2021. szeptember 22., szerda

A politikai újrahasznosítás kormánya

Egy sakkjátszmát ábrázoló képet jelentetett meg a minap a közösségi hálózaton a köztársasági államfő. Azt ábrázolta a fotó, ahogyan a boszniai hármas elnökség szerb tagjával fejezi be éppen a játszmát. Akarva-akaratlanul is a kormányalakítás jutott eszembe a fotó láttán, jó néhány megoldás kapcsán ugyanis az a benyomása az embernek, hogy valóban egy sakktáblán szereplő figurákhoz hasonlóan történt meg a tisztségek kiosztása, ahogyan e figurák mezőt cserélnek, így kaptak új tárcát egyes volt és jól ismert miniszterek és politikusok is. Így lehetett a védelmi miniszterből belügyminiszter, a belügyi tárcavezetőből pedig védelmi, így került a művelődési és tájékoztatási minisztérium élére a parlament eddigi elnöke, a külügyminiszter a házelnöki székbe, az államfő tanácsadója pedig a külügyminiszteribe. Vannak persze az új kormányban új nevek is, de az esetek többségében mintha azt láthatnánk, hogy a meglévő, Szerb Haladó Párthoz tartozó vagy ahhoz közel álló politikusok között osztanák szét mindig a rendelkezésre álló pozíciókat, s ez annak a látszatát kelti, mintha bajban lenne káderkérdések tekintetében a választásokon hatalmas fölényre szert tett hatalmi párt, mintha nem tudna fiatal, rátermett személyeket találni az egyes tisztségek betöltésére, így nem marad más hátra, mint újra ahhoz a bizonyos elképzelt politikai sakktáblához nyúlni, a meglévő figurákkal dolgozni, újrahasznosítani. A politikai újrahasznosítás, persze, nem számít új keletű dolognak sem itthon, sem pedig külföldön. Mindegyik hatalmi felállás alkalmazza azt. Gondoljunk csak a szocialisták vezetőjére, aki politikai karrierje során meglehetősen kevés évet töltött el úgy, hogy ne lett volna valamilyen állami megbízatása. A kérdés most az, hogy a haladók miért ragaszkodnak ennyire ehhez a megoldáshoz. Kapásból két lehetséges ok merülhet fel az emberben, s egyik sem sejtet túl sok jót: vagy tényleg arról beszélhetünk, hogy egyszerűen nincs elég rátermettnek számító személy, új név a párt környezetében, vagy nincs elegendő olyan, akiben maradéktalanul megbízna a párt vezetősége, mindenekelőtt annak vezetője. Szinte ki is lehet zárni egy esetleges olyan harmadik okot, mely szerint a meglévő miniszterek olyan jól végezték a feladataikat, hogy okvetlenül jutalmazni kellett őket egy újabb mandátummal – még akkor is, ha történetesen meglehetősen rövid lesz ez a mandátum, hiszen a 2022-es államfőválasztásokkal egyidejűleg rendkívüli parlamenti választásokat is tartanak majd az országban, ezt már a nevek ismertetése előtt bejelentette az államfő. Nem valószínű azonban így sem, hogy a védelmi miniszter például annyi jót hozott volna tevékenységével az országnak, a hadseregnek, az állam imázsának, hogy most feltétlenül neki kellett volna odaadni a belügyet. Inkább a megbízhatóság faktora dönthetett itt, a lojalitás volt az, ami meghatározta az új pozíciók régi betöltőinek megbízatását.

Külön megérne egy misét természetesen annak a ténynek az elemzése is, hogy miért lesz szükség újból választásokra másfél év múlva. A parlament olyan összetétele miatt-e, mely nem tud felmutatni ellenzéki képviselőket, s ez rossz fényt vett az aktuális hatalomra, esetleg más számítások is állnak e döntés mögött, több szavazatra számíthat-e például a haladó párt, ha az elnökválasztással együtt karikáznak majd az emberek a parlamenti voksoláson is. S miért gondolkodik mindeközben négyéves mandátumban az új tartományi kormány, miért jó az, ha megint minden két évben szervezni kell majd valamilyen szavazást.

Talán azt is megállapíthatjuk, hogy a járványhelyzetre kitalált kormány lesz a mostani. A másfél évből, a választások dátumának közeledtével, néhány hónap már biztosan elmegy majd a politikai kampány folytatásával. Csak remélhetjük, hogy addig is lesz kellő akarat és erő a kabinetben arra, hogy megbirkózzon az egészségügyi és gazdasági gondokkal. Ami a vajdasági magyarság számára előrelépést jelenthet, az a Vajdasági Magyar Szövetség nagyobb arányú államtitkári szintű szerepvállalása a kormányban. Ami aggaszthatja: hogy ez a szerepkör, ezúttal, csak másfél évig bizonyos a négy helyett.