2021. szeptember 28., kedd

Emlékezni bárhol lehet, mindenhol kell

Emlékszem, gyermekkoromban számomra a mindenszentek és a halottak napja csupán két jól megérdemelt, iskolától távolt töltött napot jelentett (pláne, ha nem hétvégére esett) és pár kört azokban a temetőkben, ahol akkor még jobbára csak a dédszüleim pihentek örök nyugalomban. Miután vittünk ki virágot, megálltunk a közeli rokonoknál, nagyszülőknél is, ahol szintén leróttuk a tiszteletköröket, majd mentünk haza, és mondhatni, minden visszatért a régi, megszokott kerékvágásba. Az öcsém és én már halottak napjának délutánján azt számoltuk, hogy hány matekórát kell még végigszenvedni az iskolahét végéig, és hogy mikor ér már ide az a fránya következő hétvége, vagy az oly távolinak tűnő, mégis oly édes téli szünet.

Azóta megközelítőleg húsz év múlt el…

Ma november első két napjának jelentősége is nagyban megváltozott ez idő alatt – de annyira nem is. Ami megváltozott, az az, hogy már nem az iskolanapokat meg a végeláthatatlan matekórákat számoljuk, hanem a szaporodó számlákat, a zsugorodó fizetéseket, és hasonló, meglehetősen kellemetlen dolgokat.

Más is megváltozott. A temetőkhöz való viszonyunk. Legalábbis nekem biztosan. Ahogy az idő múlik, kivétel nélkül mindannyian egyre közelebb kerülünk ezekhez a csendes, tiszteletet parancsoló és oly sokszor mogorva helyekhez, hiszen egyre közelebbi hozzátartozóink kerültek ide, ahol csak egy márványlap, két évszám, egy név, egy rövid idézet és pár friss és művirág igyekszik sikertelenül emléket állítani szeretett halottainknak.

(Fotó: Gergely Árpád)

Amikor pedig ez bekövetkezik, a temető lénye hirtelen még összetettebb lesz, esetenként még kegyetlenebb és mogorvább, máskor még csendesebb és visszafogottabb. Lényeg a lényeg, ahogy az idő múlik, az embernek akarva-akaratlanul meg kell barátkoznia ezzel a meglehetősen ellentmondásos hellyel.

Ebből kifolyólag, szinte magától is értetődő, hogy szavazóink túlnyomó része igennel válaszolt heti körkérdésünkre, jelezvén, hogy igenis látogatást fog tenni hétvégén a temetőkben.

Kell legalább egy nap az évben, amely azoké, akik már nincsenek itt. Nálunk a halottak napja szolgálja ezt a célt, még a világ más tájain, más kultúrákban, más körülmények között, más dátumhoz kötve, más tradíciókkal, de ugyanúgy halottaikra emlékeznek az emberek.

Sokak számára ez szokás, lelki szükséglet, az ünnep és a vallás tisztelete, másnak megemlékezés.

Ha már itt tartunk, éppen ez az utolsó cselekvés az, amely talán a legnagyobb személyes súlyt kellene, hogy jelentse – a megemlékezés és a tisztelet lerovása.

Talán erre gondolt az az elenyésző számú szavazó, amikor úgy nyilatkozott, hogy nem fogja felkeresni a temetőket az ünnepek alatt.

Szó mi szó, valahol én is ezzel a gondolattal szimpatizálok a leginkább, annak ellenére, hogy úgy érzem, illő és üdvös halottak napján felkeresni az ősök örök nyugvóhelyét.

Hogy miért gondolom ezt? Rossz hasonlat, de egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a Valentin-nappal, vagy a nemzetközi nőnappal. Mielőtt bárki idő előtt megkövezne, előre bocsátom, nem gúnyolódni akarok.

Ahogy a párunk iránt érzett szeretetet mindennap ki kell mutatni, úgy kell naponta az egyenjogúság mellett is lándzsát törni, valamint ugyanígy a halottainkra is mindennap emlékezni kell, nem feltétlenül virággal a kézben a temető felé baktatva.

Emlékezhetünk rájuk és tisztelhetjük őket a négy fal között is, régi fotóalbumokat lapozgatva. A konyhában, kedvenc ételüket készítve. A nappaliban, régi könyveiket bújva. Viccesen zsörtölődve is emlékezhetünk rájuk, miközben azon kapjuk magunkat, hogy átvettük egyik megboldogult szerettünk valamelyik rossz szokását, amely bennünket anno felettébb idegesített. Emlékezhetünk rájuk mindennap, pláne, ha a nyomdokaikba lépve mi is ugyanazt a szakmát végezzük mint ők. Tiszteletet táplálva emlékezhetünk tanításaikra, jó és rossz tanácsaikra egyaránt.

Ha pedig a megemlékezést csakis és kizárólagosan a temetőhöz kívánjuk kötni, bármikor kimehetünk oda is, nem kell pont november elején. Ha úgy érezzük, bármikor vihetünk virágot, bármikor meglátogathatjuk a síremléket, védelmet, nyugalmat, csendet, vagy bármi mást keresve.

Ezért tudom megérteni azokat is, akik nem biztosak benne, hogy kijutnak a temetőkbe az elkövetkező ünnepi időszakban.

Sok esetben ezt a munka sem engedi meg, ma pedig, amikor a határokat sem lehet procedúra nélkül átlépni, sokan, akik külföldön élnek, kétszer is meggondolják, hogy mit tegyenek, útra induljanak-e, vagy sem.

Talán ők is úgy gondolják, hogy emlékezni és tiszteletet mutatni máshogy is lehet. Sőt, vannak, akik talán úgy vélik, hogy máshogy is kell. Nem egy évben egyszer, hanem lehetőleg mindennap. A kis és nagy dolgokban egyaránt.

Felkeresi-e a közelgő ünnepeken a temetőket?

Igen: 187 (80,25%)

Nem: 35 (15%)

Nem tudom: 11 (4,75%)