2024. április 25., csütörtök
ÚTON-ÚTFÉLEN – PORTUGÁLIA (1.)

Az azulejók városa

Az Azulejo

Az Azulejo

Az Eurovízió dalára siet a közönség

Az Eurovízió dalára siet a közönség

Portugália sokáig a bakancslistámon volt. Valamiért csak 2018-ban adatott meg 4 nap a fővárosban, Lisszabonban, Európa kontinentális részének legnyugatabbra elhelyezkedő városában, a Tejo (Tézsu) folyó torkolatánál, az Atlanti-óceán partján.
Júlia barátnőmmel körültekintően készültünk az útra. Több útikönyvet is elolvastunk, gondosan jegyzeteltünk és tervet készítettünk, A és B változatban. Sosem tudni, ugyebár. Egy szőke és egy vörös nő egyedül ismeretlen helyen a mai borzalmas világban, amikor a hírek csupa szörnyűségről szólnak… Ráadásul, életemben először, olyan országba készültem, amelynek a nyelvét nem beszélem! Először folyamodtam olyan óvintézkedésekhez is, hogy bejelentkeztem a nagykövetségre, leadtam a személyi adatainkat és megküldtem a teljes programtervezetet a konzulnak.
Utóbb kiderült: az aggodalom alaptalan volt. Kevés helyen éreztem magam olyan biztonságban, mint Portugáliában. Egyik kellemes meglepetés a másikat érte, ámulatba ejtett az ott megtapasztalt szervezettség és jóindulatú segítség.
Szálloda- és repülőjegy-foglaláskor rácsodálkoztunk az árakra, magasnak tűntek, majd rájöttünk: az Eurovízió idejére terveztük a kiutazást. Így már érthető, kiemelt időszak. A fapados járat pénteki napon kora délután indult és az időeltolódásnak köszönhetően nyertünk 1 órát. Micsoda kincs, ha az embernek kevés az ideje. Visszafelé hétfőn pedig csak este indult a járat Budapestre. Hurrá, az egész nap a miénk!

FLOTTUL MEGY, HA JÓL MEGSZERVEZIK

Innen ellátni az óceánig

Innen ellátni az óceánig

Amint leszálltunk a Lisszabontól csupán 7 km-re található Humberto Delgado repülőtérre, ahonnan metróval minden városnegyed könnyen elérhető, beálltunk a kígyózó sorba Lisszabon-kártyáért. Ez a kártya buszra, metróra, villamosra, hajóra és a Santa Justa liftre is érvényes, ráadásul kedvezményt nyújt múzeumi belépőkre és egyéb látnivalókra, ami fontos szempont volt. Portugália fővárosában négy metróvonal jár, melyek majdnem behálózzák az egész várost, de igazán élvezni a város szépségét busszal, vagy a legendás 28-as villamossal lehet, mely Lisszabon legszebb helyeire visz el.
A sor láttán kissé szomorúan bár, de felkészültünk, hogy az esténket ott töltjük. És nem! Az utasok gyorsan lépegettek előttünk, mire előhalásztuk a pénztárcánkat, már üdvözölt is egy kedves fiatalember. Mosolyogva érdeklődött: Önállóan, vagy segítséggel, és milyen nyelven szeretnénk használni a jegyautomatát? Meglepődtünk, és szerfelett megörültük, majd a miniszótárból bemagolt, néhány portugál szóból álló, förtelmes kiejtéssel, de büszkén közölt válaszunkban angol meg francia nyelvű segítséget kértünk. A 10 automatához 5 további fiatalember kísérte a soron lévő vásárlót, így percek alatt birtokunkban volt a kártya. Irány a metró, mielőtt ránk sötétedik.
Otthon hosszasan böngésztünk a szálláshelyek között: apartman, hotel, panzió legyen? Dormitórium (hálóterem) kizárva. Végül egy kétcsillagos szállodában foglaltunk, mondván, éppen csak átalszunk, hiszen úgyis a városban és környékén töltjük majd napjainkat. Kérem szépen, az Imperador kétcsillagos szálloda, két metrómegálló között helyezkedik el, a segítőkész recepciós beszélt franciául és angolul, lift vitt fel bennünekt az emeletre, a szobában volt légkondi, minibár, széf, wifi, tv, telefon; a fürdőszobában hajszárító állt rendelkezésre és tágas teraszról nézhettük az Avenida forgatagát, az áhított főváros éjszakai fényeit.

A barátnők, balról a szerző

A barátnők, balról a szerző

Első vacsoránkat a recepciós ajánlatára a szálloda közelében, a sugárúttól nem messze egy kis utcában, autentikus, helyi családi étteremben fogyasztottuk el. Helyi szokás, hogy a pincér asztalhoz kíséri a vendéget és közben beszélget, a séf fogásait dicséri. Hallgattunk rá. Olyan ízletes majonézes garnélát én még életemben nem ettem! A nap érlelte salátaágy roppanós volt, a majonéz krémes állaga minden ízlelőbimbót megérintett, a méretes rákok pedig omlósak voltak, szinte olvadtak a szánkban. A pincér hűs nedűt, a ház borát hozta mellé. Az éttermekben tudni kell, hogy amint leülünk, elénk kerül az előétel, (coberta, vagyis teríték), ami lehet laktató hidegtál kolbásszal, serrano sonkával, tonhalkrémmel, tenger gyümölcsei vagy olajbogyó és friss kecskesajt, vaj és friss kenyér, de ha nem vagyunk farkaséhesek, ezt érdemes visszaküldeni. A cobertát egyébként a végén felszámolják, néhol borsos áron.
Vacsora után rövid felfedező sétát tettünk, majd lefeküdtünk, hiszen nagy tervekkel érkeztünk Európa egyik legrégebbi városába. Lisszabon öregebb, mint Róma, London vagy Párizs. Rómához, Isztambulhoz és San Franciscóhoz hasonlóan hét dombra épült. Lüktet és csábít, mi pedig minél több látnivalót szerettünk volna megtekinteni.

MÚLTBA REPÍTŐ ÉLMÉNY 

A finom reggeli és jó kávé után, az évszakhoz képest kissé hűvös reggelen, szaporán lépkedtünk a metróig. FElső úti célunk a középkori erődítmény, a Castelo de Sao Jorge (Szent György vár) Lisszabon egyik legfontosabb történelmi műemléképülete volt. Olyan meredek macskaköves utcákon, sikátorokon kapaszkodtunk fel, amelyeken már a híres sárga, 28-as villamos sem fért el. A várbelépőt ugyanolyan fegyelmezett sorban állva és a pénztár elé ugyanolyan kedvesen irányító dolgozók segítségével vehettük át, mint a kártyát a reptéren. Ilyen alkalmazottakkal utunk során minden pénztár előtt találkoztunk. Nagyon hasznosnak találom úgy a turizmus, mint a gazdaság szempontjából, hiszen egyrészt munkahelyek létesülnek; másrészt a jó szervezésnek világszerte híre megy, erősíti az országimázst; nem utolsósorban kifejezetten turistabarát megoldás.
A vár a történelmi városközpontra, az Alfamára néz. Az első erődöt a város legmagasabb pontján még Kr.e. 50-ben, a Római Birodalom részeként, a várhegy tetején építették meg, de régészeti feltárások igazolják, hogy a területen több tízezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A napjainkban látható vár legrégebbi részei a 6. századból maradtak fenn. Az építmény az idők során több funkciót is betöltött, volt királyi palota, ahol Vasco da Gammát fogadták, de börtönként és laktanyaként is használták. Lélegzetelállító kilátás tárul a tornyokra, várostetőkre, terekre. Ellátni egészen az óceánig. Pompás a rálátás a Tejo folyót átívelő Európa leghosszabb hídjára, a 17,2 km-es Vasco da Gama hídra, mely összeköti Lisszabon sugárútjait, valamint a város másik hídjára, az Április 25. függőhídra, mely 70 méterrel a víz felett, ível át. Hatsávos autóút és vasúti pálya található rajta, melyen naponta átlag 150 ezer autó és 157 vonat halad keresztül.
A várfalak között kialakított kis kávézó teraszain büszke pávák sétálgatnak, megszokták a turisták közelségét, sőt pózoltak is. Őket fotózta egy izraeli hölgy is, aki kifejezetten az Eurovízióra érkezett. Ő volt az első, akinek a fülét megütötte a furcsa nyelv, amelyen mi társalogtunk.
A várból lefelé jövet megcsodáltam az összes azulejót, portugál mázas csempét a házak homlokzatán. Különös hangulatot kölcsönöznek a város arculatának a gyakran kék, arabmintás csempék, de a sétálóutcában a járdát is azulejóval rakták ki. Az emlékhelyek terei, falai csempéken ábrázolják a kor történelmi eseményeit. Számos pékséget, gyógyszertárat, könyvesboltot, piacot, állomást, metrót vagy vendéglátóegységet az adott mesterség fogásait ábrázoló csempeképek díszítik. A portugál csempeművészet (*1) egy igen jelentős művészeti ág.

