2021. szeptember 28., kedd

Megtakarítás lemondással

Gyerekkoromban sokkal egyszerűbb volt számomra a megtakarítás, mint mostanság. Kisiskolás voltam, amikor egyik születésnapomra perselyt kaptam ajándékba, amelyet igyekeztem mihamarabb feltölteni. Nem is ment ez nehezen, akármikor a boltba küldtek, megtarthattam a visszajárót, ha az csak aprópénzből állt. Pont emiatt igyekeztem minél gyakrabban segíteni édesanyámnak a bevásárlásban, a „megtakarításomat” pedig növelte a tanév vége, amikor a nagyszülők a kitűnő bizonyítványomat jutalmazták. Olyannyira buzgón spóroltam, hogy még a képecskegyűjtő albumomat is elhanyagoltam, és édességet sem vettem magamnak az iskolához közeli kisboltban. Hogy mire gyűjtöttem? Írógépre. Egy gyerekeknek készült, lányos (értsd: rózsaszín) írógép volt, amit az egyik játékboltban pillantottam meg. Már nem igazán emlékszem, hogy miért kellett nekem az annyira, mert akkoriban már volt otthon a szüleim munkáját segítő számítógépünk, bármikor játszhattam rajta, ha elkészült a házi feladat, és ők nem használták. Írhattam volna azon. Mikor összegyűlt a pénz, szépen összepakoltam az íróasztalon, helyet készítettem az új eszköznek, és apu kíséretében indultam életem első megtakarításának elköltésére. Hatalmas csalódás ért, amikor kiderült, hogy már eladták. Látva a csalódottságomat, apu azt ajánlotta, költsük el inkább azt a pénzt ruhákra, arra úgyis nagyobb szükségem van. Azóta is szívesebben vásárolok magamnak ruhát, mint kütyüt.

(Illusztráció – Pixabay.com)

