2024. április 18., csütörtök

CNN: Joe Biden a megválasztott elnök

Az amerikai hírcsatorna szerint a demokraták elnökjelöltjének megvan a megválasztásához szükséges 270 elektori szavazata.

Minden bizonnyal Joe Biden lesz az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke. A CNN amerikai hírcsatorna már előrejelezte mindezt. A CNN közölte, hogy a demokraták jelöltje győzött Pennsylvania államban, ahol a még meg nem számolt szavazatok között már nem lehet annyi Donald Trumpra leadott, hogy megfordíthassa a versenyt.

Pennsylvania 20 elektori szavazattal rendelkezik az elektori kollégiumban, a jelölteknek pedig 270-et kell közülük megszerezni a végső győzelemhez. Az amerikai sajtó jelentései szerint Biden korábban 253, Trump pedig 213 elektori voksot tudhatott magáénak. Azzal, hogy Biden győzött Pennsylvaniában, megszerezte a szükséges számú elektor támogatását.

Joe Biden, mielőtt a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltjévé választották volna, két cikluson keresztül volt alelnök Barack Obama kabinetjében. Emellett ő Delaware állam leghosszabb ideig hivatalban lévő szenátora.

Donald Trump hivatalban lévő elnök egy órával ezelőtt a Twitteren azt írta, hogy a választást ő nyerte meg, méghozzá sokkal. Bejegyzését a szolgáltató azzal a megjegyzéssel látta el, hogy még egyetlen hivatalos szerv sem jelezte: megszületett a végeredmény. 

Biden megválasztásával egyúttal az is eldőlt, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak első alkalommal lesz női alelnöke, Kamala Harris személyében.