2024. április 20., szombat

Az áldozatok felének neve is van

Az 1944–45-ös megtorlásoknak Óbecsén több mint 400 áldozata lehetett

Az utóbbi két évtizedben sorra készültek Vajdaságban a helyi közösségi emlékezetet megörökítő kiadványok, amelyek az 1944–45-ös, magyarok elleni megtorlásokról szólnak, de a korabeli óbecsei események kötetbe foglalva ez idáig nem láttak napvilágot. Kiss Igor szociológust, a községi képviselő-testület elnökét régóta foglalkoztatja ez a téma, több éve gyűjti és kutatja azt: mi is történt pontosan 1944–45-ben Óbecsén a magyarokkal.

– Ez a mai napig érzékeny téma, de fel kell tárni az igazságot, hogy Óbecse ne maradjon fehér folt ezen a térképen. Kutatómunkám során a már meglévő forrásanyagokat – Cseres Tibor, Mészáros Sándor, Matuska Márton, Teleki Júlia munkáit – használtam fel, levéltárban bírósági jegyzőkönyveket néztem át, hozzátartozókkal beszélgettem. A kutatásnak egyelőre vége és szakemberek bevonásával készül a kézirat – mondta el érdeklődésünkre Kiss Igor.

Óbecsére 1944. október 8-án a Tiszán átkelve vonultak be a partizánok, de a magyarok elleni hajsza már szeptemberben megkezdődött.

– Az óbecsei magyarok körében elsősorban a Central kávéház – a mostani Városi Színház – szerepe közismert ebből az időszakból, főleg az ott kegyetlenül megkínzott és kivégzett Petrányi apát esete miatt, de a városban nem ez volt a magyarok egyetlen vesztőhelye. A Tisza-parti és a sistaki tömegsírt már kevesebben ismerték, de a kutatásaim során többen is beszámolták nekem ezekről a helyszínekről. Jelenlegi tudásunk szerint 400-410 áldozata lehetett Óbecsén a megtorlásoknak, közülük több mint 220-nak a nevét is tudjuk – az ő neveiket a vasárnapi megemlékezésen föl is olvassuk majd – jelentette ki Kiss Igor.

A kutatás a könyv jövőre várható kiadása után sem zárulhat le, ezért azok, akiknek információi, fényképei, dokumentumai vannak erről az időszakról, jelentkezzenek Kiss Igornál a 069/229-4205-ös telefonszámon, illetve a kiss.igor@gmail.com e-mail-címen.

Az 1944–45-ös megtorlások áldozataira Óbecsén a belvárosi temetőben lévő kopjafánál emlékeznek vasárnap 15 órakor, előtte 14 órakor a bácsföldvári katolikus temetőben is megemlékezést tartanak. Péterrévén szombaton 18 órakor szentmise és koszorúzás lesz a templomkertben a mártírhalált halt dr. Takács Ferenc apátplébános emlékhelyénél, hétfőn 9 órakor pedig a temetőkápolnában lesz szentmise, ezt követően koszorúzni fognak a temetőben.