményeinek föltárása kutatói céljainak mindenkor a középpontjában állt. Pályája elején, 1994-ben Csorba Bélával és Dudás Károllyal együtt tették közzé Eltévedt mezsgyekövek – Adalékok a délvidéki magyarság történetéhez című munkájukat, de érdeklődési körében kitüntetett helyet foglal el az évtizedeken át a szovjet elnyomás alatt szenvedő kárpátaljai magyarság sorskérdéseinek a számbavétele is, köteteinek és tanulmányainak sorában kimagaslik Egán Ede, a magyar és a ruszin nép vértanúja (2013) című tanulmánya. A magyar kisebbségi közösségek gondjainak kiapadhatatlan forrása vezethette a tudóst Nemzetünket szolgálták – A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938–1944) című (2020), enciklopédikus munkája megjelentetésére. Botlik József új könyvében az 1938 után az anyaországhoz visszacsatolt részekről, a visszatért felvidéki, kárpátaljai, észak-erdélyi, valamint a délvidéki területekről a Magyar Országgyűlés Képviselőházába és a Felsőházba behívott összesen kétszázhuszonhat képviselő pályájának, politikai működésének, és sok esetben szenvedéseinek és pusztulásának történetét írta meg. A behívott képviselők túlnyomó többsége közösségük vezető személyiségeinek sorából kerültek ki – tudásuk, a nemzet iránti elkötelezettségük jelölte ki helyüket az Országgyűlésben –, elpusztításuk máig kiheverhetetlen csapást jelentett az elszakított területek magyarsága számára.

A honvédek ünnepélyes fogadása Péterrévén, 1941. április 11-én

Botlik József a kettőszázhuszonhat gondosan megrajzolt életpálya előtt Hatszor tört szét a trianoni bilincs (1921–1941) című bevezető tanulmányában az 1920-as trianoni békediktátum által elszakított területek egy részének visszatérési történetét írta meg. Elsőként az 1921. december 14–16-a között megrendezett, a maga nemében egyedülálló soproni népszavazás során tért vissza elszakított terület az anyaországhoz, ezt követte a Pinka-völgyi falvak 1922. júliusa – 1993. januárja közötti hazatérése, amikor a nyugat-magyarországi fegyveres felkelők bebizonyították, hogy „a legnehezebb helyzetekből is ki lehet törni, ha van hozzá akarat és bátorság”. A visszatért magyar területek sorában harmadikként 1938. november 2-án az első bécsi döntést követően a Felvidék egy jelentős része csatlakozott az anyaországhoz, melynek során a hazatért egymillió 91 ezer lakosság között 849 ezer (78%) volt magyar nemzetiségű. Kárpátalja visszavétele 1939. március 15–17-e között történt, azt követően, hogy 1939. március 14-én Tiso kinyilvánította Szlovákia, március 15-én pedig Volosin Kárpáti Ukrajna önállóságát. A Magyar Királyi Honvédség csapatai átlépték a határt, és fölszabadító akciójuk során 40 777 lakos került vissza az anyaországhoz. 1939. július 7-én Kárpátalján a katonai közigazgatást polgári ügyintézés váltotta fel, amelynek bevezetésében döntő szerepet játszott „a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területeknek az országgal egyesítéséről” szóló 1939. évi VI. törvénycikk. 1940. augusztus 30-án, a második bécsi döntést követően 2 185 564 lakosával visszatért Észak-Erdély és a Székelyföld is. A népesség azonban a román fennhatóság alatt maradt Dél-Erdélyből a Magyarországhoz csatolt területekre menekültek révén rövid idő alatt 2 577 291 lélekre nőtt. Az elszakított területek visszacsatolásának sorában utolsóként a Délvidék – a Bácska, a Drávaszög, a Muraköz és a Muravidék visszatérése következett, a terület birtokbavételére 1941. április 11–13. között került sor. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a trianoni békediktátummal Szerbiához csatolt terület népessége 1 545 662 fő volt, amelyből 471 601-en vallották magukat magyarnak. 1941. április 11-én az egy nappal korábban megszűnt délszláv királyság területére bevonultak a magyar honvédség csapatai, s a katonák másnap már elérték Zombor, Pacsér, Topolya és Szabadka körzetét is. Ezzel egy időben vonultak be a Muravidékre és visszafoglalták Muraszombatot és Alsó-Lendvát, majd a Muravidéken Csáktornyát és Perlakot. A Bácska, a Drávaszög, a Muravidék és a Muraköz visszatértekor 1 125 518 lakos (36% magyar) tért vissza a hazához. Az 1941. április 11-én kihirdetett katonai közigazgatást augusztus 21-én váltotta föl a polgári irányítás.

A történelmi magyar területek visszatérésének idején képviselőik megjelentek a Magyar Országgyűlés Képviselőházában és Felsőházában is. 1939. május 28–29-én országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon, s az ekkor megbízást kapott felvidéki és kárpátaljai képviselők 1939. június 10-én jelentek meg az Országgyűlésben. Ezt követően 1940. október 10-én a magyar Képviselőház és a Felsőház további 46 képviselőt hívott be a törvényhozásba. Október 16-án a Felsőházban Észak-Erdély és a Székelyföld képviseletében elfoglalta a helyét gróf Bánffy Miklós és gróf Béldi Kálmán társaságában további tizenkét képviselő. Gróf Bánffy Miklós napirend előtti felszólalásában elmondta: „Elsőbben azokhoz a magyar testvéreimhez kell szólnom, akik odatúl maradtak, az új határokon túl (…), fenn fogjuk tartani velük azt a lelki közösséget, amiben idáig éltünk, és semmi, de semmi el nem szakíthatja azt a szellemi egységet, amely erdélyi magyarságunkat mindenkor összefogta. (…) Midőn mi, erdélyiek ma itt megjelentünk, ezt a szellemet hoztuk magunkkal, azt a valólátó, tárgyilagos és testvéri szellemet, amit megedzett eddigi sorsunk.” 1942. február 5-én 26 délvidéki képviselőt hívtak be a Képviselőházba, nem sokkal ezt követően további négy képviselő kapott helyet a Felsőházban is.

Szakály Sándor a Nemzetünket szolgálták – A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938–1944) című kötet előszavában kiemelte: az 1944 őszén újjáalakuló Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában és a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján „szinte mindannyian a megtorlás áldozataivá váltak”. Mártír sorsuk okán a kétszázhuszonhat képviselő méltó a megbecsülésre, a nemzet emlékezetére.