2024. április 23., kedd

Kapanyél helyett könyv

Dr. Jódal István: Erdészeti – dendrológiai szótár, magyarul és szerbül. Árgus, Újvidék, 2015

Nem szeretem a kertet, rá se nyitom a kaput. A kert annak való, aki ért a műveléséhez. Én a kapanyelet se tudtam, most már nem is bírnám megfogni, nemhogy elművelni egy háztáji (éden)kertet. Már a szüleim se örökölték meg az évezredes tudást, hogy mit, mikor, hogyan, mi mellé kell ültetni, palántázni, az újabb agrotechnikai eljárásokat ugyan elsajátíthattam volna, amennyiben érdekelnek. De ez szóba se került.

A növényeket viszont szeretem. Egy időben bújtam a növényhatározókat, de nem jártam a természetet, hogy hasznát vehettem volna a könyvből merített ismereteimnek. Egyes növények magyar és szerb elnevezéséből szószedetet készítettem, hiszen újságíróként találkozom olyan megnevezésekkel, amelyekről semmilyen ismerettel nem rendelkezem. Ezért is örültem meg, amikor Jódal Rózsa, jeles írónőnk a közelmúltban megajándékozott a férje, Dr. Jódal István a címben említett szótárával.

Az 52 fenyőfajt és 274 lombos fát, illetve cserjét felsorakoztató füzetet a szerző hiánypótló kiadványnak szánta szerb nyelven tanuló középiskolások és egyetemi hallgatók számára. „Az erdészeti–dendrológiai tárgykörben megírt szótárt hiánypótlónak szánom, és használatát azoknak a magyar ajkú fiataloknak ajánlom, akik a belgrádi erdészeti karon, vagy a szerbiai közép- és általános iskolában tanulják a dendrológiát, illetve annak alapelemeit. Továbbá ajánlom a természetvédelemmel foglalkozó szakembereknek, és mindazoknak, akik a fák és az erdők iránt érdeklődnek, ugyanakkor fontosnak tartják a magyar nyelvhez kötődést is.” – ezekkel a szavakkal bocsájtotta útjára szótárát a szerző.

Engem éppen a nyelvi aspektus ragadott meg. Gyakran előfordul, hogy belebotlom szerb nyelvű növénynévbe, aztán meg kell keresnem annak tudományos elnevezését, hogy onnét visszakereshessek a magyar elnevezésre. A fenyők, fák, cserjék esetében elegendő lesz kéznél tartani Dr. Jódal szótárát, benne mindhármat megtalálhatom. Ám hol vannak még a mezei, mocsári, vízi növények?

Nem leszek botanikai szakértő, és nem is kívánok azzá válni, ám rendkívül élvezem a számomra kedves növényneveket: közönséges fanyarka, henye boroszlán, babérboroszlán, farkasboroszlán, kutyabenge, lepényfa, vasfa, csörgőfa, fürtőszanót, bérci ükörke, alásfa, tűztövis, kövi benga, jajrózsa, ostorménfa, kányabangita. Élvezetes olvasmány, sok egyéb mellett eszembe juttatta megboldogult tanárnőm, dr. Penavin Olga könyvét a bácskai és bánáti népi növénynevekről. Ez a szótár természeténél fogva csodás nyelvi leleményeket gyűjtött egybe.  Itt van mindjárt a kígyómarást gyógyító bakszakáll, a békabuzogány, majd a hétköznapibb békatakony, a csákós amaránt, amit egyaránt neveznek bárányfaroknak és pulykatakonynak, aztán itt van a gilisztaűző varádics, amit valahol fájdalomfűnek, valahol mézvirágnak hívnak, de melyik író fantáziáját ne indítaná meg a hunyor népies elnevezése: máriaülte gaz. A népi elnevezések gazdag tárházából megtudhatjuk, hogy a kankalint Adán báránynyelvének, Doroszlón macskatökének hívják, a kányacsengettyűnek Kupuszinán szenlászlófi a neve, a kendert gatyafának nevezik, a mizsót közismert elnevezése a kódustetű, a ricinus becsületes neve Óbecsén lópurgáció, a kelésre jó mérges salátáé pedig pokolfű, a sarkantyúkát nemes egyszerűséggel csak kurvácskának hívják Bácskában. A paraszti névadás zsenialitását bizonyítja, hogy ugyanazt a növényt, a papsajtmályvát Bánát egyik területén istenke kenyereként, másik vidékén viszont ördögpogácsaként ismerik, az ördögcérnát pedig semfűsemfának hívják, a paraszti világ vaskosságát is elénk varázsolja a ragadós muhar magyarittabéi azonosítása: seggberagadó, nem beszélve a nem azonosított növények nevének, illetve a növényi részekkel kapcsolatos elnevezéseknek a költőiségéről.

Lám, a kapanyél mellől micsoda csodás nyelvi elemek épültek be növényszótárainkba!