2024. március 29., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

Jó emberek városa

Szombaton mutatta be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Dogville című előadást

Képzeljünk el egy várost. Egy kisvárost. Egy várost, melyben soha semmi nem történik. Csúnya épületekkel, amelyek fokozatosan mennek tönkre, elhagyott házakkal, melyeket senki nem akar megvenni. Boltokkal, melyekben leértékelt, de még így is túl drága, rossz minőségű behozatali ruhákat árulnak. Egy várost bezárt gyárakkal. Elkezdett, de soha be nem fejezett építkezésekkel. Bezárt boltok, piszkos kirakatok. Kátyúkkal teli utcák. Képzeljünk el egy várost kulturális események nélkül. Rossz és korrumpált iskolarendszerrel. Egy várost, melybe soha senki nem jön. Ahonnan mindenki el szeretne menni. Ne a saját városukat képzeljék el. Ez a történet nem az önök városáról szól. Ez a történet nem önökről szól. Önök jó emberek. Ez egy egészen más történet. Ez egy szomorú történet – áll a Kosztolányi Dezső Színház új produkciójának az ismertetőjében.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A KDSZ ezúttal a Dogville című előadást készítette el. A Dogville-t Lars von Trier, Christian Lollike és Vedrana Božinović szövege alapján, Urbán András rendezte. Az előadás kiindulópontját Lars von Trier 2003-ban megjelent azonos című filmje adta. Akkoriban a film nagy port kavart, megosztotta a nézőket és a kritikusokat is. Urbán András elmondása szerint az előadás nem a filmmel foglalkozik, hanem egy történetet mond el egy közösségről, egy kisvárosról és egy nőről.

Az előadás szereplői Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Búbos Dávid, Fülöp Tímea és Verebes Andrea. A próbafolyamat több szempontból is fontosnak számít, a járványhelyzet beállta óta a KDSZ csapata először próbálhatott úgymond a megszokott módon, tehát nem részben az online térben, ráadásul ismét öten vannak, Fülöp Tímea és Verebes Andrea csatlakozott a társulathoz. Fülöp Tímea korábban a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a tagja volt, Verebes Andrea pedig a Laboratorium Animae független színházi társulaté, amelyet Sardar Tagirovsky vezetett Budapesten.

A színészekkel az előadásról, a történetéről és a próbafolyamatról beszélgettünk. Mészáros Gábor szerint egy nagyon mély, ugyanakkor egy univerzális történetet mesélnek majd el:

Mészáros Gábor (Gergely Árpád felvétele)

Mészáros Gábor (Gergely Árpád felvétele)

– Az előadás egy kis városról, Dogville-ről szól, de bármelyik közösséget érintheti, amely befogad egy idegent, egy új embert. Ez a történet pszichológiai tanulmánynak is felfogható, mert rávetíthető nagyobb és kisebb közösségre is. Az előadásban foglalkozunk az idegenhez való viszonyulással, az emberi jellemekkel, egyénekre is lebontva, hogy ki hogyan fogadja egy új személy érkezését egy közösségbe. A filmhez hasonlóan mi is a narratív formát választottuk. A történetmesélés folyamatosan zajlik, egyes jeleneteket pedig kiragadunk. A filmben a várost megközelítőleg tizenöten lakják, és minden szereplőt más formáz meg, az előadásban viszont öten játszunk. Az egész annyira kompakt, hogy szinte nincs is szétszedve szerepekre, a jeleneteken belül pedig mindenkinek van egy adott szerepe – tudtuk meg Mészáros Gábortól.

Az előadásban Fülöp Tímea játssza Grace-t:

Fülöp Tímea (Gergely Árpád felvétele)

Fülöp Tímea (Gergely Árpád felvétele)

– Ez megtiszteltetés a számomra, kihívásokkal teli és cseppet sem könnyű. Ez az első szerepem, amely pszichikailag ennyire nehéz és megterhelő, de ennek nagyon örülök. A többiek feladata sem egyszerű, mindannyian beleizzadunk a jelenetekbe, a fordulatokba, de mindenki mindent belead. Úgymond élesben kezdtük a próbákat, nem online. Rendesen volt olvasópróbánk, rengeteget beszélgettünk az elején, és nem kizárólag a Dogville-ről, hanem mindarról, ami ehhez köthetően most történik velünk, a jelenünkben, a mai világban. Mindennap készítettünk bizonyos témákra jeleneteket, és ezekből is merítkeztünk. Néhány ötletet bele is szőttünk az előadásba. Nagyon izgalmas volt a próbafolyamat. Korábban a KDSZ-ben a Kokan Mladenović rendezésében készült Felhő a nadrágban című produkcióba ugrottam be, de a Dogville az első előadásom, amelyben az elejétől jelen vagyok, immár a társulat tagjaként is. Régebben is láttam a filmet, azután megnéztem még egyszer, majd pedig közösen is megtekintettük. Megrázó, gyomorforgató és lélekfacsaró a története. A mi előadásunk is elég kemény lesz. Jó emberekről szól, hogy ki mit képes megtenni a saját kis közösségének megvédéséért, annak érdekében, hogy senki se ártson a közösségnek, de a saját nyugalmának, kényelmének sem. Dogville tehát a jó emberek városa. Nagyon megörültem, amikor Urbán András ezzel hozakodott elő – hallottuk Fülöp Tímeától.

