A dráma péntek és szombat esti bemutatójára napokkal korábban már nem lehetett belépőjegyet kapni. Óriási érdeklődéssel várta az újvidéki közönség a Szerb Nemzeti Színház A vihar című előadásának premierjét. A produkció William Shakespeare The Tempest. című műve alapján készült, Kokan Mladenović rendezésében.
Aleksandar Sarapa, Anđela Pećinar, Marko Šelić Marčelo és Jelena Lončar vállvetve játszottak tapasztaltabb kollégáikkal (Fotó: Bozsoki Valéria)
A Szerb Nemzeti Színház alkotógárdája vastapssal kezdte meg az idényt.
– Shakespeare utolsó drámájáról a teatrológusok az életbölcsesség, a megbocsátás darabjaként beszélnek, mi azonban olyan térségben élünk, ahol semmilyen érintkezési pontokat nem látunk a bölcsességhez, megbékéléshez – mondta a rendező. – Huszonvalahanyadik évemtől ismerem a színész Radoje Čupićot, akivel úgy éreztem, érett korunkban nagy dolgot kell együtt megvalósítanunk. Marko Šelić Marčelót, akire Ariel szerepét bíztam, csodálom, mert amellett, hogy mindennel a pályáján igen bátran és kreatívan foglalkozik, a munkatársam és szövetségesem volt abban, hogy a zene iránti érzékével átvigyük Shakespeare világérzését a közönségre. Gondolom, színészi játéka is meglepetés a közönség számára. Rendezőként úgy érzem, minden évben feladatunk új személyeket bemutatni, lehetőséget adni a fiataloknak. Júniusban audíciót szerveztünk. A meghallgatáson választottuk ki Anđela Pećinart és Jelena Lončart Miranda, Aleksandar Sarapát pedig Ferdinand szerepére. Elsősorban nagy öröm volt számomra ezekkel a fiatalokkal dolgozni, akik már kiváló színészek, és ezután lesznek jelentősek a színházi életünkben.
Marko Šelić Marčelo: – Örülök, hogy lehetőséget kaptam ilyen alkotócsapatban dolgozni. A feladatomat nem egyedül teljesítettem: Nevena Glibetić Nensi a vokális zene szerzője, én a dalok szövegének szerzője vagyok, Rade Sklopić Rejd, az együttesünk komponistája írta az előadás zenéjét.
Svetislav Jovanov, a Szerb Nemzeti Színház nyugalmazott dramaturgja ebben a produkcióban nemcsak dramaturgként munkatársa Kokan Mladenovićnak, hanem szerzőtársa a Shakespeare-mű színpadra alkalmazásában.
– Thomas Eliot költő, kritikus mondta: „Ha Shakespeare-t értelmezzük, soha nem lesz igazunk.” Mivel nem lesz igazunk, nem árt időről időre megváltoztatni a „nem igaz” szemléletünk módját. A vihar Shakespeare végrendeleteként értelmezhető dráma megbocsátásról, összhangról, kibékülésről… De ha mélyebben elgondolkodunk a mű szövegén, rájövünk, hogy Shakespeare bonyolult és ravasz író. A Lear király, Hamlet, Macbeth dialógusában egyszerű, ellentmondások nélküli végrendeletet hagyott. Az előadásunkban az anyag mintegy harmada nem A vihar szövege, hanem a komplett Shakespeare-opusból emeltük be. A rendezővel és az alkotócsapattal arra törekedtünk, hogy ezt a művet az egész Shakespeare-opus konklúziójaként mutassuk be. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a darabban kinek van igaza, elmondhatom, hogy arra törekedtünk, hogy közeliek legyük a mával. Mindazokat az ellentéteket, amelyek sújtanak bennünket, valamilyen módon belevittük Shakespeare „végrendeleti” darabjának, A vihar történetének befejező jelenetébe. Különösen a generációs tónusra helyeztük a hangsúlyt. Igen jelentős ez a fiatal csapat, mert bármi marad ez az előadás után, remélem, hogy nekik lesz igazuk.
Radoje Čupić (Prospero): – Köszönöm a rendezőnek és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ily módon „játszunk“ Shakespeare szövegével egy olyan kontextusban, amely, azt hiszem, teljesen megfelel ennek a kornak, amelyben élünk, és megfelel nekem is. Köszönöm, hogy két lányt választottak egyenrangúan Miranda szerepére, mert ily módon többet gyakoroltam, hogy megjegyezzem a szöveget. Kokan Mladenović rendezővel való munka a legfiatalabb éveimtől kezdve nagyon szép lehetőségeket nyitott meg arra vonatkozóan, hogy mit tehetek meg a színpadon. A szabadság, a szabadjára engedett képzelet elszakított az akadémián szerzett tudásomtól, amit hoztam magammal. A vihar c. produkcióban sok Shakespeare-dráma szövegét használtuk, Prospero szerepét alakítva az egész Shakespeare-opusból merítve más szerepeket játszom.
Az Újvidéki Művészeti Akadémia három harmadéves növendéke, aki Jasna Đuričić tanárnő osztályába jár, castingon jutott a szerepéhez. Az első hivatásos színházi tapasztalatról, az egyenrangú, alternációs szerepről szólt a két Miranda:
Jelena Lončar: – Általában a fiatalok az első színházi szerepük alkalmával köszönetet mondanak mindenkinek, és azt nyilatkozzák, hogy minden nagyon gyönyörű volt, számukra semmi sem okozott nehézséget. Valóban gyönyörű élmény volt, és nagyon törekedtünk, de hogy könnyű volt, az nem igaz. Véleményem szerint minden, ami szép, nem könnyen születik meg. Kihívás volt számunkra a casting, amelyen részt vett az egész osztályunk. Első alkalommal jöttünk egy hivatásos intézménybe, hogy a színpadon megmutassuk, mit tudunk. A hónapok utáni bezártság, a színházi látogatások nélkülözése után alig vártam, hogy színpadra lépjek, színházban dolgozzak. Ez a vágyam még hozzájárult ahhoz, hogy mindent beleadjak a szerepbe. Amikor már nem tudtam edzeni, amikor már izomlázam volt, erőt adott az előadás üzenete, amelyet kezdettől fogva megéreztünk, és amelyben továbbra is hiszek… De ne áruljuk el, jöjjenek el minél többen megnézni az ismétléseket.
Anđela Pećinar: – Nekem előnyt jelentett, hogy minden apró örömömet, győzelmemet meg tudtam osztani a kollégáimmal, a barátaimmal. A szerepmegformálás folyamatában, úgy gondolom, Jelena és én „egymás hátára másztunk”, folyamatosan arra törekedtünk, hogy emeljük a lécet. Érdekes, hogy egy szerep mennyire gazdagabb lehet, ha két személy szabja, alakítja. Ez az előadás számunkra jelentős azért is, mert a fiatal generáció tagjaiként megtapasztaljuk, hogy a gyűlölet hagyományosan terjed apáról fiúra. Az előadás a mi kis harcunk a rossz hagyomány ellen, és minden harag, minden gyűlölet, minden nem kontrollált agresszió ellen, amit nap-nap után látunk az utcán.
Aleksandar Sarapa (Ferdinand): – Amennyire nagyon szép volt, sokszor nagy kihívásnak bizonyultak ezek a szerepek, kolléganőimmel sokszor megszenvedtünk, de megérte. Rendkívül érdekes játszani két személlyel, aki ugyanazt a szerepet alakítja. És ahogy Anđela mondta, minden alkalommal, amikor egyik partnernőmmel játszottam a jelenetet, majd a másik partnernőmmel, ki-ki újat hozott, és jobban játszottam.
A székvárosi produkció ötletes díszlete Marija Kalabić, a jelmezek Marina Sremac, a színpadi mozgás Andreja Kulešević, a színpadi beszéd dr. Dejan Sredojević munkáját dicséri. Anđela Pećinar a csütörtöki, Jelena Lončar pedig a pénteki bemutatón alakította Miranda szerepét. A fentebb említett színművészek mellett elsősorban Aleksandra Pleskonjić (Stella) ragyogó alakítását emeljük ki. Igen színvonalasan formálta meg a szerepét Milovan Filipović (Trinculo), Igor Pavlović (Alonso), Nenad Pećinar (Antonio), Milan Kovačević (Caliban), Jugoslav Krajnov (Gonzalo) és Dušan Vukašinović (Sebastian) is. A produkció sikerének útja a novemberi reprízekkel folytatódik.
