Üdvözlöm atya! Engem nagyon zavar, hogy a lányom egy fiúval már másfél éve együtt él, s még a házasságot sem említik. Én nem így neveltem őt. Munkájuk van, talán gyereket is szeretnének, de a házasság téma szóba sem jön. Ha felhozom nekik, leráznak. Én már nem tudom mit tegyek. Hogyan vegyem rá őket a szentségi házasságra? Mit mondjak nekik: miért fontos? Köszönöm! Egy aggódó édesanya
Tisztelt Édesanya!
A XXI. század nagy változásokat hozott az emberiség életmódjában, többek között azt is, hogy egyre kevesebb a házasságkötés akár polgári szinten, akár egyházi szinten, de annál több a kötetlen együttélés, mint ahogy az ön lánya immár másfél éve együtt él egy fiúval, és a házasságkötésre még csak nem is gondolnak, s ha valaki szóba hozza, azonnal lerázzák. Fontos tudnunk, hogy miért van ez, miért alakult ki ez az életmód, ez a felfogás.
A XX. század világméretekben leépítette az Isten-hitet, a hitetlenséggel függetlenítette az embereket Istentől és önállósította őket. Ugyanakkor az emberekben felépítette a nép uralmába vetett hitet, a demokráciát, ezzel leépítette az egymástól való függését, és általános lett az öntörvényűség. Ennek következtében a XXI. század gyermekei „Istentől nem félnek és embertől nem tartanak” (Lk 18, 3). Korunk fiataljai önmagukba zárkóznak, képtelenek megosztani magukat másokkal, oszthatatlanok (latin kifejezéssel individuumok, görög szóval atomok). Az individualista, atomizált fiatalok nem tudnak és nem akarnak törvényes függőségbe lépni egymással sem polgári házasságban, ami vagyonjogi kötelezettségeket szab ki rájuk, sem egyházi házasságban, ami erkölcsi, lelkiismeretbeli kötelezettségeket támaszt bennük. Inkább vállalják a laza, kötelezettség és felelősség nélküli együttélést, vagy pedig, ami még könnyebb, még élvezetesebb, és mindenféle kötelezettségtől és felelősségtől mentes, a homoszexuális és a leszbikus kapcsolatot. Egyetlen életelv vezérli a mai fiatalok többségét: az, hogy „csak nekem jó legyen!” A másik ember csupán annyiban érdekli őket, ha hasznot és élvezetet erőszakolhatnak ki tőle, különben teljes bennük iránta a közöny, nemtörődömség, idegen kifejezéssel negligencia. Ezért bomlott fel a társadalom alapsejtje, a család, ezért tört össze a házasság (olyan értelemben, ahogy a parancsolat mondja: Ne törj házasságot!), az egyház hetedik szentsége, szent intézménye.
Amikor beszélgetek nem összeházasodott, szabadon együtt élő fiatal szülőkkel, mindig figyelmeztetem őket a legalább polgári házasságkötés fontosságára. Az ugyanis legalább vagyonjogi függőségre, felelősségre kötelezi őket, ami alapján, amikor – ahogy legtöbb esetben történik – bekövetkezik a különválás, a szerzett vagyont törvény szerint szét kell osztani, a született gyermek számára pedig a másik félnek tartásdíjat kell fizetnie. A legtöbb nő ma már munkaviszonyban van (vagy lehet), így anyagilag nem függ a férfitől (gyermeki apjától), ezért az én érvelésem alapján nem tartják fontosnak a polgári házasságkötést. A férfiak pedig a szétválás után vagy visszaköltöznek a mamahotelba, vagy mindjárt keresnek maguknak egy másik szabadonfutó élettársat, akivel ismét felelősség és kötelezettség nélkül tovább élhetik az „édes” életet, tovább folytathatják a „csak nekem jó legyen” életmódot. Ezért ők sem akarnak polgári házasságot kötni sem az előző partnerrel, sem a későbbiekkel.
