2024. április 18., csütörtök

Új vezető az oktatásügy élén

Branko Ružić átvette Mladen Šarčevićtől a minisztérium vezetését

Branko Ružić átvette a szolgálatot az eddigi oktatásügyi minisztertől, Mladen Šarčevićtől. A csütörtöki találkozón emellett átadták az előző miniszter munkájáról szóló jelentést is. A volt tárcavezető megismertette az őt váltó kollégájával a minisztérium munkáját, eddig elért eredményeit, valamint a folyamatban levő projektumait, aktivitásait.

Branko Ružić kiemelte, hogy megtiszteltetés számára, hogy harmadik alkalommal került egy minisztérium élére a szerb kormányban. Mint hozzátette, az oktatási és tudományos tárca nagy kihívásokat jelent, ám reméli, hogy egy jó csapattal sikerül megoldásokat találni a felmerülő kérdésekre. Mladen Šarčević sok sikert kívánt az új miniszternek a munkájához, és hangsúlyozta, hogy a minisztériumban jó szakemberek dolgoznak, akik mindent megtesznek azért, hogy javítsanak az oktatás és a tudomány minőségén.