Verebes Andrea arról is szót ejtett, hogy először próbáltak ebben a felállásban, de nem ismeretlen számára a csapat:

Verebes Andrea (Gergely Árpád felvétele)

Verebes Andrea (Gergely Árpád felvétele)

– Búbos Dáviddal már színjátszókként is dolgoztunk együtt, egy osztályba is jártunk, Mészáros Gáborral pedig a Mezei Kinga rendezésében készült Éjidő című előadásban játszottunk. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek a KDSZ-ben, nagyon motiváló ez a közeg, eddig csak jókat tudok mondani. Hiszek abban, hogy ez egy jó csapat, egy vagány társulat tud lenni. A Dogville próbáin kezdetben improvizációkkal foglalkoztunk, és különböző témákra kis jeleneteket találtunk ki. Gyakran kellett a tükörbe néznem, feltenni magamnak a kérdéseket, hogy mitől vagyok jó és mitől rossz, mitől tartozok egy közösséghez és mitől nem. Ezek a kérdéskörök nagyon fontosak voltak ahhoz, hogy eljussunk a szövegig. Az előadásban én leszek az összes nő, habár a karakterek nincsenek különválasztva. Néhány évvel ezelőtt, amikor Lars von Trier filmjeivel találkoztam, a Dogville is köztük volt. Már akkor megrendített, de talán sokkal kevesebbet értettem meg belőle, mint mostanában, amikor újranéztem. Most még jobban megrázott, mert még több részletre felfigyeltem, amelyeket ő finoman éreztet a filmben – fejtette ki Verebes Andrea.

Kucsov Borisz elmondása szerint már nagyon várták azt, hogy a színházban dolgozzanak és ne online:

Kucsov Borisz (Gergely Árpád felvétele)

Kucsov Borisz (Gergely Árpád felvétele)

– Megörültem annak is, hogy a Dogville-et készítjük. Izgalmas témákat feszeget, egyebek közt az elfogadást, a befogadást, ezek intenzíven körüllengik a mindennapjainkat is. Sokat beszélgettünk a próbafolyamat során arról, hogy mit jelent ma a Dogville. Mélyrehatóan foglalkoztunk ezzel, minden oldalról megvizsgálva az ún. dogville-i jelenséget. Szerintem a nézők felismerhetik, hogy ez kicsit mindannyiunkról szól, ezért is lesz izgalmas és elgondolkodtató mindenki számára ez a történet. Ez is a célunk, hogy az előadást ide és a mába helyezzük. A színház mindig a jelenről szól – hallottuk Kucsov Borisztól.

Búbos Dávidtól azt is megtudhattuk, hogy hiányolták az új energiákat és nagyon megörültek, amikor Fülöp Tímea és Verebes Andrea csatlakozott hozzájuk:

Búbos Dávid (Gergely Árpád felvétele)

Búbos Dávid (Gergely Árpád felvétele)

– Mindkettejüket már régóta ismerjük, ilyen-olyan formában már dolgoztunk együtt. Más az, amikor nemcsak hárman vagyunk, hanem a kis társulat teljes kapacitásában működhet. Számomra az is nagyon fontos, hogy először dolgozhattam Urbán Andrással rendezőként, legalábbis először úgy igazán, teljes próbafolyamaton át, az elejétől a bemutatóig. Ez nekem értékes tapasztalatokat hozott. A próbafolyamat sok kihívást tartogatott. Sokszor nagyon jó és tanulságos volt, sokszor pedig fárasztó és kegyetlen, de tulajdonképpen az előadás története is nehéz. Remélhetőleg nem a végletekbe menően, de találkozunk ilyen helyzetekkel. Az előadás lényegében az emberekről szól, a közösségi érzésről, hogy mennyire kegyetlenek tudunk lenni az idegenekkel és akár a barátainkkal szemben is. Egy egészen kis közösségről is beszélhetünk, nem feltétlenül egy egész városról. Számunkra nagyon izgalmas ez a téma, de az előadásnak a szerkezete is. Egyik pillanatban benne vagyunk a történetben és játszunk, a másikban pedig elmesélünk valamit. Ebben is van egy érdekes brechti kikacsintás, hogy megpróbáljuk megtörni azt a bizonyos negyedik falat. Egy igazán jó előadást látok kibontakozni. Szerintem ez egy olyan előadás, amin mindenki elgondolkodik. És majd mindenki magára ismer – mondta Búbos Dávid.