Még az internetkorszak hajnalán az egyik informatikusnak tanuló barátom a mai operációs rendszerekhez képest nevetséges tudású Windows 95 és Microsoft termékek használóit nevezte kajánul lúzer júzereknek (felhasználóknak), s ezt a kifejezését a későbbiekben mi is előszeretettel emlegettük mindazok kapcsán, akik csak éppen ismerkedtek az akkori világ egyik technológiai csodájával. A jelenlegihez képest pedig az volt a boldog aranykor kis méretű szoftverekkel, amelyek könnyen elfutottak az olcsóbb gépeken is, s a Világhálón szörfözni – na jó, az akkoriban rendelkezésünkre álló internetsebesség ismeretében – gyalogtúrázni is óriási kalandnak számított. A boldog dotcom lufi időszaka volt ez, amikor legtöbbek előtt már felsejlett, hogy számítógépünkkel és betárcsázós internetünkkel egyfajta újabb technológiai forradalom pionírjaivá váltunk mi is. Ezt követte a Web 2.0-ás időszak, vagyis a közösségi oldalak, a blogok megjelenése. Ekkoriban már az számított menőnek, akinek van iWiW vagy éppen Poznanici profilja, szabadidejében pedig a saját honlapjának, illetve blogjának a babusgatásával foglalkozott, egészen a Facebook megjelenéséig, mert a közösségi oldal, miután térségünkben is elérhetővé vált, minden babért learatott és lakatot tett minden más közösségi oldal kapujára. Valahol ez is még az ártatlanság korának számított, mert nyoma sem volt még az álprofilok tömkelegének, s a cicás és a kutyusos képek felrakásával, illetve a Farmville játékon keresztüli virtuális földműveléssel mindenki elvolt, de már érezni lehetett, hogy nem fog sokáig tartani ez az idilli állapot, mert egyrészt az okostelefonok elterjedésével szinte a mosdóban, illemhelyen sem lépünk ki a virtuális térből, másrészt pedig a Facebook, a többi közösségi oldalhoz hasonlóan kezdte kinőni saját magát, a vállalatóriást vezető csapat pedig ráeszmélt, hogy az oldal felhasználói, vagyis lúzer júzerei által közzétett adatok kincsesbányát jelentenek az oldal hirdetési felületeit megvásárlók számára, s lassan, de biztosan úgy kezdte fejleszteni az oldal algoritmusait, hogy az internetezési szokásainkat, digitális lenyomatainkat ezzen cégek szolgálatába állítsa, márpedig úgy, hogy az ezekből kinyert adatok alapján még több reklám, hirdetés kerüljön a fókuszunkba. Persze ugyanez jellemző a többi közösségi oldalra (Instgramra, Twiterre és még a Google-ra is). Ez az egyfajta megfigyelési kapitalizmus, illetve a felhasználók adataival történő manipuláció az egyik vezérfonala Jeff Orlowski amerikai dokumentumfilm rendező Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című dokumentumfilmjének is, ami mégis az alkotás második részében rúg egy óriási gyomrost a nézőben, amikor is a közösségi oldalak a társadalomra való hatását ecseteli azzal, hogy az egyik megszólaló, egy megtért IT guru megemlíti: az álhírek félelmetesen gyorsabban – a Twitteren hatszor gyorsabban – terjednek ezeken az oldalakon, mint a valós információk. Azért, mert az álhírek csábítóbbak, népszerűbbek, „érdekesebbek”. Azaz jövedelmezőbbek az igazságnál. Természetesen ezzel semmiképpen sem ő találta fel a spanyolviaszt: Egy órányi, a Facebookon történő pepecselés után nincs azaz ember, aki nem fut bele valamilyen koronavírussal kapcsolatos sületlenségre, amit a korunk önjelölt, koronavírus-tagadó fotelforradalmárai szentírásként kezelnek. Ugyanakkor sokkal veszélyesebb és rombolóbb az a jelenség, hogy az emberek többsége elbeszél egymás mellett, s mindenki görcsösen ragaszkodik a saját igazához. Jeff Orlowski a dokumentumfilmbe, egyfajta aláfestésként egy kis játékfilmet is belebiggyesztett, valójában teljesen feleslegesen, mivel minden tekintetben ez a leggyengébb része az alkotásnak, amiben a színészek finoman szólva is szájbarágósan illusztrálják mindazt, amit a megszólaltatott informatikusok, pénzügyi igazgatók már elmondtak, s akik szerint ugyan elég sötét dísztópia vár ránk, amennyiben tovább hagyjuk, hogy a nagy IT óriások teljes mértékben uralják az életünket, ugyanakkor a közösségi média előnyeit és érdemeit sem vitatják el, csak, mint ahogyan hangsúlyozták: Valahol az egész kisiklott vágányból, s rajtunk áll, hogy vissza tud-e kerülni az egész a rendes kerékvágásba?
