2024. március 29., péntek

Az elnök hozzátartozóinak a biznisze

Még az idén megépül a Portonovi üdülőhely, az egyik legnagyobb beruházás Montenegróban

Az Azmont Investment vállalatturisztikai komplexumot létesít Kumbor part menti településen Montenegróban. A cég a projektumba eddig 737,4 millió eurót ruházott be – írja a vijesti.me montenegrói hírportál.

A montenegrói Tényfeltáró Újságírói Központ állítása szerint az Azmont Invesment tulajdonosa Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök két lánya, valamint az apósa. A Portonovi üdülőhely megépítésével eredetileg az azeri SOCAR kőolajipari vállalat volt megbízva, annak ellenére, hogy a termőföld bérleti díjáért kétszer kevesebbet ajánlott fel, mint a konkurens amerikai NCH cég. A SOCAR vállalat azonban nem teljesítette a pályázati feltételeket. Az Azmont Investment cég pályázatban egy eurót kínált fel négyzetméterenként évente, ötszázalékos nyereséget, valamint 258 millió eurót a beruházáshoz, nyolc éven keresztül. Az amerikai NHC ezzel szemben két eurót ajánlott fel négyzetméterenként, 5,1 százalékos nyereséget, valamint 200 millió eurót a befektetéshez. Annak ellenére, hogy a bérleti díj fontos kérdés volt, a pályázati bizottság az azeri vállalat mellett döntött, amely Kumbor településen 26 hektárnyi területen, az 1800 méter hosszú partszakaszon egy kisebb várost épített ki.

Nyilvánosságra került az is, hogy Milo Đukanović, Montenegró elnökének a testvére és a nővére, Aco és Ana Đukanović, valamint a podgoricai Bemax építési vállalatnak is köze van a projektumhoz. A Várostervezési Köztársasági Intézet (RZUP), amely legnagyobb részben Aco Đukanović tulajdonában van, ügyeli fel a beruházást. Ana Đukanovic pedig jogi tevékenységeket folytatott az Azmont Bankkal a saját ügyvédi irodáján keresztül. A Bemax vállalat szintén közölte, hogy szerződést kötött a 61,5 millió eurós komplexum megépítéséhez. A montenegrói kormány ez alatt néhányszor változtatta a befektetés helyszínét, kétszer több négyzetmétert biztosított, ezenkívül több lakás, villa és üzleti helyiség megépítését engedélyezte. Létesítettek többek között szállodát, amely még nem nyitott ki, egy kikötőt, villákat, lakóépületeket, tereket szökőkutakkal, valamint parkokat. Az üdülőhelyen találhatók üzletek, éttermek, kávézók, antikváriumok, galériák és más ingatlanok is. A szerződés alapján a munkálatok az idén fejeződnek be.