2024. április 20., szombat

Bekerítik a nagybecskereki református temetőt

A templom és a parókia épületének felújítása még várat magára

A nagybecskereki református temetőt 1963-ban államosították és azóta a közvállalat viseli gondját. Ez nem váltott ki mindig közmegelégedést, ráadásul a temető a város peremén fekszik. Jelenleg ezen a téren némi javulás észlelhető, mivel új falat építenek köréje.

A héten befejezik a munkát (Kecskés István felvétele)

A héten befejezik a munkát (Kecskés István felvétele)

– Falat emeltünk a temető köré, hátra van a betonoszlopok kiöntése, valamint a fal tetejének az elkészítése. Ezzel a református temető sokkal biztonságosabb, szebb és rendezettebb lesz. Mindenszentek ünnepe alkalmával a köztisztasági vállalat dolgozói részletesen rendbe hozták a katolikus temetőt és a muzslyai temetőt is – mondja Danijela Tančić, a nagybecskereki Köztisztasági és Temetkezési Vállalat sajtófelelőse.

A nagybecskereki református gyülekezet tagjai tegnap a temetőben istentisztelettel ünnepelték meg a reformációt, majd meglátogatták szeretteik sírjait. Ez alkalom volt arra, hogy találkozzanak a kis létszámú gyülekezet tagjai.

Szalay József református lelkész nevéhez fűződik a nagybecskereki református templomnak a megépítése, melyet 1891-ben avattak fel. Az ő sírjánál gyűltek össze ma a nagybecskereki református gyülekezet tagjai.

– Már több mint 15, de talán húsz éve is annak, hogy minden reformáció, vagyis minden október 31-e előtti csütörtöki napon kimegyünk a temetőbe, ahol a templomépítő lelkésznek a sírja körül összegyűlünk és tartunk egy rövid istentiszteletet, utána pedig meglátogatjuk a többi sírt is – hallottuk Vujin Gyenge-Szlifka Tilda református lelkésztől.

A temető karbantartása mellett nagy szükség volna a nagybecskereki református templom és a parókia épületének a felújítására is, ezt azonban csak anyaországi támogatásból lehetne megvalósítani.