2024. április 20., szombat

5000-rel büntethető, aki nem visel maszkot

A kormány törvényben szabályozta a járványtani előírások betartását

A kormány csütörtöki ülésén elfogadta a 2020-as állami költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely szerint 1.291,4 milliárd dináros összbevételt, illetve 1.774,4 milliárd dináros kiadást határozták meg, vagyis 483 milliárd dináros hiányt terveznek az év végéig.

A törvénytervezet további összegeket különít el a SARS-COV–2 vírus által okozott COVID–19- betegség következményeinek megelőzésére és enyhítésére, vagyis ebből a pénzeszközből a COVID-kórházak számára kiegészítő felszereléseket vásárolnak majd, illetve külön összeget fordítanak a belgrádi és a kruševaci kórházak építésére, valamint a gyógyszerek és az egészségügyi felszerelés beszerzésére. Megnőttek a Köztársaság Egészségbiztosító kiadásai is, vagyis nagyobb összeget kíván a betegség terjedését megakadályozó eszközök és gyógyszerek beszerzése, a jobb egészségügyi ellátása megszervezése – áll a kormány mai ülését követő kormányjelentésben.

A kormánytagok döntést hoztak arról is, hogy az egészségügyi dolgozóknak az év végéig 10 ezer dináros egyszeri támogatást utalnak át.

A közlemény arra is rámutat, hogy az állami büdzsé módosításával megnövelték a gazdaságélénkítő támogatásokat is, így a szállodaipart külön támogatásban részesítik, de ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak az utak karbantartására, valamint az autóutak építésére, illetve a mezőgazdasági termelők támogatására is.

A közlemény kitér a gazdasági növekedésre is, miszerint a GD –1,8 és –1 százalék körül alakul majd, amit annak tudnak be, hogy a kormány megfelelően reagált az egészségügyi kihívásokra, valamint kellő lépéseket tett a gazdaság megtámogatására.

A kormány napirendjén szerepelt a lakosság fertőző betegségtől való védelméről szóló törvény is, ugyanis mint kiemelték, ahhoz hogy a polgárok tiszteletben tartsák a biztonsági intézkedéseket és az állam meg tudja védeni az egészségügyi rendszerét, törvénymódosításra volt szükség. Ez alapján személyes védelmi intézkedéseket és azok betartásának felelősségét fogalmazza meg a törvény. Az előírások betartását pedig az egészségügyi felügyelőség mellett, a kommunális felügyelőség és a kommunális milícia ellenőrzi majd. Ezúttal már a törvényben foglalt büntetéseket is kiróhatnak, vagyis a magánszemélyek 5000 dinárt, míg a jogi személyek 50-300 ezer dináros büntetést is kaphatnak, ha nem tartják be az előírásokat.