2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Jelentősebb szigorítások nélkül

Öt személyben javasolták a gyülekezési szabadság korlátozását – Vajdaságban is őszi iskolaszünet

A rosszabbodó járványhelyzet miatt a köztársasági egészségügyi válságstáb egyes tagjai jóval rigorózusabb korlátozások foganatosítását helyezték kilátásába, a pénteki ülésen azonban a testület egyedül a gyülekezési szabadság további korlátozását, valamint a jövő héten esedékes háromnapos őszi szünet középiskolákra való kiterjesztését javasolta a kormánynak.

Darija Kisić Tepavčević: Az iskolák és a munkahelyek tekintetében nem érvényes a gyülekezési szabadság korlátozása, azzal, hogy az említett létesítményekben kötelező védőmaszkot viselni és minden személy számára 4 négyzetmétert biztosítani (Fotó: Beta)

Darija Kisić Tepavčević: Az iskolák és a munkahelyek tekintetében nem érvényes a gyülekezési szabadság korlátozása, azzal, hogy az említett létesítményekben kötelező védőmaszkot viselni és minden személy számára 4 négyzetmétert biztosítani (Fotó: Beta)

Mint azt a járványügyi helyzetelemző sajtótájékoztatón Darija Kisić Tepavčević epidemiológus megerősítette, azt javasolták, hogy 30 helyett 5 személy gyülekezhessen, úgy a szabadban, mint zárt térben. A gyülekezési szabadság korlátozása természetesen elsősorban a különböző szervezett gyülekezésekre vonatkozik, mutatott rá a szakértő újságírói kérdésre válaszolva, majd kiemelte: „Az iskolák és a munkahelyek tekintetében nem érvényes a gyülekezési szabadság korlátozása, azzal, hogy az említett létesítményekben kötelező védőmaszkot viselni és minden személy számára 4 négyzetmétert biztosítani.”

Az oktatási intézményekre vonatkozó javaslatot illetően, jövő héten szerdától nemcsak az általános iskolások számára kezdődik el az őszi szünet, hanem a középiskolások számára is, méghozzá Vajdaságban is, ahol egyébként nincs őszi pihenő. Amennyiben a helyzet tovább rosszabbodik, megfontolják a szigorítás lehetőségét, mondta Darija Kisić Tepavčević, és mindenkit arra kért, hogy tanuljon meg együtt élni a vírussal és tartsa be az általános és hatékony óvintézkedéseket. A szakértő szerint az egészségügyi rendszer stabilitásáért egyelőre nem kell aggódni, noha például Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára korábban éppen utóbbi miatti aggodalmának adott hangot, mondván, egyre kevesebb a szabad kapacitás.

A helyzetelemző sajtótájékoztatón, az N1 Tv újságírójának azon kérdésére reagálva, hogy bizonyos létesítményekben miért nem sikerül betartani az intézkedéseket, Darija Kisić Tepavčević több alkalommal is kitérő választ adott, megismételvén korábbi álláspontját, hogy az embereknek nem a büntetés miatt kellene betartaniuk az óvintézkedéseket, hanem embertársaik iránti szolidaritásból.

Szintén az N1 Tv kérdésére válaszolva Kisić Tepavčević elismerte, hogy márciustól napjainkig nem minden alkalommal viselte a védőmaszkot, „hiszen kezdetben a szakértők sem képviseltek egységes álláspontot azzal kapcsolatban, fontos-e, azaz valóban megfelelő védelmet nyújt-e. Mostanra egyértelművé vált, hogy a védőmaszk viselése meghatározó. Ezt az ázsiai országok tapasztalata bizonyítja a leghitelesebben.”

A FoNet újságírója arra próbált rámutatni, hogy Belgrádban az éjszakai szórakozóhelyek 23 óra után is nyitva tartanak, ekképpen megszegve a szabályokat és ezzel a Belügyminisztérium képviselői is tisztában vannak. Erre reagálva Kisić Tepavčević közölte: „Igaza van. A válságstáb tagjai olykor tehetetlennek érzik magukat, amiért bizonyos intézkedéseket lehetetlen betartatni. Bizonyos szabályok betartatásának törvényes akadályai is vannak, ezért dolgozták ki a vonatkozó törvény módosítását, amely hatékonyabbá teszi az ellenőrzést.”

