2024. április 16., kedd

Az utak és a közvilágítás a prioritás

Az Újfaluban a közlekedésbiztonsági beruházások mellett a csatornázást tartják a legfontosabbnak a polgárok

Hétfőn este az óbecsei község második legnépesebb helyi közösségébe, azaz az Újfaluba látogatott Dragan Tošić polgármester. A polgárokkal való találkozás célja az volt, hogy az itt élők személyesen is elmondhassák véleményüket arról, hogy az ő helyi közösségükben szerintük mire kellene pénzt költeni a községi költségvetésből. Az eseményre a Polgárok igénye szerinti költségvetés – a te véleményed is számít! elnevezésű akció keretében került sor. A helyi közösség tanácsa írásba is foglalta a megfogalmazott elvárásokat, ezek között elsősorban olyan infrastrukturális beruházások szerepeltek, mint a kerékpárutak, valamint a vasúti átjárók rendezése, a közvilágítás javítása és a csatornarendszer fejlesztése.

Az óbecsei önkormányzat és az Óbecsei Ifjúsági Szervezettel (BUM) az idén nem először hirdette meg ezt az akciót, amelynek keretében a szervezők minden helyi közösségbe ellátogatnak. Az elmúlt években megtartott szavazásokon az utak javítása, a közvilágítás korszerűsítése, az illegális szemétlerakók felszámolása, az óvodák és iskolák felújítása, az óbecsei Tisza strandjának kiépítése szerepelt a beruházási prioritások listáján, és ezek egy része meg is valósult a helyi közösségekben. Tavaly 100 millió dinárt költött ezekre a beruházásokra az önkormányzat, de jövőre ennek az összegnek csak nagyjából a felét tudják majd erre a célra fordítani Óbecsén.

Javaslattal bárki élhet, ehhez csupán egy a bum-becej.org oldalán található kérdőívet kell kitölteni november 12-éig. Egy-egy helyi közösség legnépszerűbb javaslatai szavazólapra kerülnek majd, ezen lehet voksolni december 5-én és 6-án a helyi közösségekben, de a szavazólapokat interneten is ki lehet tölteni. Az eredményeket december 7-én hozzák nyilvánosságra, míg a jövő évi költségvetésről szóló közvitát várhatóan december 11-én tartják meg a városházán.
Legközelebb Péterrévén és Pecesoron tartanak beszélgetés a költségvetési prioritásokról.