2021. január 21., csütörtök
ÓBECSE

Németh Mátyás: Fekete-fehér világ

Csütörtökön este nyílt meg Óbecsén a Városi Színház Kör Galériájában Németh Mátyás, a Magyar Szó nyugalmazott temerini fotóriporterének a fotókiállítása. A november végéig megtekinthető Fekete-fehér világ című tárlaton a sporttörténeti pillanatok mellett egy eltűnőben lévő világnak állítanak emléket a fejkendős asszonyokról, tanyákról, lovakról, szekerekről készült több évtizedes fekete-fehér felvételek.

(Fehér Rózsa felvétele)
(Fehér Rózsa felvétele)

– Az én időmben még fekete-fehér fotók készültek, de én nagyon szerettem ezzel a technikával dolgozni. Tízéves koromtól tanyán is dolgoztam béresként, ezért is érdekel engem nagyon a tanyavilág. A mezőgazdaságot jól ismerem és van egy kis telkem is, ahol a jövő héten barackfákat fogok ültetni – beszélt a terveiről a 82 éves egykori fotóriporter.

Németh Mátyás nem véletlenül tisztelte meg Óbecsét a kiállításával: festőként tagja az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör keretében működő Szivárvány festőcsoportnak is. Egyik alapító tagja az 1976 óta működő TAKT-nak, azaz a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábornak, 1970-től tagja az újvidéki Branko Bajić Fotóklubnak, a Vajdasági Képzőművészek és Formatervezők Egyesülete, az UPIDIV pedig 1985-ben vette fel tagjai sorába. Tavaly a magyar kultúra napján megkapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított Magyar Életfa díjat.