A járványügyi válságstáb döntéseivel összhangban november 12-én és 13-án a vajdasági általános- és középiskolákban sem lesz tanítás – közölte pénteken délután hivatalosan is a tartományi kormány illetékes titkársága. A bepótlás időpontjáról és mikéntjéről az iskolákat utólag tájékoztatják (Fotó: Ótos András archív)

A járványügyi válságstáb döntéseivel összhangban november 12-én és 13-án a vajdasági általános- és középiskolákban sem lesz tanítás – közölte pénteken délután hivatalosan is a tartományi kormány illetékes titkársága. A bepótlás időpontjáról és mikéntjéről az iskolákat utólag tájékoztatják (Fotó: Ótos András archív)

A fertőzöttek legtöbbje munkaaktív személy, sokat járnak-kelnek, gyakran vannak emberek között, válaszolt a szakértő arra az újságírói kérdésre, „hol, milyen körülmények között a legnagyobb a fertőződés veszélye”. Mint hozzátette, az említett populáció munkaidőn kívül is meglehetősen gazdag társadalmi életet él, gyakran különböző összejöveteleken vesz részt.

2282 FERTŐZÉS – 10 ELHUNYT

Az aktuális mutatókat illetően, a pénteki járványügyi jelentés értelmében 24 óra leforgása alatt 12.947 koronavírus-tesztet végeztek el az országban, ebből 2282 eredménye volt pozitív, a pozitivitás aránya 17,6 százalék. Lélegeztetőgépen 74 páciens van, 17-el több, mint egy nappal korábban. A jelentés szerint az említett 24 óra alatt 10 páciens hunyt el a betegség szövődményeinek a következtében, ezzel az elhunytak száma 871-re növekedett, a halálozási arány 1,50 százalék. Jelenleg 2307 személyt kezelnek kórházban. A járvány kezdete óta 1. 401.663 koronavírus-tesztet végeztek el az országban, ebből 57.958 eredménye volt pozitív.

Az újonnan azonosított fertőzöttek közül 1144 személy belgrádi illetékességű, Újvidéken 219 fertőzést jegyeztek, Kraljevóban 60-at, Nišben 50-et, Valjevóban 32-őt, Nagybecskereken 29-et, Pancsován 25-öt, míg Mitrovicán 22-őt. A többi településen, ahol fertőzést jegyeztek, azoknak a száma 20 alatt alakul.

Múlt héten összesen 248 diák fertőződött meg országszerte, 97 általános iskolás és 151 középiskolás. Ezen a héten a hét első négy napjában 202 diáknak a szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét, 74-en általános iskolások, míg 128-an középiskolások. A tanév kezdete óta 708 diák fertőződött meg, 308 általános iskolás és 400 középiskolás.

Az idősek és felnőttkorúak otthonaiban jelenleg 198 a fertőzött lakók és 119 a fertőzött alkalmazottak száma.

HAT HÓNAP MUTATÓI

Tekintettel arra, hogy hivatalosan pontosan 8 hónappal ezelőtt, március 6-án jegyezték az első fertőzést az országban, Kisić Tepavčević az eddigi statisztikai mutatók némelyikéről is beszámolt. Az utóbbi 8 hónapban a megbetegedettek 50 százaléka belgrádi illetőségű volt, 6,7 százalékuk újvidéki, 3,4 százalékuk kragujevaci, 2,5 százalékuk valjevói, míg 2,3 százalékuk niši. A fertőzöttek 53,3 százaléka férfi, 46,7 százaléka pedig nő.

Az összes fertőzött 2,2 százaléka a 0 és 9 év közötti korosztályból került ki, 3,4 százalékuk a 10 és 19 év közötti korosztályból, 14 százalékuk 20 és 29 év közötti, 20 százalékuk 30 és 39 év közötti, 19 százalékuk 40 és 49 év közötti, 17 százalékuk 50 és 59 év közötti, a 60 és a 69 év közötti korosztályban az összes fertőzés 13 százalékát jegyezték, a 70 és a 79 év közötti korosztályban 7 százalékát, a 80 és a 89 év közötti korosztályban 3 százalékát, míg a megbetegedettek 0,3 százaléka 90 évnél idősebb.