A csodás fatörzs

A csodás fatörzs

A SEGÍTSÉG AUTOMATIKUSAN ÉS SZÍVBŐL JÖN

Rövid tanakodás következett: Hol ebédeljünk? Julival összeszokott páros vagyunk, sok utazási élményt megéltünk már együtt. Igaz, olyankor egy kicsit kamaszlányokat idéző hangulat kerít bennünket hatalmába, de valamelyikünk észérve mindig helyrebillent. A vár környéke sem lehet drágább, mint következő célpontjaink első színtere: Alfama, Lisszabon legrégebbi városrésze, mely a várhegy lejtőire épült és a Tejo folyóig terjeszkedik, ahol számos történelmi nevezetesség és rengeteg turista látható. A hangulatos kis téren kiválasztott étterembe még elhallatszott a kutyás öregúr harmonikája, a készséges pincérek pedig pillanatok alatt kétszemélyessé varázsolták az amúgy nem nagy asztalkát. A kézzel írott tábla aznapi friss halat hirdetett. A portugálok nemzeti halétele a bacalhau, vagyis a tőkehal, amit állítólag 160 módon készítenek. Én sütve kértem, Juli szardíniatálat rendelt. Mellettünk fiatal pár foglalt helyet, a férfi francia, a nő amerikai volt, a barátságos pici baba meg éhes, ezért a pincér azonnal vitte melegíteni a kisüvegét. Jóízűen falatoztunk, amikor a pár megkapta menüjét. Ekkor a pincér odafordult a hölgyhöz és így szólt: „Jó étvágyat, én majd játszom a bébivel.” Anyuka szabadkozott, de a fiú meggyőzte: „Ön megérdemli a pihentető ebédidőt, tessék fogyasztani, amíg meleg, mi addig itt szórakozunk!” Szakavatott mozdulattal a karjába vette a babát, aki gügyögött, mosolygott rá. A villára tűzött tőkehal pillanatokig hűlni kényszerült, mert szájtátva figyeltem a jelenetet. Itthon aztán sokszor el is meséltem ezt az esetet. A fiam reakciója: „Mit szólt a főnöke, hogy csúcsidőben meló helyett dadusként lopta a napot? Itt már kirúgták volna érte!” Bizony, a vadkapitalista gondolkodásra jellemzően. Hm…valószínű az étterem specialitása mellett ott az is egy jó fogás. Mindenesetre a gyermekszerető portugálokról egy életre megmarad a kép.
Az estét a Fado bárban terveztük tölteni, de addig még vártak a tervezett, és meglepetésszerű események.
(Folytatjuk)

(*1) A Madre de Deus kolostorban rendezték be a portugál csempeművészet történetét a 15. századtól napjainkig bemutató Csempemúzeumot, (Museu Nacional do Azulejo) az egyik legfontosabb nemzeti múzeum, ahol főleg a kerengő és a lépcsőház, valamint a talajszinttől a tetőig csempével burkolt kápolna azulejói különlegesen látványosak.