2024. április 20., szombat

Fáradozás, odafigyelés, törődés

Gyászmisével és koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Verbászon

Az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett németek és magyarok emlékére a hétfői kegyeletadás a verbászi római katolikus templomban gyászmisével kezdődött Szabadi Károly plébános prédikációjával. Az emlékezők ezután a temetőbe vonultak, ahol Károly atya és Szilágyi Dénes István református lelkész egyházi szertartását követően megszentelték a néhány évvel ezelőtt állított, a tömegsírok közelében álló vaskeresztet. A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség közbenjárására a jelenlévők az idén immár a tömegsírokat is megközelíthették, ugyanis a temető cserjékkel, bozótokkal benőtt részét sikerült megtisztítani. Mint elhangzott, 1944 őszén az a verbászi német és magyar, aki valamilyen vétket követett el, az elment. A településen csak azok maradtak, akik senkit sem bántottak és semmilyen bűnük nem volt. Ők azok, akik életükkel fizettek, akiket kegyetlenül megkínoztak, lemészároltak és a tömegsírokba dobtak.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Keskenyúton Alapítvánnyal közösen sikerült megtisztítani a tömegsírokhoz vezető utat.
− Négy felekezet temetőjének a színhelyén állunk, amelyet a gyom és a gaz évtizedek után benőtt. Most halottak napjára éppen itt, Verbászon azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy ha az emberi kéz, az odafigyelés és a törődés velünk van, akkor ki lehet irtani mindazt, amit a természet vissza próbált foglalni, s méltóképpen tudunk emlékezni itt, Verbászon is az ártatlan áldozatokra, akiket 1944-ben ezen a helyen kivégeztek. Fáradozás, odafigyelés, törődés, de legfőképpen kötelesség az, ami vezetett bennünket, hiszen halottainkat nem elég csak eltemetni, hanem az emléküket meg is kell őrizni. Valahol ez a kettős feladat vár itt ránk Verbászon is. A Keskenyúton Alapítvány és a Magyar Nemzeti Tanács összefogásának eredményeként úgy gondolom, hogy egy kicsit derűsebb szívvel, de fájó gondolattal tud emlékezni az a magyar ember, aki ide eljön. Mert azt látja, hogy a feledést nem fedte be a gaz, hanem az emlékezet, a koszorúzás továbbra is, fogyásunkban is olyan feladatot ró ránk, amelyet tisztességgel próbálunk erősíteni – mondta az MNT elnöke.

A VMSZ verbászi szervezetének elnöke, Bógáncs Andrijašević Lívia elmondta, mindannyian szeretnék, hogy a temető (végre) rendezett legyen.
− A párt helyi szervezetének hosszú távú programjában rögzítettük, hogy a temetőt fokozatosan kitisztítjuk, és az ártatlan áldozatoknak mielőbb egy méltó emlékművet állítunk. Erről a tervünkről egyeztettünk a Magyar Nemzeti Tanáccsal, és az idén megkezdődtek a munkálatok, azaz a temető tisztítása ott, ahol a két tömegsír van. A koronavírus ellenére a nyáron és az ősszel sikerült egy nagyobb részt kitakarítani, így az idén a nagy kereszthez már nemcsak egy keskeny ösvény vezet, hanem egy szép nagy terület van kitisztítva, és el lehet menni a tömegsírokig. Ha az időjárás megengedi, az akciót folytatni fogjuk egészen az év végéig – mondta Bógáncs Andrijašević Lívia.

Dognár János, a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület vezetőségi tagja rövid történelmi visszaemlékezésében elmondta, az akkori szemtanúk három tömegsírról tudnak, melyekben mintegy 200-230 embert temettek el.
− A verbászi központi temetőről van szó, amely valamikor katolikus, református és evangélikus temető volt. Beszélgettem 4-5 olyan emberrel, akik abban az időben 11-12 évesek voltak. Ők azt állítják, hogy a kisebb sír olyan 5x5, a középső 8x8, a legnagyobb pedig 10x10 méteres lehetett, és ezekben legalább 200 ártatlanul kivégzett áldozat nyugszik. A kivégzéseket a helyszínen hajtották végre, éjszakánként 2-3 óra körül. A mai Testvériség Egység Iskola abban az időben leánygimnázium volt, nem messze van a temetőtől, ennek pincéjében is voltak kivégzések. Az épületet azóta lebontották, így az egész szörnyűségnek semmilyen nyoma nem maradt. Egy roma ismerősöm, aki csupán a szerencséjének köszönheti, hogy megmenekült, a kínzások közepette fél szemére megvakult. Ő a fogatos kocsija oldalát levéve rakta szekérre az iskola udvarában heverő holttesteket, és szállította ide a temetőbe. Azért verték meg, nehogy valakinek elmesélje a történteket, nehogy kitudódjon a dolog és az áldozatok száma. Évekkel később segítettem neki füvet kaszálni a temető közelében, ahol éltek, és amikor azt felraktuk a kocsira, megmutatta a helyet, ahol a tömegsírok vannak. Már akkor feltűnt, hogy azokon a lapályos helyeken csak fű nől, miközben az egész környéket benőtte a cserjés és a gaz. Ez ma is hihetetlennek tűnik, de igaz, és most már jól kivehető. Ha jól értesültem, akkor a Keskenyúton szervezet már azonosította és nyilvántartásba vette az ártatlanul kivégzett áldozatok 95 százalékát. Mi, verbásziak nagyon számítunk arra, hogy hamarosan kialakul az emlékpark, és meglesz az emlékmű is – mondta Dognár János.

Halottak napján az emlékezők megkoszorúzták a verbászi tömegsírok közelében álló keresztet és gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket.