2024. április 19., péntek

Irodalmunk ,,mesemondó sziklája”

Balázs Attila átvette a Herceg János Irodalmi Díjat

A zombori könyvtár Zombor Város védnöksége mellett pénteken a Bielitzky Károly Városi Könyvtár gyermekosztályának termében tartotta meg a Dunatáji Herceg János Nap elnevezésű irodalmi rendezvényét.

A rendezvény keretében került sor a Herceg János Irodalmi Díj ünnepélyes átadására.

A rangos díj idei kitüntetettje, Balázs Attila újvidéki születésű író, újságíró, műfordító és szerkesztő a díjat Nataša Turkić könyvtárigazgatótól vette át.

A résztvevők voltak a bírálóbizottság tagjai: Jódal Rózsa író, Vasagyi Mária író, Fekete J. József, a bírálóbizottság elnöke, irodalomtörténész, író, továbbá Virág Gábor, a Forum Kiadó igazgatója.

Mint a bírálóbizottság indoklásában egyebek mellett elhangzott: ,,Balázs Attila a Cuniculus című regényének megjelenésétől a vajdasági magyar irodalom „mesemondó sziklájának” számít. Mesélőkedve kifogyhatatlan. Regényei, drámái, elbeszélései, irodalmi jegyzetei közel húsz kötete szinte kivétel nélkül Újvidékhez kötődik, aminek csúcspontja a Kinek Észak, kinek Dél monumentális történelmi regénye. E tekintetben prózaművészete párbeszédben áll Herceg János alkotói szellemiségével. Az elbeszélő művészetben formai megújulást hoztak művei, nyelvi készsége játékosságra ösztönzi, humora elkápráztató, infantilis látásmódja pedig olykor abszurdba vezeti a szöveget. Művei negyven éve a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő vonulatát képezik.”

Jódal Rózsa a díjazott Magyarfauszt című, a Forum gondozásában megjelent, legutóbbi regényéről írt recenziójában elhangzik:

„Balázs Attila maga is több műfajú író, aki nemcsak regényt, novellát és olykor-olykor verset is ír, hanem mert ismert és többszörösen díjazott hangjátékszerző, sőt drámaíró és filmforgatókönyv-író is. Másrészt ezeket a már párbeszédekbe rendezett részeket nagy sikerrel helyezi el, s fejleszti tovább és teljesíti ki új regénye megfelelő fejezeteiben, új dimenzióval és színekkel gazdagítva az eddig leginkább különös történet-szövésű, egyéni hangú leírásaival brillírozó alkotásait.”

A díj Mrákovits Péter akadémiai szobrász alkotása, kidolgozását a sziváci Pele öntöde támogatta.