2024. március 28., csütörtök

Takács Ferenc mártír plébánosra emlékeztek Péterrévén

Dr. Takács Ferencet, aki egyben országgyűlési képviselő is volt, 1944. november 19-én vasárnap délelőtt, az összeterelt hívek szeme láttára végezték ki. Baranyi László péterrrévei plébános szerint az, ahogyan Takács Ferenc apátplébános tanúságot tett a papsága, a hite és a magyarsága mellett, bátorításul kell szolgáljon a mai generációknak.

Szombaton este szentmisével emlékeztek a péterrévei hívek a falu mártír papjára,  dr. Takács Ferenc plébánosra.  A Mindenszentek templomban megtartott emlékmise után a helyi közélet és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a templomkertben dr. Takács Ferenc emlékére 2014-ben felállított domborművet (Fehér Rózsa felvétele)

Péterrévén hétfőn (november 2-án) 9 órakor a katolikus temető kápolnájában szentmisével, majd koszorúzással hajtanak fejet az 1944-45-ös péterrévei áldozatok emléke előtt.