Sokkal nehezebb dolgom van, ha az egyházi, a szentségi házasság fontosságát próbálom velük megértetni. Gyakorlatban a legtöbb egyházi házasságkötés formaságból történik. Vagy azért, hogy az is meglegyen, vagy az ünnepség, a kiöltözés, a lakodalom végett. A templomi esküvő minőségileg általában nem változtatja meg a férj-feleség kapcsolatát, sőt, idővel az egyre rosszabbá, nem egy esetben valóságos pokollá válik, amiből – még idősebb korban is – válással próbál elmenekülni az, akinek ez lehetséges. Emiatt a helyzet miatt a mai fiatalok egyáltalán nem látják a templomi házasságkötés értelmét, nem tartják fontosnak.
Annak pedig komoly értelme és lényeges fontossága van. Az ember teljes és boldog életét biztosítja, ha függőségbe tud kerülni Istennel és a házastársával.
Ha hittel (azaz megtéréssel és megkeresztelkedéssel) az ember befogadja magába az élő Istent, Jézus Krisztust, és engedi Neki, hogy benne éljen, akkor őt állandóan életerő, életkedv, életbölcsesség tölti el. Ennek következtében nem kényszerül arra, hogy szenvedélyesen az élvezetek fogyasztását keresse, hogy abban lássa élete célját, hogy „neki most jó legyen”, és nem zárkózik önmagába, nem válik oszthatatlanná, individuummá, atommá, és nem szállja meg a közönyösség, a nemtörődömség rossz szelleme, a negligencia.
Mivel korunk emberei közömbösek Jézus Krisztus iránt, nem térnek meg Hozzá, ezért nem képesek életre szóló házasságot kötni, nem képesek betartani a házassági esküt, azt, hogy „én őt szeretem, szeretetből veszem házastársul, Isten rendelése szerint, az anyaszentegyház törvénye szerint, és semmiféle bajában soha el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan! Csak arra képesek, hogy kötetlen együttélésben szeretkezzenek egy ideig, aztán szétmennek és másokkal folytatják ezt az önző életmódot, a „csak nekem legyen jó”.
Egy alkalommal Jézusnak azt a hírt hozták, hogy Poncius Pilátus, a helytartó megölette a zarándokokat a jeruzsálemi templomban, meg azt, hogy18 emberre rádőlt egy torony, és mind szörnyethalt. Jézus ezt így kommentálta: „Ne gondoljátok, hogy ezek bűnösebbek voltak a többieknél, és azért jártak ilyen szerencsétlenül. Mondom nektek, ha meg nem tértek, ti is mindnyájan ugyanígy elvesztek!”
Ezt most el lehet mondani a mai fiatalokról: Ha nem térnek meg Jézushoz, akkor mindnyájan laza együttélésben, meg homoszexuális és leszbikus kapcsolatban fogják leélni az életüket, ezzel házasságot törnek, a családot teszik tönkre.
Mit tegyen az aggódó édesanya?
Csak azért imádkozzon, hogy a lánya és az ő fiúja megtérjenek Jézushoz. Akkor törvényes polgári és szeretetteljes egyházi házasságot fognak kötni és egy boldog, szép gyermekekkel megáldott családot fognak alapítani.
Ha szeretettel (azaz megtéréssel, a házasság szentségének fölvételével, az Isten színe előtt kimondott és vállalt önodaadással) befogadják magukba Jézus Krisztust, és az Ő szeretetével szeretik egymást, akkor ez a Szentség, ez az isteni jelenlét összeköti őket, és egy testté teszi őket. „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20) – mondja Jézus a házasságra vonatkozóan is. Nem újabb személyként van közöttük, hanem egyesítő tényezőként, úgy, ahogyan a malter összeköti és fallá egyesíti a téglákat. Csak Jézus tudja a házasság szerves egységébe összeépíteni a férfit és a nőt. Ők annyira különböznek egymástól minden téren, beleértve a nemi kapcsolatot is, hogy maguktól nem képesek egységbe épülni, még a fajfenntartás nemi ösztöne hatására sem, ami az életösztön után a legerősebb mozgató energia az emberben.
Kérjük az életadó, az életfenntartó, az életet biztosító Jézus Krisztust, ne hagyja magukra az élvezethajhászással és a házasságtöréssel vesztükre rohanó fiatalokat, hanem térítse meg őket magához, és kösse őket össze Szent Jelenlétével (a házasság szentségével) boldog házasságba, életadó családba!
Tisztelettel: László Atya
