Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

„Meghalni csak az élők tudnak, de élni csak a halottak”

Zenta annyira ismert, amennyire a város szülöttei ismertek és elismertek – Helytörténeti kutatásaiért Pro Urbe díjban részesült Petar Terzić, kilenc könyv szerzője

Gergely József

2020. november 1., 18:42 >> 2020. november 2., 08:54

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Zenta napja, szeptember 11-e alkalmából Pro Urbe díjban részesült Petar Terzić (73), élelmiszertechnológus, a város lelkes helytörténésze, akinek a személyében a zentaiak igazi történetíróra találtak. Harminc éve fáradhatatlanul kutatja a város múltját: azokat az időszakokat, amelyeken városunk keresztül ment, illetve azokat a történéseket és emberi sorsokat, amelyek alakították, így óvva meg mindezt a feledéstől, így kötve össze a történelem láncával a múltat a jelennel és a jövővel. Szülővárosa, Zenta története, a város nagyjainak élete és munkássága már fiatal korától megmozgatta a fantáziáját.

Petar Terzić helytörténész  (Herédi Krisztián felvétele)

Petar Terzić helytörténész (Herédi Krisztián felvétele)

Peróval annak idején a zentai kosárlabdaklubban találkoztam először, a csapat igazi vezéregyénisége, motorja volt a pályán és a pályán kívül is. Mérnök technológusként a munkahelyén, a cukorgyárban is vezető pozícióba küzdötte fel magát.

Mit jelent számodra szülővárosod legrangosabb elismerése, a Pro Urbe díj?

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szülővárosom felfigyelt és elismerte helytörténeti munkásságomat. Harminc év és kilenc megjelent könyv után a zentai polgárok javasoltak a város legrangosabb elismerésére, a Pro Urbe díjra. Már tavaly is volt egy kezdeményezés, de formai okok miatt nem került a nevem a díjra javasoltak közé. Idén újra javasoltak, és szeptember 11-én, Zenta napján átvehettem a Pro Urbe díjat. Munkásságomért 2003-ben a város díszpolgára elismerést kaptam a helytörténeti kutatásaimért.

Zenta és Niš testvérvárosi kapcsolatának az elmélyítéséért megkaptam Niš város elismerését is, a városalapító Konstantin császár szobrát 2005-ben. A Szerb Matica elnöke 2001-ben elismerésben részesített a Szent Mihály Arkangyal templom 250. évfordulójára írt könyvemért.

EMLÉKEZZÜNK MEG VÁROSUNK NAGYJAIRÓL!

– Három évtized helytörténeti kutatással töltött időszak nem kevés. Sokat ügyködtem, munkálkodtam azon, hogy Zenta egykori tekintélyes, hírneves polgárairól a megfelelőképpen megemlékezzünk, szobrot, emléktáblát állítva nekik. Egy város annyira ismert és elismert, amennyire a város szülöttei, akik itt éltek, ismertek és elismertek.

Matija Bećković akadémikus, Zenta ismert szülötte egyszer azt mondta: „Meghalni csak az élők tudnak, de élni csak a halottak” Azok a polgártársaink, akik sokat tettek városunkért, a szakmájukban, hivatásukban nagyot alkottak, azokról beszél a közvélemény, a tetteik és nevük fennmarad, mert beszélünk róluk, emlékezünk rájuk, tovább élnek a köztudatban. A mi feladatunk ápolni a hagyatékukat, hogy tovább adhassuk az utánunk jövő generációknak.

Hogyan kezdtél el foglalkozni helytörténeti kutatással?

– Hetedikes és nyolcadikos koromban tagja voltam a zentai Történelmi Levéltárnak, ma is megvan a tagsági könyvecském. A Sutjeska, népszerű nevén Malom utcában születtem, korábban Djene Branovački volt a neve. Kezdeményezésemre az én utcám visszakapta Djene Branovački (1841–1882) nevét, aki a Szerb Matica támogatója volt.

Az utcámban lakott egy ember, aki a Történelmi Levéltárban dolgozott. Akkoriban nagyon sok, 45 gyerek volt az utcánkban, szerbek és magyarok, sokat játszottunk együtt, nem volt mobiltelefon és hasonlók. A levéltáros bácsi sokat mesélt nekünk, gyerekeknek Zenta jelentős történelmi eseményeiről, a zentai csatáról, kíváncsivá tett a legendás ütközet iránt. Egy ízben elvitt a levéltárba, érdekes dokumentumokat, képeket mutatott. Ez adta meg a kezdő lökést, hogy később behatóan foglalkozzak helytörténeti kutatással. Édesanyámtól, Nevenkától is sok történetet hallottam, sokat mesélt nekem, foglalkozott velem, még csak hétéves voltam, amikor apám elhunyt. Anyám mondogatta, hogy „fiam, a könyv a te legjobb barátod.”

A zentai orosz emigránsokról írt könyvemet anyámnak köszönhetem, mert a Zentára vetődött orosz emigránsok mindegyikét személyesen ismerte, barátkozott velük és mesélt róluk, kik voltak, mivel foglalkoztak az emigráció előtt stb. Ebből a forrásból merítve született meg ez a könyv.

Rendkívül szeretem és ragaszkodom szülővárosomhoz. Ha Zentát a csillagos éggel hasonlítom össze, az én Zentám a legfényesebb csillag a városok csillagképében. Értékelem és elismerem azokat az embereket, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Zenta az legyen, ami, olyan legyen amilyen. Hogy lehetne jobb is? Lehetne, de rosszabb is.

Együttműködtem Veselin Lazić, a mezőgazdasági egyetem profreszora kezdeményezésére 1984-ben megalakult PČESA, Proleće na čenejskim salašima Művelődési Egyesülettel. Évente egy-egy tematikus kötetben fogalták össze a helytörténeti írásokat, volt például téma a fehérakác, azután a vajdasági juhászat, a templomok, de nemcsak pravoszláv, hanem a katolikus és a zsidó templomokat és szentélyeket is feldolgozta a PČESA évkönyve. Emlékezetes volt az 1996-os „Komšija pa bog“ tematikájú évkönyv, amelynek bemutatója kétnapos esemény volt, és én voltam a házigazda. A szomszéd község, Csóka képviselőivel a Tisza közepén, a hídon találkoztunk.

THURZÓ ÉS SREMAC

A szocialista érában a város kultúrfelelősei egy lapon emlegették Thurzó Lajost és Stevan Sremacot, mint a város két nagy szülöttét. Thurzó újságíró volt, aki hamar elhunyt, míg Sremac ismert író és akadémikus. Akkoriban úgy gondolták, az egyik magyar, a másik szerb, egy ide, egy oda. Ez hiba volt, abban az időben. Sremacot kevésbé emlegették zentaiként, mivel Nišben töltötte élete nagyobb részét, és sokan nem tudják, hogy 13 éves koráig Zentán élt. A Sremacról írt könyvemben ezt külön kiemeltem.

A helytörténeti kutatásaim fő irányultsága a pravoszláv kultúra, hit és hagyományápolás, de amikor csak lehetőség adódott, foglalkoztam a zentai magyarság és szerbség kapcsolatával. Amikor például a szerb olvasókörről írtam, külön kiemeltem, hogy oda magyarok is jártak. A kultúra nem szerb, magyar, zsidó vagy német, a kultúra univerzális. Egy város kultúrájában együtt kell dolgoznunk, bár a szerb és a magyar kultúra közti szinergizmus nem kifejezett. Mindenki a saját útját járja, szorosabb is lehetne az együttműködés.

A helytörténetírás nálam nem inspiráció kérdése, mint például a költőknél a versírás. Én kutatómunkát végzek, ami időt és energiát igényel, és segítségre is szükség van az olyan emberek részéről, akik értékelik ezt a munkát. Nagy segítségemre volt például Juhász Attila, aki több mandátumban volt városunk élén. Ő volt az, aki felkarolta és segített megvalósítani az ötleteimet. Kezdeményeztem például Joca Vujić szobrának a felállítását, és teret is elneveztünk a jótékonykodásáról ismert polgártársunkról. Az én ötletem volt, hogy a város vásárolja meg Stevan Sremac szülőházát, amit az önkormányzat felkarolt és a tartományi művelődési titkárság támogatott. Egy sikertörténet volt a ház megvásárlása, restaurálása, amiről hamarosan előadást tartok Stevan Sremac szülőháza egykor és ma címmel, amelyben feldolgoztam a ház és lakói történetét 1720-tól napjainkig.

Sokat kutattam a Történelmi Levéltárban. A levéltári kutatásaimban Tari László rengeteget segített, tudja mit és hol kell keresni, melyik dokumentumban. A levéltár nyugalmazott igazgatója Fodor István, és utóda, ifj. Fodor István is minden tőle telhető segítséget megadott a munkámhoz. Például Fodor hozta el Budapestről az Országos Levéltárból a Szerb Olvasókör alapítására vonatkozó dokumentumok másolatát, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Könyvet írtam Teodor Branovački (1834–1919) tanító, régész és néprajzkutató századik születésnapjára, aki Stevan Sremacot is tanította. Ifj. Fodor említette, hogy lehetőség van a kultuszminisztériumhoz pályázni, a levéltár volt a pályázó én pedig a könyv szerzője. A kötet írásához hozzájárult Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője és Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató is. Meg kell említenem még az újvidéki Simo Matićot, akivel 30 éven át együttműködtem. A felsorolt személyeknek őszinte hálával tartozom, ők segítettek és támogattak a munkámban.

Alkotás közben a dolgozószobájában (Gergely József felvétele)

Alkotás közben a dolgozószobájában (Gergely József felvétele)

Stevan Raičković emlékére szobrot állítottunk, amit Matija Bećković kezdeményezett és finanszírozott. Stevan Raičković költő, aki bár nem Zentán született, de vallotta, hogy Zenta az irodalmi szülőföldje. A Tiszáról több verset is írt. Jó lenne emléktáblát állítani Raičkovićnak, aki 1936 és 1940 között a pravoszláv iskolába (a későbbi sakk-klub) járt. Az emléktábla kész, de az épület már romos, felújításra vár. Jovan Đorđević író, az újvidéki és a belgrádi Szerb Nemzeti Színház alapítója, a jelenlegi szerb himnusz szerzője 1826-ban született Zentán. Róla sem feledkezhettünk meg, mellszobra a Tiszavirág sétányon található.

NIKOLA KERESZTJE

Tari László barátom a Széchényi Könyvtárban rábukkant Dudás Gyula egyik írására a zentai Nikola-kereszt legendájáról, ami 1883-ben a Zentai Füzetekben jelent meg. A keresztet a törökkel vívott két zentai csata 1686 és 1697 közti időszakban emelték, Nikola Vlajković és lánya sírján. Dudás szövege megtetszett, lefordítottam szerbre és törökre. Éppen az élesztőgyárban dolgoztam japánokkal, hát japánra és még tíz nyelvre készült fordítás.

A pravoszláv egyházközség 1934-óta tervezte a Nikola-kereszt visszaállítását, de erre nem került sor. Amikor az élesztőgyár ír tulajdonosa, P. Lyons úr Belgrádban járt egy tanácskozáson, megkérdezte, mivel tudná támogatni Zentát. Előadtam neki mivel foglalkozom, a Nikola-keresztről készülök kiadni egy többnyelvű könyvet. Nagyon jó, mondta Lyons úr, és felajánlott 1000 dollárt erre a célra. A könyv megjelent és megtalálható azoknak az országoknak a könyvtáraiban, amelyek nyelvére le van fordítva a szöveg. A Nikola-keresztet 2014-ben visszaállítottam a bátkai út mellett, a könyvet pedig szétküldtem Szerbia 30 városi könyvtárába és a világ 11 országába az USA-tól Japánig, hogy minél többen megismerjék Zentát és Dudás Gyula személyét.

Jelenleg milyen témával foglalkozol?

Készítek egy előadást Milivoje Kneževićről a Zenta várostörténeti mellékletek gyűjteménye című kötet szerzőjéről. Rendbe teszem Stevan Sremac édesanyja sírját. Amikor Sremacról írtam a könyvet, a pravoszláv temetőben megtaláltam a család sírhelyét, amit teljesen benőtt az ördögcérna, a sír is alig látszott. Kitakarítottam és elhatároztam, hogy visszaállítom az 1894-es állapotába, amikor Stevan Sremac testvére, Andrej hazalátogatott New York-ból, hogy síremléket állítson az őseinek. Folyik a sír helyreállítása, amihez minden jó szándékú polgár támogatása jól jönne. Jómagam a Pro Urbe díjam felét a Sremac család síremlékének a helyreállítására fordítom – mondta Petar Terzić helytörténész.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége