2024. április 23., kedd

„Alkotó embernek tartom magam”

A szabadkai VM4K vendége Kanyó Ervin volt

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ csütörtök esti rendezvényén Kanyó Ervin, dr. Bodrogvári Ferenc-díjas képzőművésszel, grafikussal, illusztrátorral, idegenvezetővel, rajzpedagógussal Lukács Lilla beszélgetett. Az est folyamán szó esett vajdasági városokról, a közösségről, valamint Kanyó Ervin pályájáról, szerteágazó tevékenységéről is:

Kanyó Ervin és Lukács Lilla a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

Kanyó Ervin és Lukács Lilla a VM4K-ban (Fotó: Lukács Melinda)

– Nem tudnék sorrendet felállítani. Elsősorban alkotó embernek tartom magam. Mindig is az alkotás foglalkoztatott a legjobban, a többi pedig ezt idővel kiegészítette. Azt vettem észre, hogy nem tudom huzamosabb ideig ugyanazt csinálni. Úgy érzem, szükségem van a váltásokra és a visszatérésekre – hallottuk Kanyó Ervintől, akitől azt is megtudhattuk, mi adott kezdeti lökést ahhoz, hogy elinduljon a képzőművészeti pályán.

– Elküldtem a KMV-re a rajzaimat, az akkori rajztanárnőm javaslatára, és második helyezést értem el. Ez a nyomorúságos kilencvenes években történt, a díj viszont az volt, hogy részt vehettem a TAKT-on. Magával ragadott a közeg, a társaság, éreztem ott valami varázslatot, titokzatosságot. Ez mutatott egy útvonalat – mondta Kanyó Ervin és visszaemlékezett az első sikerélményére is.

– Nagyon szerettem a könyvillusztrációkat, felnéztem több illusztrátorra, figyeltem a munkáikat és egyszer csak adódott a lehetőség, hogy ebben én is kipróbáljam magamat. Ez egy nagy, megtisztelő feladat volt a számomra. Verseskötetet illusztráltam, és óriási élményt jelentett, amikor kézbe foghattam – tudtuk meg a művésztől.

Kanyó Ervin alkotásaiban hangsúlyos szerep jut a városoknak, az épületeknek. A beszélgetés során erről is kifejtette a gondolatait:

– Mindig is érdekeltek az utcák, az épületek, a kinézetük és a történeteik is. Inspirálnak, de sokszor nem valósakat is rajzolok. Az élethű másolás helyett az elvontabb ábrázolást választom és ún. hangulatképeket hozok létre. Sokat jelentenek számomra a vajdasági városok. Egyrészt megfigyelhetőek a régi korok maradványai, több esetben lepusztult formában, de ugyanakkor szemügyre vehetők a változások nyomai is. Az összeegyeztethetetlenség játékát érzem. Itt, Európa és a Balkán határmezsgyéjén szinte zavaró kontrasztokkal lehet találkozni, amelyek azt mutathatják, hogy a lakók igénytelenek vagy szegények, művészileg viszont remek inspirációt adhatnak az ún. hangulatképekhez. Szeretem a vajdasági városokat, a történeteiket, a hangulataikat. Nagyon érdekesek lehetnek azoknak is, akik nyitottak és nincsenek előítéleteik, ezt idegenvezetőként is tapasztaltam – fejtette ki Kanyó Ervin, aki arról is beszélt, hogy miért nem igazán láthatók emberek a képein.

– Mostanában viccesen azt szoktam mondani, hogy előrevetítettem ezt a helyzetet, a kijárási tilalmat, de természetesen nem erről van szó. Egyrészt a rajzaimat ezzel is megkülönböztetem a valóságtól, másrészt pedig a megtekintőjére bízom azt, hogy befejezze a kép meséjét, elképzelje a lakókat, legyenek múltbeliek vagy jelen koriak – mondta a művész.

Kanyó Ervin az elmúlt években nem csupán hangulatképeket, hanem hangulatos lámpákat is készített. Hat évvel ezelőtt Szabadkán Az aranykor vége címmel nyílt kiállítása, amelyen ezeket meg is csodálhattuk. A lámpaernyők szabadkai épületrészeket ábrázoltak, az égők pedig olyan benyomást tettek, mintha az ablakaikból kiszűrődne a fény.