A hét a megtakarítás jegyében zajlott szerte a világon. A megtakarítás hete alkalmával mindig azon morfondírozom, hogy harminc felett már ideje lenne elkezdeni magánnyugdíjalap fizetését, viszont akármikor kicsivel több pénzem van, mindig akad valamilyen váratlan kiadásom, ami meghiúsítja a terveimet. Mindezt megfejelte az idei költözésünk, ami számtalan meglepetéssel és fordulattal járt. Talán nem tervezgetnem kellene, hanem csak belevágni, hisz nagyon úgy tűnik, hogy sosem jön el a jó pillanat a havi részletek befizetésének startjára. A másik dolog, ami zavar a biztosításokkal kapcsolatban, az az ott dolgozó ügynökök sunyinak tűnő tekintete. Írom ezt úgy, hogy valaha magam is közéjük tartoztam, no nem is voltam benne olyan sikeres, mint kollégáim, több vagyonbiztosítást kötöttem, mint megtakarítás alapú életbiztosítást. Nem is igazán szerettem másokat „zaklatni” ilyesmivel, és azt vettem észre, hogy a lakosok nagyobb hányada az életénél jobban félti ingatlanját és ingóságait. Előbb kötöttek rövid lejáratú kötvényt drága járművük cascójára, próbálták elkerülni az esetleges tűzkár okozta előreláthatatlan kiadásokat, mint hosszú távon gondolkodni. A mai napig nagy a bizalmatlanság a biztosító társaságok felé, hisz megjelenésükkel egyidőben jelentek meg a csalók is, akik gátlástalanul nyerészkedtek a naiv polgárok pénzével. A valódi ügynököknek igazán nehéz dolguk van, hisz tudják, hogy a részletek fizetőinek nem elég elolvasniuk a szerződésben álló több oldalas apróbetűs részt, bizalmi kapcsolatot kell létrehozniuk velük, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. Minden hónapban teljesíteniük kell egy megadott számú kötvényt, és ha ezt egy bizonyos ideig sikerül elérniük, vállalatuk emeli a normát, így időről időre egyre több biztosításra kell rábeszélniük a szomszédaikat, barátaikat, rokonaikat, ismerőseiket ahhoz, hogy a garantált bér mellett többet kereshessenek. Az elvárások folytonos növelése miatt szinte keselyűkként viselkednek egymással a kollégák az ügyfelek megszerzéséért, sokszor nem is tartják tiszteletben a másik ügyfélkörét, és próbálják saját magukhoz csábítani őket. A cég, amelynek dolgoznak, számos képzésre küldi őket a fővárosba, ahol a meggyőzés fortélyait sajátíthatják el különböző kommunikológusoktól, motivációs trénerektől, NLP (neuro-lingvisztikai program) előadóktól, viselkedéselemzőktől. Az ügynök ott megtanulja kezelni a potenciális ügyfél kifogásait, felismerni a hazugságot, mindenre van egy frappáns válasza, az érzelmekre hatva, tényekkel támasztja alá a kötvény megkötésének szükségességét. Ezzel a tudással felvértezve tér vissza saját városába, hogy a későbbiekben kisebb-nagyobb sikerekkel üzleteljen. Meglehet, nem is sunyiság az, amit tárgyaláskor a szemükben látunk, sokkal inkább az általuk prezentált biztosítási programra érkező reakciónkat fürkészik rajtunk. Túlbuzgóságnak tűnő megnyilvánulásuk meglehetősen zavaró, arról nem is beszélve, hogy sok trükkjüket ismerem, és akármikor szóba kerül a rég nem látott kollégákkal folytatott beszélgetés során a magánnyugdíjalapom nem léte, potenciális zsákmánynak érzem magam. Ettől menekülhetnek oly sokan, ha ügynökökkel találkoznak. Országunk a nyugati államokhoz képest még mindig le van maradva a megkötött megtakarítási életbiztosítások számával, habár a legfrissebb adatok szerint idén a koronavírus-járvány kezdete óta három százalékkal nőtt az effajta kötvények száma a tavalyi évhez viszonyítva. A szakértők szerint ez azért van, mert a szerbiai polgárok között egyre többen gondolnak a családjuk jövőjére, anyagi biztonságára a fertőzés esetleges halálos végkimenetele miatt.

A megspórolt pénzünket bankokban is leköthetjük, habár a pénzintézetek az idei megtakarítási héten sem kecsegtettek a szokásosnál nagyobb kamatokkal. A szerbiai adatok szerint a bankokban idén 11 milliárd eurót és mintegy 90 milliárd dinárt takarítottak meg a lakosok. Az IMAS Ügynökség statisztikai adatai szerint a szerbiai állampolgár átlagosan havi 5210 dinárt takarított meg, a lakosság huszonöt százaléka pedig kevesebb mint 2000 dinárt tudott csak félretenni egy hónapban. Ez év augusztusában a bruttó átlagfizetés 80 901 dinár volt, a járulékok nélküli (nettó) fizetés pedig 58 513 dinárt tett ki. Mintegy 350 ezer ember él havonta 30 ezer dináros minimálbérből, viszont vannak, akiknek a fizetése még ezt az összeget sem éri el. A kereskedelmi minisztérium által közzétett adatok alapján a minimális fogyasztói kosár augusztusban 37 937 dinárt tett ki, míg az átlagos fogyasztói kosár ennek majdnem kétszeresét: 73 849 dinárt. Ugyanezen minisztérium felmérése alapján a fizetésünk legnagyobb részét élelemre költöttük, ezt követi a számlák kifizetése, az alkoholos italok, a dohánytermékek vásárlása és a ruházkodás. A számlák kifizetését halogatni nem igazán érdemes, előbb-utóbb utolérnek bennünket a tartozások.

A fűtésidény alatt sokan csak egy szobát melegítenek be, és csak a legszükségesebb, legolcsóbb élelmiszert vásárolják meg maguknak. Úgy tűnik, csak ilyen lemondásokkal lehet pénzt félretenni.